Tippek utazáshoz

Becsületes, okos és mulatozós nép a magyar a lengyelek szerint

1 perces olvasási idő

A barátság és persze az ivás jut eszébe elsők közt a lengyeleknek a magyarokról, és fordítva.

Készítettünk egy  nemzetközi kutatást, melyben a két nemzet viszonyát és a sztereotípiákat vizsgáltuk a közelgő Lengyel-magyar barátság napja alkalmával. A magyarokat testvérországunk leginkább a gulyással, a tokaji borral és – az EB-sikernek köszönhetően – a focival azonosítja, s nem igazán tartanak minket ügyeskedőnek és hangosnak.

Lengyel, magyar két jó barát!

A lengyelekről elsőként a barátság jut eszébe a magyaroknak, amit testvér és vodka szavak követnek, de mély nyomot hagyott bennünk még az egérkamionnak is becézett Polski Fiat, valamint a lengyelpiac – derült ki a Szallas.hu lengyel és magyar vendégek, illetve szállásadók körében készített friss kutatásából. A lengyelek szótársítása esetében egyértelműen a bor lett az első, gyakran a tokaji jelzővel együtt, amit a barátság, a gulyás, a paprika és végül a testvériség követ. Összességében mindkét nemzet esetében a barátság összefonódik az italozással, ahogy a híres és szinte mindenki által ismert, koccintáskor előkerülő mondásban is.

A híres lengyel leves: Zurek

Ami a nemzeti ételeket illeti, a magyarok leginkább a pirogot, a céklalevest (borscs) és a savanyú levest (zurek) ismerik, míg bennünket a lengyelek a gulyással, a lecsóval és a lángossal azonosítanak. A városismereti kérdések kapcsán mindkét nép leggyakrabban a fővárost nevezte meg, míg a sportbéli sikeresség kapcsán a lengyelek és magyarok egyaránt a focit jelölték meg az első helyen, ez utóbbi a mi esetünkben feltehetően Magyarország kimagasló EB szereplésének köszönhető.

Töltsd ki a kvízünket és nyerj egy “Kalandozások Dél-Lengyelországban” körutazást 2 fő részére!

Nem vagyunk se hangosak, se ügyeskedők!

Mennyire optimisták, ügyeskedők, boldogok, hedonisták, szabálykövetők, hangosak vagy éppen okosak a magyarok a lengyelek szerint, és fordítva? Ilyen és ehhez hasonló jellemzőket is vizsgált a Szallas.hu nemzetközi kutatásában, melynek eredményei alapján megdőlni látszik néhány sztereotípia. Egymást megítélve nem tartjuk a másikat igazán hangos és harsány nemzetnek és a lengyelek szerint a magyarokra az ügyeskedés sem igazán jellemző. A felsorolt tulajdonságok közül a lengyelek leginkább a becsületességet, az okosságot és a mulatozást érzik hozzánk passzolónak, míg mi a lengyelekre ugyancsak mulatozós, becsületes, ugyanakkor kitartó nemzetként gondolunk.

Tudtad? A lengyelek gyakorlatilag nem ismerik a borravaló fogalmát. Vannak akik kifejezetten sértésnek is veszik, ha kicsit több pénzt szeretnél náluk hagyni.

A szállásadók tapasztalatai szerint egyébként a Lengyelországban megszálló magyarok jó vendégek, van humorérzékük, nem problémásak és ráadásul többet is költenek, mint a lengyelek. A magyar szálláshelyek beszámolója szerint a lengyel vendégek kedvesek, a gyakori nyelvi problémák ellenére is barátkozóak és segítőkészek, de ha borravalóról van szó, akkor nagyon visszafogottak. Ennek megvan az oka, Lengyelországban a borravaló gyakorlatilag ismeretlen fogalom, ezért kifejezetten ritka, hogy a lengyel vendégek jattolnak. Annál inkább gyakori, különösen visszatérő vendégek esetében, hogy valamilyen kisebb ajándékkal – többnyire alkoholos itallal – lepik meg a szállásadót.

ORSZÁGISMERETI FELHÍVÁS:
Szeretnéd tesztelni lengyel tudásod?
Szeretnél nyerni egy “Kalandozások Dél-Lengyelországban” körutazást 2 fő részére?
Irány nyereményjátékunk! Válassz egy kvízt, töltsd ki és indulj a nyereményért!

TE IS KITÖLTENÉD A NAGY SZTEREOTÍPIA TESZTET?  -> https://kwestionariusz.typeform.com/to/O43Zti

 


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
0%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%