Site icon Szallas.hu Blog

Ajándékozz élményt a tárgyak helyett idén karácsonykor!


November közepétől már idén is minden az ünnepekről szól.  Sorra jelentek meg a boltok polcain a csoki mikulások, adventi díszek és ünnepi fényárba öltözött egy szempillantás alatt a város. Én pedig eltűnődtem, látva a barátokat, ismerősöket, ahogy ajándékokat rendeltek az interneten vagy óriás plázákban stresszeltek a megfelelő meglepetések után kutatva. Mi lehetne idén a legjobb ajándék? Egy újabb közös élmény!

A legszebb ajándékok sokszor nem becsomagolhatóak, de most erre is van lehetőség! Lepd meg magatokat az együttlét örömével és ajándékozz utazási utalványt! Idén kevesebb lehetőség volt a közös pillanatokra és a családi élmények bővítésére, de ami késik nem múlik.

Az utazási utalványok több címletben is elérhetőek, így akár egy hétvégi kiruccanást vagy egy hosszabb feltöltődést terveztek, mindegyik bekerülhet a fa alá. Az úti cél és a pontos dátum kiválasztása sem kell, hogy fejtörést okozzanak, az utalványok a vásárlástól számítva egy évig felhasználhatóak. Sőt a megajándékozott döntheti el, hogy melyik ajánlatra szeretné beváltani a kapott meglepetést. Mindenkinek tökéletes lehetőség!

És amiért most még jobban szeretem az élményalapú ajándékozást, mivel így nem csak megspórolhatjuk a sorbanállást, de biztonságossá is tehetjük a vásárlást online. Az időzítés miatt sem kell izgulni, a választott utalvány azonnal landol az email fiókunkban, így a biztonság mellett, akár az utolsó pillanatban is beszerezhetőek a legjobb ajándékok. Plusz, ha valakit kifelejtettem volna az ajándékozásból, mert azért ez is előfordul, pillanatok alatt bővíthetem a megrendelési listát, és így senki sem fog lemaradni az ajándékáról!

Élményt vagy tárgyat?

Ha még vacillálsz, hogy melyik is lehetne a jobb döntés, itt egy kis segítség! Több kutatást is olvastam, melyek témája a boldogságérzet és az ajándékozás közötti összefüggés volt. Mind azt bizonyította, hogy a hosszabb távú boldogságot nem a tárgyak, hanem az élmények váltják ki. Az élmény egy életre szóló emlék. A tárgyak elhasználódnak, elromlanak, elfelejtődnek. Ki emlékszik arra, mit kapott öt, tíz, sok éve karácsonyra vagy bármilyen alkalomra? Én egyre sem emlékszem a tárgyi ajándékok közül. Arra viszont nagyon élénken, mikor a szülinapomon Madridban jártunk, és kamaszkori álmom beteljesült a Santiago Bernabeu futballbirodalmának meglátogatásával… Vagy amikor nőnapon párom virág helyett este leültetett a laptopom elé, hogy foglaljunk repülőjegyet… De nem kevésbé emlékezetes, amikor egy jeles alkalomból kolléganőim meglepetés vacsorát szerveztek nekem munkahelyi meghívóval…

Az élmény, amely mindennél többet ér bármilyen korban! A gyerekeknek és idősebbeknek az, hogy együtt lehetnek a szeretteikkel, hogy együtt játszhatnak, beszélgethetnek, amire a rohanó hétköznapokban kevesebb lehetőség nyílik. A fiataloknak, hogy láthatnak, tapasztalhatnak; és valljuk be, manapság egy élményt megosztani a közösségi médiában sokkal menőbb dolog, mint egy újonnan kapott sálat vagy cipőt. Ma már szerintem sokkal értékesebb az együtt töltött órák száma, a közös programok azokkal, akik fontosak számunkra. Az anyagi korlátok pedig ne szabjanak senkinél gátat; egy beszélgetés egy forró tea mellett nem kerül nagy erőfeszítésbe, de mutatok még pár ötletet, amelyek szerintem kitűnő élmény ajándékok lehetnek idén a karácsonyfa alatt.

Idén adj élményt karácsonyra!

Az utazás a lételemem, én nem tudnék nélküle meglenni. Gyerekkorom óta vágyom rá, hogy újabb és újabb helyeket fedezhessek fel magamnak, így én gyakorlatilag bárminek tudok örülni, ami történelemmel, kultúrával, jövés-menéssel kapcsolatos.

