ToplistákCsaládi kiruccanásEldugott kirándulóhelyekTavaszi zsongás

Magyarországi bakancslistám 2018-ra

2 perces olvasási idő
Tihanyi levendulás

Év elején általában sorra veszem, hogy hová szeretnék a következő hónapokban utazni. Mivel természeti és épített örökségeink szinte páratlanok Európában, érdemes körülnézni itthon is és megtervezni az idei úti célokat. Én most gyűjtöttem egy csokrot, ami ebben az évben a kívánságlistámon szerepel, ti merre fogtok barangolni 2018-ban?

Fülöpházi buckavidék

Tudtátok, hogy Közép-Európa egyik legnagyobb területű (7400 km²) homokvidéke itt van Magyarországon?

A Kiskunsági Nemzeti Park területén található homokterület természeti és kultúrtörténeti értékei felbecsülhetetlenek. A szél felhalmozó munkája kötött futóhomok felületeket és szabadon mozgó futóhomok felszíneket hozott létre. Az itteni tanyavilág gazdálkodása és földművelése sem tette tönkre ezt a fantasztikus képződményt. Mintha a sivatag egy kis szegletében lennénk, teljesen el tudja varázsolni a látogatót a látvány. A térség fő vonzereje ezen felül a pusztai állattartás és a tanyasi gazdálkodás hagyományaira épülő turizmus. Számos lovas tanya, ökogazdaság, tanyamúzeum várja a hazai és külföldi látogatókat.

Tihanyi őslevendulás és levendulaszüret

Természetesen a Balaton vidéke kihagyhatatlan úti cél minden évszakban.

Tihanyi levendulás

Aki szereti a természet lágy illatait, az biztosan el fog látogatni Tihanyba. A Tihanyi-félszigeten lévő nagy levendulaültetvény ma már szimbólum. Az 1920-as évek közepén Bittera Gyula gyógynövényszakértő telepítette az első levendulás ültetvényt a Franciaországból hozott szaporítóanyaggal és az itt aratott levendula illóolaj tartalma magasabb lett, mint a franciáé. Ma már közel harminc hektáron folyik levendulatermesztés a félszigeten, és mi magunk is gyűjthetünk virágzás idején, amiből otthonunk dísze lehet.

Tihanyi szállások ⇒

Ipolytarnóci Ősmaradványok

Igazi Jurassic World, ami minket fogad az Ipolytarnóci parkban. A vulkáni katasztrófáknak nem szoktunk örülni, ma már nincs belőle túl sok, de itt igazán áldásos munkát végzett, ha szabad így fogalmazni.

A betemetett és konzervált világ évezredek emlékeit őrzi. Az egykori Pannon-tenger partjairól cápafogak, megkövesedett szubtrópusi fák, egzotikus növények lenyomatai, régen kihalt ősvilági lények lábnyomai kerültek elő. Eredeti helyzetükben, egy izgalmas geológiai tanösvény mentén szemlélhetjük meg mindezt. Szálljunk be a saját időgépünkbe, forgassuk vissza az idő kerekét. A tanösvény különleges látnivalói és a világ legnagyobb ismert, kövesedett óriás fenyője is várja, hogy felfedezzük. A Kőszikla ösvény pedig négy kilométeren át hosszú vízmosások, különleges kőzetek, elhagyott kőbányák mentén vezet minket.

Budai várnegyed

Fényűzés, pompa, elegancia. A budai Várnegyed 1987 óta az UNESCO Világörökség listáján szerepel.

Budai vár

Számos középkori eredetű műemlék, 17–18. századbeli lakóházak és középületek várják, hogy felfedezzük őket. A Budai várnegyed három fő része a Budavári Palota, a Szent György tér és a történelmi lakónegyed sorsokat, titkokat őriz. Egy csipetnyi magyar nemesi történelem a várbeli séta. Ma már lakó-pihenő övezet is egyben, de ez ne tántorítson el minket, hogy akár időről-időre meglátogassuk a várat, amelynek utcáin királyok és királynők sétáltak, s amelynek templomában a királyi szent korona is számtalan szép percet élt át. Nem tudom megunni!

Szállások Budapesten ⇒

Nyíregyházi Állatpark – Sóstó Zoo

Nyíregyházán, a tölgyerdő mélyén különleges állatok otthonára bukkanhatunk. Lakik itt fehér tigris és oroszlán, afrikai elefánt, komodói sárkány, medve, tigriscápa, indiai orrszarvú és gepárd is.

