Site icon Szallas.hu Blog

10 hazai kilátó, ahonnan mesés a panoráma


Magyarországon többféle kilátó létezik. Néha órákig kell a hegyekben túrázni ahhoz, hogy csodás panorámában lehessen részünk, máskor elég egy belvárosi tornyot megmászni és máris lábunk előtt hever a világ. Különbséget tenni nem szeretnénk, hiszen mindnek megvan a maga előnye és hátránya, inkább összeválogatottunk (vegyesen) néhány kilátót és tornyot, ahonnan mesés kilátásban lehet részünk. 10 hazai kilátó!

Prédikálószék

10 hazai kilátó csodás panorámával

Gömbkilátó – Balatonboglár

Nem csak a panoráma, hanem a kilátó szerkezete és különleges formája miatt is érdemes felkeresni a balatonboglári Gömbkilátót (teljes nevén Xantus János Gömbkilátó). Az építményt 1958-ban bemutatták a brüsszeli világkiállításon is, majd a Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) ideiglenes látványossága lett. A 165 méter magasan található Gömbkilátó csodálatos körpanorámát nyújt, éjszakai díszkivilágításának köszönhetően még az északi partól is megcsodálható. 

Nyitva tartás és jegyárak >>

Hajózástörténeti látogatóközpont és kilátó

„A közösen elkészíthető kép nagyon tetszett, ami e-mailben megkapható. A gyerekek örültek, hogy beülhettek, mint egy csónakba, irányíthattak, és láthatták monitoron a kishajó útját.A kilátás is nagyon szép a toronyból.” (Vendégértékelés a szallas.hu oldalán)

Tovább a kilátó és látogatóközpont oldalára >>

Veszprémi Tűztorony

A veszprémi vár egyetlen tornya, a 48 méter magas Tűztorony a 19. század elejétől kezdve egy állandó tűzőrnek helyet adó Vigyázótoronyként működött. A 2. világháború idején légoltalmi figyelő szolgálat kapott itt helyet. A torony napjainkban bárki számára nyitva áll, körerkélyéről csodás kilátás nyílik Veszprém városrészeire. Érdekesség, hogy az épületből napjainkban minden órában felcsendül Csermák Antal Verbunkos dallama.

Még több információ >>

Veszprémi Tűztorony

Millennium kilátó Szilvásvárad

A 2000. augusztus 20-án átadott Millenniumi Kilátó magassága a zászlócsúcsig 36 méter, a kilátó terasz magassága pedig 20 méter magasságban van. A hatalmas, szibériai vörösfenyőből készült szerkezetével kitűnik a hegycsúcsok felett, napos időben a Tátra csúcsai is jól láthatóak.

Megközelítés: Szilvásváradról gyalog a Millenniumi Tanösvényen, vagy gépkocsival a Bükk-fennsík felé vezető út Kalapati parkolójától mindössze 200 méteres sétaúton.

TIPP: A szallas.hu-n foglalónak 20 % kedvezmény jár a belépő árából!

Tovább a kilátó oldalára >>

Millennium kilátó, Szilvásvárad

Siófoki víztorony

„Gyönyörű kilátás a Balatonra és a környékre. Ezenkívül a forgó kávézó különleges élmény lehet minden korosztály számára.” (vendégértékelés a szallas.hu oldalán)

Siófok központjában áll a város egyik szimbóluma, a 45 méter magas Víztorony, amelynek kávézó szintjére 2 panorámalifttel lehet feljutni. Innen csigalépcsővel lehet tovább menni a legfelső szinten működő Samsung élményközpontba, amely 360 fokban körbeforog.

Még több információ >>

Siófoki Víztorony

Pécsi tv-torony

A 10 hazai kilátó közül a legmagasabb (és egyben Magyarország egyik legmagasabb) épülete a Pécsi tv-torony a maga 197 méterével. A Mecsekben 535 m magas csúcsán, a Misinán található épület mesés kilátást nyújt, esténként díszkivilágításában is gyönyörködhetünk.

Nyitva tartás és jegyárak >>

A pécsi tv-torony

Károly-kilátó Sopron

Sopron egyik jellegzetes épülete, a Károly-kilátó 1786-ban, eredetileg fából épült. Az 1930-as években végül sikerült elég pénzt előteremteni egy kőtorony építéséhez, így készült el a ma is látható, 23 méter magas kilátótorony Winkler Oszkár tervei alapján. A toronyból csodálatos kilátás nyílik Sopronra, a Fertő tóra, tiszta időben pedig a Pannonhalmi Főapátságban vagy a Pozsonyi várban is gyönyörködhetünk.

Tovább a kilátó oldalára >>

Károly-kilátó Sopron

Avasi-kilátó, Miskolc

A többször is leégett és megsemmisült torony utoljára 2010-ben újult meg, majd néhány éve egy presszó működik benne, ahol kávéval, házi süteményekkel és szendvicsekkel várják a vendégeket. A toronyból több mint 180 fokos kilátás nyílik Miskolcra. Érdekessége, hogy erős szélben a kilengése akár 45 cm is lehet.

Még több információ >>

Avasi kilátó, Miskolc

Kőhegyi-kilátó, Zamárdi

Kőhegy 219,8 méter magas tetejéről csodálatos panoráma tárul elénk. Előttünk csillog a Balaton, Balatonkenesétől Tihanyon át Badacsonyig elláthatunk. 1948-ig itt állt szinte sértetlenül a Tihanyi Apátság kőhegyi szőlőgazdaságához tartozó szép présház, helyére 2000. szeptember 10-én a millennium napján avatta fel az önkormányzat a kilátót. A kilátó egész éven át, ingyenesen látogatható.

Tovább a kilátó oldalára >>

Prédikálószék

Évente sok százezren döntenek úgy, hogy megmásszák a Prédikálószék csúcsát és innen tekintenek körbe a térségre. A Visegrádi-hegység 639 méter magas csúcsán található kilátóban felfelé haladva az egyre szélesedő teraszáról fokozatosan nyílik meg az egész Dunakanyar panorámája. Az egyes szinteken a térségben jelentős szerepet játszó magyar királyok emlékét elevenítik fel a kézzel festett, egyedi tájékoztató táblák.

Kilátás a Prédikálószékről

Szállást keresel a Pilisben? Mi ezeket ajánljuk!

Kislugas Panzió és Vendéglő Pilisszentkereszt

A 2002-ben nyílt pilisszentkereszti panzióban összesen 14 fő befogadására alkalmas 5 szoba található. Ezek közül két lakrész, 4-4 fő számára (egy nagyobb és egy kisebb szoba, egy fürdővel), valamint három két ágyas szoba (külön-külön fürdővel) biztosít nyugodt és igényes pihenést. Tovább a szálláshely oldalára >>

Dunapart Vendégház Pilismarót

Pilismaróton, a Duna-parton található nyaraló, csendes, nyugodt környezetben fekszik. Szomszédok nélkül! A kétszintes épületben 4 felnőtt és két gyerek fér el kényelmesen, ezért a ház csak egyben kiadó. Tovább a szálláshely oldalára >>

Villavölgy Vendégház Dömös
Villavölgy Vendégház Dömös

A  Dunakanyar egyik legszebb részén, Dömösön fekvő ház maximum 13 fő kényelmes befogadására alkalmas. Összesen 6 tágas szoba áll a vendégek rendelkezésére, minden szobához külön fürdőszoba tartozik. Tovább a szálláshely oldalára >>


(fotók: szallas.hu, shutterstock)


Exit mobile version