Site icon Szallas.hu Blog

Legendák nyomában a festői szépségű Bledi-tó körül


Gondolom sokan hallottatok már a Bledi-tóról, Szlovénia egyik legszebb természeti képződményéről. És vajon az is köztudott, hogy a szigeten álló templomhoz több legenda is fűződik? Most ezeknek járunk utána.

Bledi-tó, közepén a sziget és Mária Mennybemenetele templom

A Júliai-Alpokban festői környezetben található, hegyekkel körülölelt Bledi-tó (szlovénul Blejsko jezero) Szlovénia második legnagyobb tava. A 2120 méter hosszúságú, és a legszélesebb pontján 1380 méteres tó egy jégkorszak utáni gleccser visszahúzódása során keletkezett, ma pedig a világ számos pontjáról járnak csodájára a nem mindennapi képződménynek.

A tó közepén lévő szigetre bérelt csónakkal vagy két evezős tavi gondolával, a”pletna”-val lehet eljutni és már messziről fel lehet ismerni, hiszen a Mária Mennybemenetele kegyhely templom tornyai magasodnak az aprócska földrészen. 1142-ben az aquileai pátriárka, Pellegrino avatta fel az első háromhajós román stílusban épített templomot és bár a történelem során többször is megrongálódott, földrengések és villámcsapások áldozata lett,  XVII. században felújított barokk formájában jelenleg is látogatható.

A templomhoz számos legenda fűződik, az egyik leghíresebb szerint ha valaki háromszor megkongatja a harangot, minden kívánsága teljesül. Az 1534-ben készített „kívánságot teljesítő harang” Franciscus Patavinus, padovai mester műve. A történet szerint élt a bledi várban egy fiatal özvegyasszony, akinek férjét megölték a rablók és a tóba dobták. A nő egy kis harangot akart öntetni az emlékére, de miután a vihar elsüllyesztette a harangot a csónakkal együtt, eladta egész vagyonát és a pénzt egy új templom építésére ajánlotta. Halála után a pápa hálából mégiscsak elkészíttetett egy új harangot és elküldte a bledi szigetre.

Bledi-tó nyáron (fotó: 123rf.com)

A harangkongatást ma is bárki kipróbálhatja, arról nem szólnak a fámák, hogy tényleg működik-e a legenda 😀

Szintén a bledi-tó közepén álló templomhoz kötődik az a mese is, amely szerint ha az épülethez vezető lépcsőn a vőlegény felviszi menyasszonyát, a házasság örökké fog tartani.

Hagyományos, fából készült csónakok, háttérben a bledi vár

További látnivalók:

Bledi vár

A tó mellett, egy meredek sziklafalon található a bledi vár, amelyben a vár és a város történetét bemutató múzeum és egy lélegzetelállító panorámával rendelkező étterem is helyet kapott.

Vintgar-szurdok

A Bledtől néhány kilométerre lévő Vintgar-szurdokot is érdemes felkeresni, hiszen a kb. másfél km hosszú völgyben fa hidakon sétálva gyönyörködhetünk a sziklás táj és a türkizkék patak látványában.

TIPP: A híres bledi krémest vétek kihagyni!

A vaníliás-tejszínhabos sütit a Park Hotel cukrásza,  Ištvan Lukačevič készítette először évtizedekkel ezelőtt és azóta több millió darabot adtak el belőle, nem véletlenül.

 


Exit mobile version