Téli tájolóCsaládi kiruccanásKülföldi kalandok

Adventi forgatag a Kárpát-medence gyöngyszemében, Pozsonyban

2 perces olvasási idő
Adventi vásár Pozsonyban

A hűség városa, Pozsony, ma is rabul ejt. Adventi fényekbe burkolódzva csillogása még nagyobb pompával öleli körbe. A hagyomány, a történelem, a tradíciók fényében igazi gyöngyszem a Kárpát – medencében. Nézzük meg, hogy a királyok útja milyen csodákat rejt karácsony szeretetteljes ünnepére készülődve.

Fő tér (Hlavné námestie)

A Fő tér az idők során volt piactér, passiójátékok színhelye, a polgárok gyülekezési tere, itt zajlottak a nyilvános testi fenyítések és a kivégzések.

Adventi vásár Pozsonyban

Mindig nagy tömeget vonzott a Fő térre az a pompás koronázási menet, amelynek élén Magyarország mindenkori új királya haladt. 1563–1835 között tizenegy királyt és nyolc királynét koronáztak itt magyar királlyá, valamennyi a Habsburg-házból származott. Mária Teréziának például Bécs után Pozsony volt a kedvenc városa. A város egyik adventi dísze egy 30 éves, 17 méter magas lucfenyő itt, a Fő téren várja a látogatókat. Fantasztikus ötlet volt a „kívánságok utcájának” a kialakítása, ahol az elhelyezett díszkivilágítás felkapcsolásával karácsonyi pompában díszeleg a szlovák főváros. Ez a Fő térről nyíló utca fenyőágakkal és fagyöngy-díszítéssel igazi romantikus hangulatot hoz, s a szervezők szerint örök szerelemre számíthatnak azok, akik ott csókolják meg egymást.

Szent Márton dóm

A Fő téren továbbhaladva mindenképp látogassuk meg a Szent Márton dómot, ismertebb nevén a Koronázó templomot, ahol tizenegy Habsburg-házi királyt és nyolc királyi feleséget koronáztak meg, akiknek a szertartás során a Mihály-kapu alatt is átvezető utat kellett megtenniük.

Közvetlenül a Mihály-kapu mellett találjuk a középkori Bástya utcát, amelyet Pozsony legszűkebb és legromantikusabb utcájának tartanak.

Pozsony belvárosa

Prímás tér

A város történelmi központjának északkeleti részén található a legszebb pozsonyi tér, ahol királyként uralkodik a pozsonyi paloták között a terebélyes Prímás-palota. Az egyedülálló pozsonyi falikárpitok otthona a város legszebb klasszicista palotája. A Prímási tér különlegessége, hogy ebben az adventi időszakban egy jégpályát is igénybe vehetnek itt a látogatók.

Szállások a szlovák fővárosban ⇒

Hagyományos adventi vásár Pozsonyban

Ferenciek tere (Františkánske námestie)

A hangulatos tér közepén található Magyarország egyik legrégibb Mária-oszlopa, emellett két fő látnivalója van: a Ferences templom és a Mirbach palota. A Ferences templomban találhatjuk, az 1380-ban épült eredeti gótikus Szent János-kápolnát, Pozsony legrégebbi szakrális műemlékét. Ebben a templomban választottak először a városban magyar királyt, Habsburg Ferdinándot. A ferences templommal szemben álló rokokó stílusú palotában pedig a Pozsonyi Városi Galéria állandó és időszaki kiállításait láthatjuk. Az egykori koronázó város az adventi időszakban is lenyűgöző, és itt senki sem marad éhen. A hagyományos karácsonyi ételek és italok nagy választékban állnak rendelkezésre. Közvetlenül a látogatók szeme láttára készítenek grillezett hús-, és halételeket. Cigánypecsenye, sült és füstölt kolbász, zsíros kenyér hagymával, pogácsa, libazsíros-, és káposztás nudli, káposztaleves, puncs, bor és grog várja az ínyenceket.

Sétatér (Hviezdoslavovo námestie)

Az egykori Sétatér Pozsony legmenőbb tere, impozáns, elegáns épületeinek nagy része a századfordulón épült. Egyik végét a monumentális Nemzeti Színház épülete zárja le. Előtte a város legszebb szökőkútja, a Ganümédesz-kút áll. A tér déli oldalának nagy részét foglalja el a híres, elegáns Carlton szálló monumentális épülete. A Duna felé láthatjuk a Vigadó (Reduta) díszes épületét és vele szemben a Štúr térről nyílik a több egymás melletti épületben elhelyezkedő Szlovák Nemzeti Galéria. A régi Nemzeti Színház előtt az adventi időszakban egy csaknem ötvenstandos vásár és egy szabadtéri jégpálya várja a látogatókat.

