Tippek utazáshoz

Átadták a Év Szállása-díjakat

1 perces olvasási idő
A 2016-os év díjazottjai

Karácsonykor nem csak a családok, hanem a cégek is ünnepelnek. Nem volt ez másként a Szallas.hu-nál sem, december 1-jén  nagyszabású gála keretében adták át az Év Szállása-díjakat és egyúttal zárták le a 2016-os esztendőt.

A 2016-os év díjazottjai

A 2016-os év díjazottjai

A Larus Rendezvényközpontban megrendezett gálán nem kellett sokat várni a jó hangulatra, Tóth Vera fergeteges előadására ugyanis majdnem táncra perdültünk – rögtön az est elején. Persze a buli még váratott magára, előbb Pataky Zita műsorvezető konferálásával kiosztásra kerültek a különböző kategóriák díjai, majd a vendégek maguk is számot adhattak arról, mennyire mozognak otthonosan a turizmus világában.

A negyedik alkalommal megrendezett Év Szállása versenyen a díjak a Szallas.hu oldalon leadott 500 ezer vendégértékelés, a verseny során érkezett 43 ezer szavazat és a szakmai zsűri ítélete alapján kerültek kiosztásra.

A fődíjat idén a Residence Ózon Conference & Wellness Hotel Mátraháza ****+superior nyerte, az év  turisztikai településének harmadszor választották meg Hajdúszoboszlót.

2016-ban először ítéltek oda ifj. Papp Imre-emlékdíjat a turizmus szakma példaképének, Zádeczky Kornélia személyében, az év külföldi szálláshelye ezúttal a lengyelországi Hotel Tatra Zakopane*** lett.

>>Tündéri kisváros a lengyel Tátra lábánál >>

 

Residence Ózon Conference & Wellness Hotel Mátraháza +superior

Residence Ózon Conference & Wellness Hotel Mátraháza ****+superior

Fődíjak:

Év Szállása: Residence Ózon Conference & Wellness Hotel Mátraháza ****+superior

Év turisztikai települése: Hajdúszoboszló

Év Turisztikai Attrakciója: RepTár (Szolnoki Interaktív Repülőmúzeum)

ifj. Papp Imre-emlékdíj (Turizmus Szakma Példaképe): Szádeczky Kornélia – Eger TDM

Év külföldi szálláshelye: Hotel Tatra Zakopane***

Hotel Európa Fit Hévíz ****+superior

Hotel Európa Fit Hévíz ****+superior

A különdíjakról a szakmai zsűri döntése, a szavazatok, illetve a vendégértékelések döntöttek

Különdíjak:

⇒ Szakmai díjak (szakmai zsűri döntése alapján): 

  • 4-5 csillagos szálloda (nagy befogadóképesség)

1. hely: Hotel Európa Fit Hévíz ****+superior

2. hely: Residence Ózon Conference & Wellness Hotel Mátraháza ****+superior

3. hely: Velence Resort & Spa ****+superior

  • 4-5 csillagos szálloda (közepes és kisebb befogadóképesség)

1. hely: Avalon Resort & Spa Miskolctapolca ****

2. hely: Imola Hotel Platán Eger ****+superior

3. hely: Hotel Azúr Prémium Siófok ****

  • 1-3 csillagos szálloda

1. hely: Erzsébet Park Hotel Parádfürdő ***

2. hely: Bo18 Hotel Budapest ***+superior

3. hely: Hotel Margaréta Balatonfüred ***

  • Panzió / apartman / vendégház

(megosztott 1. hely)

Horcholond Vendégház Magyarhertelend

Mandalaház Boldogkőváralja II.

Hotel Silver Hajdúszoboszló ****+superior

Hotel Silver Hajdúszoboszló ****+superior

⇒ Népszerűségi díjak (szavazatok száma alapján):

  • 4-5 csillagos hotelek

1. hely: Hotel Silver Hajdúszoboszló ****+superior

2. hely: Nelson Hotel Hajdúszoboszló ****

3. hely: MenDan Magic Spa & Wellness Zalakaros ****+superior

  • 1-3 csillagos hotelek

1. hely: Art Hotel Zalakaros ***

1. hely: Hotel Unicornis Eger ***+superior

3. hely: Hévíz Resort & Spa Cserszegtomaj

  • Panzió / apartman / vendégház

1. hely: Harsona Fogadó és Étterem Harsány

2. hely: Szerencsemák Panzió Kehidakustány

3. hely: Országház Apartman Budapest III.

Thermal Hotel Visegrád ****+superior

Thermal Hotel Visegrád ****+superior

⇒ Minőségi díjak (vendégértékelések alapján):

  • 4-5 csillagos hotelek

1. hely: Residence Ózon Conference & Wellness Hotel Mátraháza ****+superior

2. hely: Thermal Hotel Visegrád ****+superior

3. hely: Hotel Wellamarin Zamárdi ****

  • 1-3 csillagos hotelek

1. hely: Tokajvár Hotel Tokaj***

2. hely: Elixír Medical Wellness Hotel Mórahalom ***+superior

3. hely: Hotel Panoráma Balatongyörök ***

  • Panzió / apartman / vendégház

1. hely: Apponyi Kiskastély Medina ****

2. hely: Rózsakert Vendégház Romhány

3. hely: Villa Tolnay Vendégház Gyulakeszi

 

Ezúton is gratulálunk minden díjazottnak, reméljük a következő év hasonlóan sikeres lesz a turizmus szempontjából, mint az idei.

Végül egy összefoglaló a különleges gálaestről, jövőre várjuk a folytatást 😉

 


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
0%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%