Site icon Szallas.hu Blog

20 interaktív és érdekes múzeum, amit a gyerekek is imádni fognak


Abban sokan egyetértünk, hogy fontos, hogy a gyerekekkel már kicsi korban megszerettessük a múzeumokat, de az kifejezetten nehéz feladat, hogy a múzeumlátogatást ne egy unalmas programként éljék meg, hanem maradandó élményként raktározzák el magukban, és később is befogadóak legyenek az ilyen programok iránt.

A gyerekeket nem kötik le az érinthetetlen, üvegfal mögött mutogatott tárgyak, bennük még erősen él a felfedezés vágya, szeretnek mindent megfogni, megvizsgálni. Kis korban pedig a múzeumlátogatásnak nem csupán azt a célt kell szolgálnia, hogy tanítson, ugyanolyan fontos a szórakoztatás is. 20-as listánkon olyan érdekes múzeumok kaptak helyet, ahol lehetőség van szórakozva tanulni, de mellettük néhány olyan különleges intézmény is szerepel, ahol nem az ismeretszerzés a fő cél, hanem az élményen van a hangsúly.

20 interaktív és érdekes múzeum, amit a gyerekek is imádni fognak

Múzeumok gyerekeknek Budapesten

KockaPark

Legtöbb gyerek, de még sok felnőtt is imád legózni, úgyhogy a Camponában található KockaPark látogatása az egész család számára élmény lesz. Nem is hinné az ember, hogy egy ilyen kiállításon még tanulni is lehet, pedig igen. Hogyan? A hatalmas terepasztalokon történelmi jelenetek elevenednek meg, láthatunk számos legóból összerakott építészeti remeket, sőt, a LEGO Technic csodák bonyolult szerkezeteit is megvizsgálhatjuk. Még érdekesebbé teszi a programot, hogy a különböző városrészletek között egy 180 méteres sínrendszeren az eredetiek alapján megépített LEGO vonatok és villamosok kanyarognak.

A látvány után természetes, ha vágyat érzünk egy kis alkotásra, amire van is lehetőség a KockaPark játszóházában.

KockaPark

Flippermúzeum

A felnőtteknek nosztalgia, a gyerekeknek pedig újdonság a budapesti Flippermúzeum meglátogatása, ahol több mint 130 darab flipper gépet állítottak ki. Hogy igazán emlékezetes élmény legyen, a múzeumban minden gép, így a világ első flippere, az 1947-es Humpty Dumpty is kipróbálható! A hely rendkívül gyerekbarát, a kisebb gyerekekre is gondoltak, nekik fellépőszéket biztosítanak, hogy ők se maradjanak ki a mókából.

Flippermúzeum

Aeropark

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálja mellett elhelyezkedő Aeropark korábban a Ferihegyi Repülőgép Emlékpark nevet viselte. A kezdetek óta sokat fejlődött a szabadtéri kiállítás, sőt, épült hozzá egy könnyűszerkezetes épület is, ahol szimulátorok segítségével ki lehet próbálni, megállnánk-e a helyünket pilótaként. A gyerekeknek, de még a felnőtteknek is izgalmas program, hogy néhány gép fedélzetére fel lehet menni, és az utastéren kívül akár a pilótafülkében is szét lehet nézni. Egyes gépekre, vagy a pilótafülkékbe csak tárlatvezető kíséretében lehet felmenni, erről a parkban érdemes tájékozódni.

Aeropark

Csokoládé Múzeum

Gombóc Artúrhoz hasonlóan ti is szeretitek a kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét, a lapos csokoládét, a tömör csokoládét, a lyukas csokoládét, a csomagolt csokoládét, a meztelen csokoládét, az egész csokoládét, a megkezdett csokoládét, az édes csokoládét, a keserű csokoládét, a csöves csokoládét, a mogyorós csokoládét, a tejcsokoládét, a likőrös csokoládét, a tavalyi csokoládét, az idei csokoládét és minden olyan csokoládét, amit csak készítenek a világon? Akkor megtaláltuk nektek a tökéletes programot!

