Külföldi kalandokCsaládi kiruccanásNyári vakációTengerparti szállások

Montenegró, ahol a boldogság forrása ered

2 perces olvasási idő
Kotori-öböl

Európa szinte érintetlen területe, ahol őserdők, kanyonok, 2000 m magas hegyek, homokos tengerpart, és ősi nyugalom honol. Egy hely, ahol megáll az idő kereke, és rohanó világunk nem tud gátat törni rajta. Az egykori Jugoszlávia déli részére, Montenegróba utazunk most. A Dél-Dunántúl nagyságú állam területén, elképesztő módon koncentrálódik a természeti és épített szépség. Ez az az ország, amit fel kell fedezni. Újra és újra.

Biográdi őserdő

Montenegró egy érintetlen ékszerdoboz. Ezért utunk elején Európa egyedülálló természeti kincsét mutatom meg nektek. Az utolsó őserdő Európában, a Biográdi őserdő. A Biográdi-hegység Földünk felbecsülhetetlen természeti kincse. Már 1872-ben Nikola király is felhívta népének a figyelmét és törvénybe is foglalta, hogy ezt a természeti kincset őrizni és védeni kell. A Biogradsko jezero tó körül 3200 méter hosszú sétányon nem mindennapi élményben lesz részünk. 500 éves ősfenyők, jégkorszakban keletkezett tavak, rejtett hidak, titkokat őrző hegyek fogadják a természet szerelmeseit, ez a túrázók paradicsoma.

Kotor

Az Adriai-tenger és a montenegrói partvidék legcsodálatosabb része, a Kotori-öböl.

Kotori-öböl

A kotori vár, amit a Velencei Köztársaság építtetett, a leghatalmasabb erődítmény az adriai térségben. Védőbástyája volt ez Európának, miután 1453-ban a Török Birodalom elindult Európa felé. Amikor már ott állunk, akkor érezhetjük igazán, hogy ezek a több száz éves falak milyen titkokat őriznek. Az óváros, minden épületével középkori utazásra hív minket. Ha már Kotorban járunk, ne hagyjuk ki a város felett 260 méteren magasodó Szent János-erődöt sem. A szerpentinekkel taglalt úton haladva gyönyörű látvány tárul elénk a Kotori-öbölről, és ha az idő tiszta egészen Olaszországig is elláthatunk.

Ajánlhatok néhány kotori szállást? >>

Gospa od Škrpjela templom

A Kotor öbölben, a tó kellős közepén fekszik a Gospa od Škrpjela templom. Természetesen Montenegróban is vannak misztikus helyek, és a hajóval közeledve a szigethez, szó nélkül maradunk. A legenda szerint a templom szigetét mesterségesen építették fel. A Kotorból induló kereskedőhajók a nyílt tengerre hajózva, egy sziklát vittek magukkal a városból. Amikor visszatértek és meglátták Kotor várfalát, bedobták a követ a tengerbe. A templom neve is a legendát őrzi Gospa od Škrpjela, vagyis a Sziklák Asszonya (templom).

Skadari-tó

A Skadari-tó, a Balkán legnagyobb tava, egy igazi mediterrán mocsár, amelyen Montenegró és a szomszédos Albánia osztozik. Az egyedülálló természeti adottságokkal rendelkező nemzeti park területén járva, a szánk tátva marad, amikor elénk tárul a tó csodálatos madárvilága. 1996-ben felkerült a Világ mocsarai listájára.

Skadar-tó

Montenegró legnagyobb természeti és turisztikai attrakciója, ahol a partok mentén is több mint 3 ezer növényfaj él. Ha túlozni szeretnék, akkor azt mondanám ez az a hely, ahol a boldogság forrása ered. Pelikánok, tavi rózsa, és a tó partján fekvő Virpazart a legcsodásabb mediterrán hangulatot hozza.

