Site icon Szallas.hu Blog

5 kihagyhatatlan helyszín az Alföldi Kéktúra útvonalán


Első hallásra talán sokaknak furcsa a síkvidéki túrázás ötlete. A valóságban azonban csodákat láttok. Nem véletlen egészült ki az Országos Kéktúra Országos Kékkörré – köszönhetően az Alföldi Kéktúrának is. Ennek dél-alföldi helyszíneiből ajánlunk ötöt.

Országos Kéktúra

Az 1938-ban, István király halálának 900. évfordulója alkalmából felavatott Országos Kéktúra Európa első hosszútávú turistaútja volt. Az akkori 910 kilométeres táv folyamatosan nőtt. Ma már tulajdonképpen az egész országot körbejárhatjátok a zempléni Hollókőtől Írott-kőn, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrán, majd az Alföldi Kéktúrán át vissza, a Zemplénig. Ez így 2550 kilométer. Ezúttal a 830 kilométernyi Alföldi Kéktúra dél-alföldi szakaszához adunk néhány úti tippet. Ha bírjátok, gyalogoljátok végig, de az is tökétes kikapcsolódás, ha beosztjátok és egy-egy szakaszra elutaztok. Talán még pont belefér a nyárutóba.

Öt helyszín az Alföldi Kéktúra vonalán, amit mindenképpen látogassatok meg!

1. Hajós

Délnyugati irányból éri el a kék jelzés a boráról híres Hajóst. Hiszitek, vagy nem, valaha a Duna egyik mellékága mosta Hajós magas partfalát. Borait a török kiűzése után letelepített sváboknak köszönheti. 1300 pincét számláló pincefalujában ismerkedhettek a helyi borokkal. Pár pohárka után érdemes hajósi szállást keresni.

Hajósi pincesor

2. Kunfehértó, Kiskunhalas

Sok kilométer után ér el az út Kunfehértóra. A szikes tavak világával ismerkedhettek a kék jelzésen fekvő Kun-Fehér-tó partján. Itt a Tópart Strandon csobbanhattok egy jót, ha még kellemes a víz. Bár nem közvetlen az Alföldi Kéktúra útvonalán fekszik, szintén érdemes ellátogatni a közeli Kiskunhalasra és megnézni például a Thorma János Múzeum kiállítását, ahol 10% kedvezményt is kaptok, ha a Szallas.hu-n foglaltok kiskunhalasi szállást.

Szikes puszta a Kiskunságban

3. Sándorfalva, Fehér-tó (Szeged)

Még egy fehér tó. Ezúttal Szeged és Sándorfalva között, a szegedi Fehér-tó, amit a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben találtok. Védett terület, számos madár fészkelőhelye. Bővebben is ismerkedhettek vezetett túrák keretében a Kiskunsági Nemzeti Park élővilágával.

Szállást találtok Szegeden >>

4. Szarvas

Szarvast aligha kell részletesen bemutatni. De azt gondoltátok-e, hogy a kéktúra átszeli a várost? Érdemes akár egy hétvégére itt lecövekelni egy megfelelő szarvasi szálláshelyen és nagy túrákat tenni a Körös árterében haladó kék jelzésen. Kipihenhetitek a fáradalmakat a Szarvasi Gyógyfürdőben és még 10% kedvezményt is kaptok.

Bolza-kastély, Szarvas

5. Szeghalom

Szarvas után sok kilométeren keresztül halad az Alföldi Kéktúra folyópartokon, amíg a Sebes-körös mentén meg nem közelíti Szeghalom városát, avagy a Sárrét fővárosát. Itt folyik össze a Berettyó folyó és a Sebes Körös, a táj igazán megkapó. Szeghalmon a hagyományos sárréti lakáskultúrával ismerkedhettek a 10% kedvezményt adó Simay Nagygazdaház kiállításán. A közeli Dévaványa fürdője ad nektek a 10% kedvezmény mellett felüdülést egy kiadós alföldi kéktúrázás után.

Apropó, a háromcsillag superior Hotel Szeghalom idén nyitotta meg kapuit!

Hotel Szeghalom
Sorolhatnánk még tovább, de inkább induljatok el és győződjetek meg saját szemetekkel a táj szépségérő! Segítségül itt egy térkép, a szallas.hu oldalán pedig még több szállást találtok >>

(fotók: szallas.hu, shutterstock)


Exit mobile version