Látogassatok el a családdal a 16. kerületben található Csokoládé Múzeumba, ahol Farkas Elemér cukrászmester egy varázslatos világba invitál. Nem csak az ízek fejedelmiek, a környezet is magával ragadó, hiszen a múzeumnak egy különlegesen berendezett kastély épület ad otthont. Családoknak a legjobb választás a Praliné túra, ahol a kóstolás mellett a csokoládé készítés rejtelmeibe is beavatják őket. A programokra telefonon előzetes bejelentkezés szükséges!

Csokoládé Múzeum

Szelfimúzeum

Viszonylag újdonságnak számít a budapesti Szelfimúzeum, ami igazi csajos, anya-lánya program lehet. A hivatalos nevén Museum of Sweets and Selfies még a legborongósabb napokat is vidámmá varázsolja, hiszen a különféle díszletek között akár egy napsütötte tengerparton is érezhetjük magunkat. A 2 szintes, 400 négyzetméteres múzeumban 11 teremben várnak rátok különböző izgalmas installációk, ahol jobbnál jobb szelfiket készíthettek. Itt tényleg csak a képzelet szab határt!

Szelfimúzeum

Földalatti Vasút Múzeum

Ha ajánlottunk budapesti csajos múzeumot, nem maradhat ki a fiús sem, hiszen melyik fiú gyerkőc ne rajongna a járművekért!? A Földalatti Vasút Múzeum még 1975-ben nyílt meg Európa legelső, 1896. május 2-án átadott földalattijának emlékére. Érdekessége, hogy egy kiiktatott eredeti alagútszakaszban kapott helyet, melynek bejáratán belépve az eredeti Zsolnay-csempéken, az eredeti Gizella tér felirat olvasható. Az eredeti kocsik mellett modellek is megtekinthetők, valamint a metróépítés folyamatába is bepillantást nyerhetnek az érdeklődők.

Földalatti Vasút Múzeum

Budapesti szálláshelyek a Szallas.hu kínálatában >>

Múzeumok gyerekeknek vidéken

RepTár Szolnok

A szolnoki RepTár nagy kedvencünk, pedig mikor legutóbb ott jártunk, még gyerek nélkül voltunk. Ez az a hely, ahová biztosan vissza fogunk menni családként is, hiszen a kicsiket lenyűgözik a hatalmas harci gépek és a kiállítások interaktív elemei. Talán nem is kell mondanunk, a gyerekek kedvence a szépen megfestett, Csőrike névre keresztelt MIL MI-24D harci helikopter, de Cápetiék is nagy népszerűségnek örvendenek.

Csőrike névre keresztelt MIL MI-24D harci helikopter a szolnoki RepTárban

Még több érdekesség és hasznos információ a múzeumról itt olvasható:

Varázstorony Eger

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem főépületében található Varázstorony a természettudományok iránt érdeklődő gyerekeknek rengeteg érdekességet tartogat. A múzeum egyik legérdekesebb darabja a Camera obscura, ami egy világritkaságnak számító periszkóp. Olyan, mint egy hatalmas fényképezőgép, ami egy tükörrendszer segítségével kivetíti a város élő képét egy asztal lapjára. A Varázsterem szintén sok érdekességet tartogat, akik pedig nem küzdenek tériszonnyal, menjenek ki a Panoráma teraszra is, ahonnét megcsodálhatják a várost.

Egri Líceum tetején a Varázstoronnyal

Kopcsik Marcipánia és Harangöntő Ház Eger

Ha már Egerben jár a család, nem érdemes kihagyni ezt a picike múzeumot sem, ahol szó szerint minden cukorból van. Mesejelenetek elevenednek meg, de a város ikonikus épületének, a minaretnek cukorból megalkotott kicsinyített másával is találkozhatunk, sőt, helyet kapott egy aprólékosan kidolgozott barokk szoba is. Mind-mind Kopcsik Lajos mestercukrász remekműve.

