Site icon Szallas.hu Blog

3 fergeteges hétvégi program gyerekkel


Tél van, hideg van, szürkeség van, és még sorolhatnánk az okokat, amik miatt legszívesebben tavaszig bekuckóznánk a lakásba, és ki se tennénk a lábunkat az első napsütéses, madárcsicsergős napig. Akinek gyereke van, az tudja, hogy szerencsére őket ez a legkevésbé sem érdekli. Az ő kedvüket még egy borongósabb nap sem veszi el attól, hogy felfedezzék a világot, és élvezzék az olyan számunkra apróságnak tűnő dolgokat, mit egy befagyott tócsa, vagy az állatok láblenyomatai a sárban, jobb esetben hóban. Kisgyerekes szülők, nagyszülők, kalandra fel, szerezzetek az apróságoknak életre szóló élményeket! Íme 3 fergeteges hétvégi program, hogy azon már ne kelljen sokat gondolkozni, merre induljatok gyerekkel. Helyette lehet rögtön a szállásfoglalással, csomagolással kezdeni!

3 fergeteges hétvégi program gyerekkel

1. Nyíregyházi kalandok, nem csak a legkisebbeknek

Nyíregyházára nem feltétlenül a városnézés miatt utazik az ember, de a város és környéke mégis a családok nagy kedvence. Egy teljes hétvégét úgy el lehet itt tölteni, hogy kortól függetlenül senki nem fog unatkozni. Sőt, könnyen meglehet, hogy akár többször is visszatér majd a család.

Nyíregyházi Állatpark, vagy más néven Sóstó Zoo 

Az állatpark 2015-ben és 2018-ban elnyerte az „Európa legjobb állatkertje” címet, ami nem véletlen. Amellett, hogy rendkívül különleges állatgyűjteménnyel rendelkezik, abban is kiemelkedő, hogy nem az a lehangoló „rácsos” állatkert. Az itt élő állatok ugyanis gyönyörű kifutókon tölthetik mindennapjaikat.

Nyíregyházi Állatpark

Aquarius Élmény- és Parkfürdő

Az élményfürdő fedett része egész évben várja a látogatókat. Rossz idő estén is remek program, ráadásul akár egy teljes napot is el lehet itt tölteni. Szülőknek jó hír, hogy a gyermekmedence mellett jakuzzi is van, ahonnét gond nélkül szemmel lehet tartani a lubickoló csemetéket. Aki a Szallas.hu oldalán foglal szállást, az ráadásul egy 10%-os kedvezménykupont is kap. Egy 4 fős család belépője esetén már ezer forint feletti megtakarítást jelent. Részletek itt >>

Aquarius Élmény- és Parkfürdő

+ 1 Extra program: LEGO Manufaktúra

Kevesen tudják, de a nyíregyházi LEGO Manufaktúrában lehetőség van gyárlátogatásra úgynevezett LEGO Inside Tour keretében, ami kicsiknek és nagyoknak is rendkívül izgalmas program. A bejutás nem egyszerű. Jó előre érdemes időpontot foglalni az alábbi e-mail címen: gyarlatogatas@lego.com (könnyen előfordulhat, hogy a várakozási idő akár egy év is lehet, ezért célszerű ezzel kezdeni a szervezést). Szuper hétvégi program, ha gyerekkel érkeztek Nyíregyházára!

Szállásajánló: Pangea Hotel

A Pangea Hotel nem egy szimpla szálloda, hanem valami extra! Vendégeit egy földtörténeti utazásra invitálja, úgyhogy nem kell meglepődni, ha éppen egy dinoszaurusz kukucskál be az erkélyünknél. Családoknak az egyik legjobb választás. Amiért nagyon megéri: a szobaár korlátlan belépést tartalmaz a Sóstó Zoo-ba!

Pangea Hotel 

2. Aktív hétvége a Magas-bakonyi Tájvédelmi Körzetben

A Bakony környéke annyi látnivalót tartogat, hogy ide akár több hétvégét is szervezhetünk. A természetkedvelő családoknak ajánljuk a Magas-bakonyi Tájvédelmi Körzet felfedezését, ami olyan programokkal kecsegtet, ami kicsiknek és nagyoknak is óriási élmény.

Bakonybéli Állatpark

A Bakonybéli Állatpark csak előzetes jelentkezéssel látogatható. De megéri azt az egy telefont, mert az Öregréten található 15 hektáros területen többféle őshonos háziállattal ismerkedhetünk meg. A látogatástól bővebb információ itt érhető el >>

Pannon Csillagda

Szintén fergeteges élmény a Pannon Csillagda felkeresése, mert itt található az ország egyetlen két projektoros digitális planetáriuma, ahol a hazai és nemzetközi planetáriumfilm-gyártás legjobbjait tekinthetjük meg.

Pannon Csillagda 

Kirándulásra is bőven van lehetőség a környéken!

Az egyik legkülönlegesebb természeti látnivaló a Hubertlaki-tó, amit sokan csak a „Bakonyi Gyilkos-tó” néven emlegetnek. A túrázást kedvelő családoknak érdemes felkeresni az Odvaskői- és a Pörgöl-barlangot. Akik pedig kisebb gyerekekkel vágnának neki a környék felfedezésének, azoknak a Boroszlán Tanösvényt ajánljuk, ahol sok érdekességet lehet megtudni a Bakony növény és állatvilágáról.

Szállásajánló Bakonybélben: Bakony Hotel ***

A 100% garanciás Bakony Hotel családi szobái kényelmesek akár 4 fő részére is. A szálláson a gyerekeket játszósarok és játszótér várja, szükség esetén pedig kérhető babafürdető, etetőszék, sőt, még gyermek étkészlet is.

Bakony Hotel 

3. Fergeteges hétvége Lillafüreden

Itt aztán minden van, amit a gyerekek és felnőttek csak kívánhatnak egy fergeteges hétvégéhez. Barlangok, kisvasút, klassz kirándulóhelyek és a kihagyhatatlan Miskolctapolcai Barlangfürdő.

Lillafüredi Libegőpark

Bár 2019. november 11-től karbantartás miatt zárva tart, de ha későbbre időzítjük látogatásunkat, érdemes kipróbálni a Lillafüredi Libegőparkot.

Lillafüredi Libegőpark

Lillafüredi Állami Erdei Vasút

A Lillafüredi Állami Erdei Vasúttal elroboghatunk a romantikus Hámori-tóhoz, innen pedig elsétálhatunk a vízeséshez, a Zsófia-kilátóhoz, vagy rossz idő esetén (és persze szép időben is) felkereshetjük az Anna-barlangot. Akik szeretik a cseppkőbarlangokat, azoknak izgalmas program a Szent István Cseppkőbarlang. De ha már a közelben járunk, még a Szent István-kilátóhoz is érdemes felkapaszkodni.

Miskolctapolcai Barlangfürdő

Kihagyhatatlan családi program a Miskolctapolcai Barlangfürdő, ahová a Szallas.hu oldalán foglalóknak jelentős kedvezmény is jár. Ennek részletei itt találhatók >>

A legjobb szállások Lillafüreden >>

Lillafüredi vízesés (f: Bükki Fotós – Varga Csaba)

Kalandra fel, csomagoljatok, és töltsetek el egy fergeteges hétvégét a gyerekekkel Nyíregyházán, a Bakonyban, vagy Lillafüreden!

Még több belföldi szálláshelyet találtok a szallas.hu oldalán >>

(fotók: shuttersock, szallas.hu, Varga Csaba)


Exit mobile version