Programok hétvégéreCsaládi kiruccanásRomantikus kikapcsolódásTavaszi zsongás

Majális, vízi expedíció és csillagséta a legjobb májusi programok között

2 perces olvasási idő

Hoppá! Tavasz-On! Tánc, kerékpár, élményfürdő, romantika a Gellért-hegyen, Jurassic Park in Hungary, földikutyaséta, és még számtalan kivételes program vár titeket országszerte májusban. Nyúlcipőt fel, szaladjunk, nézzük meg!

Csillagséták Baján – 2017. április 29.

Nemzeti parkjaink a májusi hosszú hétvégén is igazi csillagközi kalandra hívnak mindenkit. Föld alatt és föld felett című program keretében csillagászati bemutatóval egybekötött természetismereti túrán vehettek részt. A találkozó helyszíne Baja, a szegedi úti katonai gyakorlótér. A bajai földikutya élőhely és élővilágának bemutatásával kezdődik a program, majd sötétedés után a csillagos égbolt csodáival ismerkedhettek meg.

Információ, jelentkezés: Tamás Ádám 30/450-9227

Táncos Majális Debrecenben – 2017. május 1.

A korábbi évek sikertörténete alapján idén ismét megrendezik a Nagyerdei Szabadtéri Játékok évadnyitó programját, a Táncos Majálist. A Szabadtéri Színpadon 14 órától a debreceni táncegyüttesek, tánciskolák, mozgásművészeti csoportok, művészeti iskolák és egyesületek produkciói várnak titeket. Bemutatkoznak az új tánc-és mozgásművészeti irányzatok is. A Békás-tó környéke se marad ki, itt 12 órától szórakoztató térzene, kirakodó vásár, kézműves játszóház, gasztronómiai bemutatók várják a közönséget. A táncosok ezzel a rendezvénnyel a Tánc Világnapját is ünneplik, tartsatok velük, a zene és a tánc értünk van!

 

Vizes élmények Baján – 2017. május 1.

Újabb vízi expedícióra invitállak titeket. Valahogy ebben a tavaszi időszakban is rettenetesen vonz a víz, és tényleg nem győzőm csodálni a gemenci erdő nyíló világát. Ha szeretnétek látni ezt a csodát, akkor sétahajókázás keretén belül megtehetitek. 10.00,11.30, 14.00 órai indulással közlekednek a vízi járgányok. Indulás: Gemenc Vándorpont (6500 Baja, IV. Károly rakpart)

Majális Velencén – 2017. május 1.

Velence Város a hagyományokhoz ragaszkodva, a Kastélyparkban ismét majálist szervez az érdeklődők számára. A rendezvény egészen a Tábor utcáig hallatja majd hangját, így a vasútállomás közötti területen is várják főleg a családokat a gyerekeknek szervezett programokra. Nemes cél mozgatja a szervezőket, hisz a napi programok alatt befolyt anyagi javakat a rászoruló gyermekek táboroztatására szeretnék fordítani.

Vulkánjaink nyomában

Most a gyógyhellyé nyilvánított celldömölki Vulkán fürdőn a világ szeme! A kivételesen gyönyörű környezet, az ötmillió éves vulkanikus hegy a Ság lábánál, valami fantasztikus élményben lehet részetek. Hétfőnként és csütörtökönként kedvezményes fürdő belépőjeggyel vehetitek igénybe a komplexumot, az akció egészen 2017. június 15-ig érvényes.

 

Séta és bor, esti fények Budapesten

Alternatív városnézésre hívlak titeket a mesés Budára. Séta és bor, esti fények a hegyen, szinte időutazás a ’20-as évek világába, ahol irodalmi szemelvények, romantikus hangulat elvarázsolnak mindenkit egy estére. A bohém borkóstoló a Gellérthegy őshonos boraiból az egykori szőlős domb műtermében, Molnár-C. Pál festményei között élvezhető. A programot viszont meg kell rendelni: családok, magánszemélyes, cégek jelentkezhetnek, a lényeg, hogy legalább legyen meg a minimum létszám: 10 fő. Viszont májusra még van egy kijelölt időpontjuk, ide is csatlakozhattok. Következő időpontok: 2017. május 5. 18:00. Találkozó: Bor és kézműves Galéria (1118 Budapest, Bartók Béla út 8.)

 

Frank Sinatra és Szeged – 2017. május 9.

Szeged belvárosa

Szeged a napfény városa, csupa élet, akár süt a nap akár borús az idő. A Tisza valahogy elviszi még a melankolikus hangulatot is. Főleg ha már túl vagyunk a finom szegedi halászlén, megnéztük a Székesegyházat, és ellátogattunk a város legújabb nevezetességéhez az Alsóvárosi Ferences Látogatóközpontba. Szeged híres a kulturális programjairól, színes fesztiváljairól, de így május elején egy különleges időutazásra invitálnak minket. Idegenek az éjszakában – Zenei időutazás Frank Sinatra és kortársainak dalaival – Kamarás Iván és Nagy Ádám (Roy & Ádám) előadásában tölthettek el egy csodás estét a szegedi Agoraban.

 

Tekerj a Hegy’re! – kerékpártúra- Tokajból Tokajba, 2017. május 13.

Már ötödik éve rendezik meg a Tokajból induló tavaszi tekergést, amely mindig két távon valósul meg. A hosszabb (70 kilométeres) körben a bringások megismerkedhetnek Hegyaljával és annak borászataival, pincészeteivel. A rövidebb táv már inkább családbarát túra, ott 25 kilométert lehet megtenni túravezető irányításával. A rendezvény a Tokaj Fesztiválkatlan parkolójában a Kóstolja meg Magyarországot Tokajban! programhoz kapcsolódik. Az idei túra a Fesztiválkatlantól indul és oda is érkezik! A kerékpártúra regisztrációja az alábbi linken érhető el >>

 

Nyitott Balaton Gyenesdiáson

A sok tavaszi hajózás, tekerés, futás után két gasztro programra szeretném irányítani a figyelmeteket: május 6-án a Balatoni Barista Bajnokságon egyrészt keresik a régió legjobb kávémesterét. A tökéletesen elkészített és szépen díszített kávékat, forró italkülönlegességeket meg is kóstolhatjátok majd. Május 13-án pedig gasztrotúrára invitálják a különleges falatokra kiéhezett érdeklődőket. A Gyenesi Íz-lelő során 4 vendéglátóhely kínálja majd egyedi, erre a napra elkészített menüjét, az éttermek között pedig akár öko-dottóval, azaz lovaskocsival is utazhatnak a vendégek.

 

Jurassic Park – Veszprém

2017. április 13-án újra megnyitotta kapuit Magyarország legnagyobb dinoszaurusz kiállítása. Megújulva, kibővülve, most már közel 50 életnagyságú dinoszaurusz szoborral találkozhattok a Veszprémi Állatkert Dinó Parkjában. A foglalkoztató sátrakban a gyerekek próbára tehetik ügyességüket, részt vehetnek egy életnagyságú dinoszaurusz-csontváz játékos feltárásában, a kisebbek kisméretű dinoszauruszokat is kifesthetnek, sőt, a foglalkoztató téren akár egy Maiasaura hátára is felmászhatnak. A dinoszaurusz kiállítás érvényes állatkerti belépővel ingyenesen látogatható.

Teljesen különböző, nem feltétlenül tipikus majálisi kínálatom eredménye, hogy bizony nekem is megjött a kedvem, hogy végigjárjam az egyes helyszíneket. A kérdés csak az, hogy veletek, hol és melyik programon futok össze?


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
0%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%