Kopcsik Marcipánia és Harangöntő Ház Eger

Noé Kertje – Szabadtéri Szobor Kiállítás Eger

Ez az a hely, ahol nagy valószínűséggel még az sem járt, aki szinte hazajár Egerbe. A Noé Kertje ugyanis nemrégiben, 2021. augusztusban nyitotta meg kapuit a város határában. A park tematikája a bibliai történethez kötődik, így számos olyan állatot láthatunk itt, melyeket Noé megmenekített a bárkáján. A különleges anyagokból megalkotott szobrok az újrahasznosítás fontosságára is felhívják a figyelmet mindamellett, hogy a kicsik számára egyfajta játszóteret is nyújtanak, hiszen a legtöbb megérinthető, sőt, sokra fel is lehet ülni.

Még több egri program gyerekkel:

Mátra Múzeum Gyöngyös

A gyöngyösi Orczy-kastély ad otthont az ország egyik legkülönlegesebb múzeumának, a Mátra Múzeumnak, aminek fő attrakciója a majdnem teljes épségében előkerülő, Magyarországon egyedülálló mamutcsontváz. Azonban amiért a kicsik imádni fogják ezt a múzeumot, az nem is feltétlenül a természetrajzi kiállítás, bár az interaktív játékoknak köszönhetően ez is nagyon izgalmas, hanem a gyönyörű Pálmaház, ahol az akváriumokban és terráriumokban élő állatok is otthont kaptak.

Gyöngyösi szállások >>

Mátra Múzeum – Gyöngyös

Ipolytarnóci Ősmaradványok Látogatóközpont

Valódi időutazás vár itt az egész családra, egészen pontosan 23 millió évet utazhatunk vissza, ahol találkozhatunk a legendás tarnóci bestiával is. Az időutazást 4D-s mozi, illetve a geológiai tanösvényen 3D-s vetítés is segíti, a miocén erdőben pedig eredeti méretükben találkozhatunk az egykor ezen a területen élt ősállatokkal.

Szállások Ipolytarnócon >>

Ipolytarnóci Ősmaradványok Látogatóközpont

Szentendrei Skanzen

A Szentendrei Skanzen Magyarország legnagyobb szabadtéri múzeuma, ahol egyszerűen lehetetlen unatkozni. Mi olyankor szeretjük legjobban, mikor valamilyen nagyszabású programot tartanak éppen, mert olyankor a legkisebb házikó is megtelik élettel. De azok, is látogassanak el ide bátran, akik nem szeretik a tömeget, mert a nagyrendezvényeken kívül is számtalan élményben lesz részük. Kialakítottak úgynevezett aktív helyszíneket, ahol a gyerekek és persze a szülők is kézműveskedhetnek, vagy éppen különböző finomságokat kóstolhatnak. Gyerekekkel ne hagyjátok ki a gyermek-élménypontokat sem, ahol valamilyen kicsik számára is izgalmas látnivaló vagy feladat vár rátok.

Jobbnál jobb szállások Szentendrén >>

Szentendrei Skanzen

Retro Design Center Szentendre

A gyerekeket mindig nagyon érdeklik azok a régi tárgyak, amiket már nem használunk, hiszen annál izgalmasabbak, ha nem tudjuk, mire valók. Ilyenekből nem lesz hiány, ha ellátogattok a szentendrei Retro Design Centerbe, ahol régi bútorok, játékok, és használati tárgyak is megtalálhatók. A külső részen 30 autó várja a látogatókat, melyek közül 6-ba akár be is lehet ülni. Behuppanhatunk egy rózsaszín Wartburg kabrióba, Zastava versenyautóba, retro mintás Trabant kombiba, egy Multicar munkagépbe, rá lehet ülni egy oldalkocsis Jawa motorkerékpárra és az Ikarus busz is tárt ajtóval várja a látogatókat.

Retro Design Center – Szentendre

Macskakő Gyerekmúzeum Sopron

Az Eggenberg-ház ad helyet Sopronban az ország talán egyetlen kifejezetten gyerekeknek szóló múzeumának. A Macskakő Gyermekmúzeum régi korok mindennapi életét mutatja be az egykor és a ma használatos tárgyakon keresztül. Különlegessége, hogy a tematikusan elrendezett tárolók mögött egy belső, interaktív tér nyílik meg, ahová be lehet bújni, ahol a kicsik érzékszerveik megmozgatásával és játékos feladatok segítségével játszva tanulhatnak.