Pozsonyi Vár

A Duna fölé emelkedik a jellegzetes négy saroktornyos vár, Pozsony szimbóluma.

A pozsonyi vár télen

Szabályos négyszögletű architektúráját megelőzően már a IX. században erődítményként fontos stratégiai jelentőséggel bírt, őrizte a kereskedelmi utakat, és számtalan fontos esemény szemtanúja volt. A koronázási város erődítményének már a honfoglalás korában is kulcsfontosságú szerep jutott. Az első írásos emlék 907-ből származik. Idén először a pozsonyi karácsonyi vásári hangulat a pozsonyi várban is beköltözött. A történelmi épület udvarán a karácsonyi vásárt november 27. és december 18. között tartják.

Mihály-kapu

A kaput a 14. században építették, egykor négy ilyen védte Pozsonyt, mára viszont csak ez az egy maradt.

Mihály-kapu

A Mihály-torony mellett, a lábunk alatt látható az aranykör, amely nem más, mint Pozsony nulladik kilométerköve. A világ 29 különböző fővárosának Pozsonytól mért távolsága olvasható le róla. Pozsonyi sétánk során ifjú lelkünk szárnyalni kezd, és higgyétek el, újra főiskolásnak fogjátok érezni magatokat, ha megismeritek a kapu legendáját. A Szent Mihály kapui legendája: aki egyetemi vagy főiskolai hallgatóként néma csendben halad át alatta, az másnap biztosan sikeres vizsgát tesz. A Mihály-kapu alatt vezető úton aranykoronákat lehet látni az aszfalton. Így jelölik a történelmi koronázási utat azokból az időkből, amikor Pozsony koronázó város volt.

Pozsonyi, adventi sétánk során természetesen kihagyhatatlan, és elkerülhetetlen, hogy a koronázó város számos történelmi és épített öröksége mellett elsétálva szembesüljünk a múlttal, vagy bepillantást ne nyerjünk az ígéretes jövőt jósló kézműves termékeket gyártó gyárak, családi vállalkozások otthonába. Így utunk során két olyan helyszínt is ajánlunk, aminek meglátogatásával, igazán belekóstolhatunk a csodás Felvidék hangulatába.

Grassalkovich-palota

A belvárostól északra, a Hodžovo námestie terén áll az impozáns késő barokk stílusú Grassalkovich-palota, mely manapság köztársasági elnöki rezidenciaként szolgál.

Grassalkovich-palota

Színes egyenruhában díszőrséget láthatunk, és érdemes megvárni az őrségváltást is. Az 1760-ban épült elegáns épület mögött terül el Pozsony legszebb nyilvános parkja. Eredetileg a palota kertje volt, majd közparkká lett, az 1999-ben véget ért nagy átalakítást követően barokk stílusú franciakertté alakították, melyben számos modern, avantgárd szobrokat, installációkat csodálhatunk meg.

Kittsee Csokigyár

A nap folyamán, ha megengedjük magunknak az édes semmittevés érzését, akkor látogassunk el Kittsee (Köpcsény) nevű településre, ahol megtekinthetjük a Kittsee Csokigyárat, és kóstolhatunk illetve kedvezményes áron vásárolhatunk a gyár termékeiből. Id. Franz Hauswirth 1949-ben a bécsi Gablenz utcában nyitotta meg cukrászdáját, a mai Hauswirth vállalat elődjét. A klasszikus cukrásztermékek mellett rövidesen csokoládéfigurák gyártásába is kezdett, melyeket más cukrászdáknak is szállított. Specialitásuk a Rohkost. Ez a finomság illatos narancs, sárgabarack, szilva, ananász, füge csokoládéba mártva. Újdonságaik a körtepárlatban érlelt körte és a barackpárlatban érlelt barack. Cukrászaik ezen kívül kézi készítésű pralinéval és trüffellel várják az érdeklődőket.

A csokigyár látogatása után visszautazunk Pozsonyba, ahol tovább nézelődhetünk, vásárolhatunk az adventi forgatagban.

Szállást keresel Pozsonyban? Van néhány remek ajánlatunk ⇒


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
0%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%