Cetinje

Montenegró vallási központjában, az egykori fővárosban, Cetinjébe járunk. Itt található az ország Nemzeti Múzeuma az egykori Királyi Palota épületében. Ha ide utazunk, akkor itt nem találkozunk a turisták tömegeivel. A tengertől 45 percre fekvő város, a csendes pihenésre vágyók paradicsoma. A város feletti Lovćen tetejére is érdemes felmenni, az itt felépített mauzóleumban nyugszik II. Petar Petrović Ňjegos, a montenegrói történelem egyik legfontosabb alakja. Bár nem ez az ország legmagasabb pontja, de a több mint 1700 méteres magasságban fekvő Lovćenen az ember mégis úgy érzi, mintha a világ tetején állna.

 

Bar

Bar, Montenegró legnagyobb kikötővárosa. A város érdekessége, hogy nevét az olaszországi Bari városáról kapta, és nem kevesebb okból, minthogy az légvonalban pont szemben helyezkedik el vele az Adria-tenger túlsó partján. Aki maga a város miatt utazna Montenegróba, az csalódni fog. Szocialista stílusú „modern” város, amit igyekeztek a mediterrán növényekkel megspékelni, hogy fogyasztható legyen.

Stari Bar

Viszont kevesen tudják, hogy ha néhány kilométert utazunk, akkor ez egykori óvárosba, Stari Barba érkezünk. Sajnos 1878-ig volt lakott, ekkor a menekülő török sereg romba döntötte. Több épület viszont megmaradt, köztük az óratorony és az akvadukt (vízvezeték). Ezek látványa, és a város hangulata kosztümös filmek díszlethangulatát tükrözi.

Szállások Barban és környékén >>

Ostrog-kolostor

Egy vallási tradíciókat követő országról beszélünk, ahol a hit ugyan olyan jelentős, mint a nemzeti hagyományok, vagy a történelmi emlékek. Az Ostrog kolostor a leglátogatottabb szenthely Montenegróban. Kotortól 1 óra alatt elérhető. Minden vallás hívei látogatják az egész volt Jugoszlávia területéről és sok más országból. Jézus sírja és a Szent hegy után az Ostrog kolostor a keresztény világ harmadik leglátogatottabb szentélye. Különlegessége, hogy az Ostrog hegy hatalmas sziklatömbjébe vájták, már külső látványa is erőt, és tartást sugall.

Tivat

 

Tivat strandjai

Tivat a legforgalmasabb, legmodernebb városa Montenegrónak. Itt található az ország legnagyobb forgalmú kikötője, a Portó Montenegró nevezetű kikötő. Az Adria legnagyobb privát hajós kikötőjéről beszélünk, ahol a luxus, pihenő yachtokhoz, luxus strandok járnak. A tengerpart, a város, és a kikötő kapocs Európával és a világgal.

Irány a tivati tengerpart! Szállásokat itt találtok >>

Tara kanyon

Európa legmélyebb kanyonjában járunk, amit mélységében és magasságában csak a Colorádó kanyon előz meg. Ez az ország extrém élményekkel vár mindenkit, így a rafting és az extrém sportok szerelmesei itt igazi kihívást találnak. Csak legekben tudok beszélni erről az országról, mert talán nincs még egy olyan ország, ahol a tengerparti övezet mellett a folyók öt gigantikus kanyont vájtak volna a hegyoldalakba. A Durmitor Nemzeti Parkhoz tartozó kanyonig a Kotorból induló, kiváló minőségű felújított úton két és félóra alatt érhetjük el a gigantikus Tara-hidat.

Sveti Stefan, Montenegro egyik legnépszerűbb nyaralóhelye

Sveti Stefan szigete

Végül a látványában is leglenyűgözőbb helyre kalauzolok mindenkit. Montenegróban a legtöbbet fotózott hely, a Sveti Stefan szigete. Sveti Stefan festői szépségéről híres. Brad Pitt és Angelina Jolie kedvelt nyaralási helyszíne. Az extrém túrák, a magas hegyek és a megélt kultúrsokk után, a legjobb pihenőhely.

Sveti Stefan kötelező látnivaló Montenegróban! Szállások >>

A legek országa ez. Felbecsülhetetlen kincsek tárháza. Minden évszakban gyönyörű, azt hiszem, Montenegróban megtaláltam fiatalságom forrását 😀 


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
0%
Imádom
Imádom
100%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%