Macskakő Gyerekmúzeum – Sopron

TOP 10 elragadó szálláshely Sopronban:

SelfieTime Debrecen

Aki elszomorodott, hogy a budapesti Szelfimúzeum elérhetetlen távolságban van, annak jó hír, hogy egy hasonló Debrecenben is található! Ez nem más, mint a SelfieTime, ahol 16 teremben készíthetünk egyedi, kreatív fotókat.

Gyerekbarát szállások Debrecenben >>

SelfieTime – Debrecen

Dínók Földjén Kiállítás Miskolc

A miskolci Herman Ottó Múzeumban található Dínók Földjén című kiállítás 2019-ben nyílt meg, és gyorsan a látogatók egyik kedvencévé vált. A látogatást még izgalmasabbá teszi, ha részt vesztek a SOS a mentőcsapatnak! elnevezésű játékon, amit óvodás kortól a nyugdíjasig mindenki élvezni fog. Készen álltok egy feledhetetlen expedícióra? Akkor irány a miskolci Dínók Földjén Kiállítás!

Dínók Földjén Kiállítás – Miskolc

Még több miskolci program gyerekkel:

Szabadtéri Erdei Múzeum Szilvásvárad

Szilvásvárad egyébként is telitalálat, ha izgalmas programot szeretnénk szervezni a gyerekeknek, egy ilyen különleges múzeumot pedig vétek lenne kihagyni! A Horotna-völgyben található Szabadtéri Erdei Múzeum célja, hogy a régi erdei mesterségeket bemutassa, melyhez ennél tökéletesebb környezetet aligha tudnánk elképzelni. Nem elhanyagolandó információ, hogy a kiállítás ingyenes!

Gyerekbarát szálláshelyek Szilvásváradon >>

Szabadtéri Erdei Múzeum – Szilvásvárad

Szókraténusz Játékmúzeum és Műhely Kecskemét

Az egyik leginteraktívabb gyerekeknek szóló múzeum, ahol a főszerep a játéké. A múzeum két részből áll, a kiállításon a gyerekek számtalan érdekes játékkal, mesekönyvekkel, bűvész eszközökkel, különböző tájakról származó népi játékokkal és még sok érdekességgel találkozhatnak. A műhelyben pedig ők maguk is játékkészítőkké válhatnak, készíthetnek papársárkányt, rongylabdát, gyékénytutajt, vagy akár nemezelhetnek is.

Szállások Kecskeméten >>

Szókraténusz Játékmúzeum és Műhely – Kecskemét

Mézeskalácsfalu Geresdlakon (időszakos kiállítás)

A végére egy különlegességet tartogattunk, ami kicsiket és nagyokat is egy varázslatos mesevilágba repíti. A Geresdlakon látható, több mint 10 éves múltra visszatekintő Mézeskalácsfalu általában advent első vasárnapjától tavaszig látogatható. A kiállítást Geresdlak mini makettjének is hívhatnánk, hiszen az alkotók a település épületeit utcáit és lakót elevenítették meg mézeskalácsból. Érdekessége, hogy összesen 110 elemből áll, melyek elkészítéséhez 45 kiló lisztet, 20 kiló cukrot, 7 kiló mézet, 100 tojást, fahéjat, margarint és szódabikarbónát használtak fel.

A kiállítás ingyenes, de előzetes jelentkezés szükséges a község önkormányzatának telefonszámán: 69/349-101 (munkaidőben érhető el).

Hangulatos vendégházak Geresdlakon >>

Mézeskalácsfalu – Gerezsdlak

Ha eddig úgy gondoltátok, a ti gyereketeket biztosan nem érdekelné egy múzeumlátogatás, tegyetek pár próbát a fenti listán szereplő múzeumokkal. Nem csak a kicsik fogják élvezni, nektek is szuper élmény lesz!

(Képek: Szallas.hu)


Exit mobile version