Jól jön egy útikönyv, egy kulacs hogy a fenntarthatóságra, hulladékmentes utazásra is gondoljunk, illetve mindenféle programon, kiránduláson való részvétel. Nem kevésbé vonzó idén – főleg, hogy az év elején egy kis pihenésre, az új évre való feltöltődésre vágyunk – a szállásvoucher avagy az ajándékutalvány egy hazai szállodába. Aki teheti, akár össze is kötheti az ajándékozást a megvalósítással. Léteznek kifejezetten karácsonyi csomagajánlatok, így egész generációk tölthetik együtt békésen és élményekben gazdagon az ünnepeket.

Wellnessutalvány

Ha már említettem, hogy számunkra az álmos január fogja biztosítani az előttünk álló évre a lendületet, szeretnénk egy hazai wellness szálloda kényelmében feltöltődni. Gondolkodhatunk így egy wellness hétvége ajándékozásában, de egy-egy masszázskezelés esetleg egyéb spa kezelés is jó ötlet. Ezzel egy hölgynél szerintem nem lehet melléfogni.

Sőt, nem kell, hogy konkrét időpont, foglalás legyen, különböző értékű, típusú utalványt is átnyújthatunk a fa alatt. Gyermekeknek egy közös fürdőzés élménye, amikor kint esik a hó, de bent a szülőkkel együtt pancsolnak, szintén egy örök emlékű ajándék lehet, s már számtalan fürdő, aqualand programjai közül választhatunk.

Válogass kedvedre a hazai wellnesshotelek között! >>

Közös program a családdal

Gyerekes szülők csak megerősítenek benne, hogy a legjobb játék a most vásárolt mikrosütőnek a kartondoboza, és a drága babák, zenélő csodadobozok nem kötik le ennél tovább a figyelmet. Azonban egy közös program, egy közös kaland a szülőkkel, nagyszülőkkel a fejlődésüket és szocializáltságukat is elősegíti.

Fővárosi Állat- és Növénykert bejárata

Ajándékozz például egy családi látogatást a Fővárosi Állatkertbe, egy erdei kisvasutazást a Budai-hegységben vagy egy kalandparkban eltöltött felejthetetlen napot. Én gyerekként imádtam a közös kirándulásokat, sétákat, de anyuval kézműveskedni is. Ezekre emlékszem felnőttként, de hogy milyen plüssmacit vagy társasjátékot kaptam ajándékba és melyik rokontól, na azon az idők végezetéig gondolkodhatnék, akkor sem jutna eszembe.

Sunday brunch

Mit szólnátok, ha a vasárnapi családi ebéd végre nem egy kötelező, stresszes elfoglaltság lenne? Anyunak, nagyinak nem kell már szombat estétől a konyhában sürögni-forogni a többfogásos menü elkészítésével. Nem kell apunak, nagypapának a lakást töviről hegyire puccba vágnia, amikor inkább meccset nézne a TV-ben.

La Contessa Kastélyhotel Szilvásvárad****

Tudom, és bizonyított pszichológiai tény is, hogy minél idősebb az ember, annál inkább az élete részévé válik a családról való gondoskodás. Nagyszülőknek a legnagyobb élmény, ha együtt lehetnek a gyermekeikkel, unokáikkal. Remek ötlet ezért számukra tőlünk, fiataloktól egy “sunday brunch” program, melyet manapság több kellemes szálloda is kínál. Próbáljátok egyszer így ki ezt a fajta a családi összejövetelt, mindenkinek különleges emlék lehet.

Mutatunk néhány vidéki hotelt, ahol lehetőség van Sunday brunchra:

Macaronkészítés francia módra

Szívem titkos mélyén én még egy ajándéknak kifejezetten örülnék: macaronkészítés. Nem vagyok az a nagyon édesszájú, csoki-sütifaló, de a macaron nálam egy külön kategória. A francia életérzés, Párizs, az Eiffel-torony, és ezáltal az utazáshoz ismét visszatértünk.

Nem tudok se főzni, se sütni sajnos, azonban ezt az élményt, hogy saját kezűleg készítsem el kedvenc édességemet, nem hagynám ki, és repesnék az örömtől. Van nektek is egy gasztromániás családtagotok? Fontoljátok meg egy speciális főzőtanfolyam lehetőségét, vagy ha borrajongó az illető, akkor egy borkóstolóra szóló ajándékutalvány lehetőségét.

***

Mondhatjuk, hogy én egy élménygyűjtő vagyok, és szeretem ezt a titulust. Sokkal többre tudom értékelni, mint olyan dolgokat, amelyeket úgyis megveszünk, ha tényleg szükségünk van rá. Buzdítanék mindenkit, hogy tegyetek idén ti is így, adjatok élményt egymásnak, és kívánok egy nyugodt készülődést, valamint egy meghitt szép ünnepet!

Még több wellnesshotel, még több közös élmény egy helyen >>

/fotók: pixabay, shutterstock/


Exit mobile version