De az Indiai Óceán élővilága, a dzsungel gyönyörű növényei és állatai, majomerdő és fóka show várja a kicsiket és nagyokat egyaránt. A magyar Parasztudvar bemutatja a kecskék, csirkék, fecskehasú mangalica disznók, erdélyi és hortobágyi racka juhok meg a magyar szürke marhák világát is. A Nyíregyházi Állatparkot legalább egyszer minden magyarnak látnia kell!

Apartman tengeri akváriummal, Tiszafüred, Nyíregyházi Állatpark: átadták az Év Szállása díjakat ⇒

Jósvafő

Jósvafő, ahol mindig szabadnak érezhetjük magunkat. A barlangrendszerek birodalmában barlangtúrát is tehetünk, amelynek útvonala a Styx-patak medre mentén halad, érintve hazánk legmagasabb állócseppkövét, a 19 m magas Csillagvizsgálót, valamint a barlang legnagyobb termét, az Óriások termét, ahol rövid zenehallgatásra is van lehetőség.

A barlangtúra után a felszín is sok csodát rejt, ezért mindenképp érdemes tenni egy kitérőt a ménesgazdaságba. A ridegen tartott hucul ménes egész évben látogatható a Jósvafőtől 1 km-re, északra található gergés – lápai legelőkön. Természetesen lovaglásra is van lehetőség a Kúria Lovas bázis területén (Táncsics M. u. 1.). Aki pedig nem szeretne lovagolni, az se bánkódjon, hiszen fogatos és nyereg alatti programokat is kínálnak kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Répáshuta

A Bükk-fennsík minden évszakban csodás. De ha igazán kincset szeretnénk találni, akkor egészen Répáshutáig kell mennünk.

Bükk hegység

A Bükki Nemzeti Park területén ez az egyetlen olyan település, aminek a fényszennyezettsége minimális. Ez azt jelenti, hogy a csillagos égbolt olyan tisztán látszik és olyan látványt nyújt, mintha nem is ezen a Földön élnénk. Ezen felül érdemes meglátogatni a falu határában lévő Balla-barlangot és a Balla-völgyi sziklaüreget, az ott talált csiszolt kőkori eszközök tanúskodnak arról, hogy már az utolsó jégkorszakban otthonként használta a szeleta kultúrkörbe tartozó ősember ezt a területet. A falu egy völgymedencében fekszik. Felszínének nagy része az úgynevezett „répáshutai” mészkőből áll, az egykori üvegfúvó mesterek a Felvidékről érkeztek ide, s még ma is meg lehet tekinteni az egykori műhelyek emlékeit is.

Guthi erdő

A Nyírség pusztai hangulatában elmerülve igazán fantasztikus helyeket találhatunk. Nyíradony határában különleges természeti értékek rejtőznek.

Árpád-kori templomrom a Gúthi erdőben

A Guthi erdő, amely jelenleg az Alföld legnagyobb egybefüggő erdeje, igen jelentős természetvédelmi és botanikai szempontból is. Számos védett növényfaj található itt, és igen ritka védett fafajjal is találkozunk. Így a Tamásipusztán található kocsányos tölgy (törzskerülete 500 cm, magassága mintegy 25 m, kora 250 év) és a város másik védett fája (törzskerülete 150 cm, 23-25 méter magas, kora 100 év), az ostorfa. Ezután megtekinthetjük a Guthi erdőben lévő romtemplomot. Az Árpád-korból származó műemlék feltárása és konzerválása 1995-ben fejeződött be. A feltárás szerint a templom 8,8 méter hosszú, 6,9 méter széles volt belső templomhajója, sekrestyéje 5,6 méter hosszú és 2,9 méter széles volt. A templom és környéke ideális a hosszú erdei sétákra, lovaglásra és természetjárásra. Ha szerencsénk van, akkor az itt élő dám szarvasbikák bőgését és vonulását is hallhatjuk, láthatjuk. Igazán nagy élmény!

 


Ezek tehát az én terveim 2018-ra, Ti milyen célokat tűztetek ki az idei évben?

***

 

Még több tavaszi program- és szállásajánló: TOP 10 wellnesshotel, amit tavaszra ajánlunk – kirándulóhelyekkel

 

 

 

 


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
0%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%