Site icon Szallas.hu Blog

Balaton-felvidék télen? Miért is ne!


Pár éve nyáron biciklizni mentünk a Balaton-felvidékre. A szállásunk Nagyvázsonyban volt, onnan jártuk be a vidéket, egészen Badacsonytördemicig elkalandoztunk. Érintettük szinte az összes kis falucskát. Alföldi bringásként ritkán találkozunk kemény emelkedőkkel, de lefele hasítottunk mindig. Már akkor elgondolkoztunk, milyen lenne télen visszatérni. Összegyűjtöttem néhány program ötletet a télre, és most megosztom Veletek.

Szállások a Balaton-felvidéken

Finom ételek és borok

Szerencsére már télen se áll meg az élet, és tudunk finomakat enni és inni a Balaton környékén. A híres Kővirág étterem, amelyet egyszer nyáron meglátogattunk, téli hétvégéken nyitva találjuk. Természetesen érdemes érdeklődni, és asztalt foglalni.

Ha több napos kirándulást tervezünk, akkor Köveskálon a Bano Portán hangulatos helyen szállhatunk meg. A házigazdáknak saját borászatuk is van, ahol szívesen tartanak borkóstolót.

A szegedi borfesztiválon találkoztam a Kőróka pincészet boraival, nagyon tetszett az ízviláguk, őket mindenképp meglátogatnám.

Túrázás

A Balaton-felvidéken számtalan túraútvonal közül választhatunk.

Szentbékkállai kőtenger

  1. A Badacsonyról szép kilátás nyílik a Balatonra, a környező hegyekre, és a Káli-medencére.
  2. A Kopasz-hegyre felkapaszkodva a medencére kapunk lélegzetelállító körpanorámát.
  3. Ha a Csobáncot másszuk meg, akkor a kilátás mellett megcsodálhatjuk a várromot is a hegycsúcson.
  4. Ha nincs kedvünk, energiánk sokat felfele menni, akkor Szentbékkállán a kőtenger kényelmesen bejárható ösvényein megfigyelhetjük, milyen formákat alakított ki a szél és a víz.
  5. Ha Szentbékkállára megyünk, a falu felé vezető utolsó kanyarban a szőlők között a töttöskáli templomromhoz is felsétálhatunk. Innen is jó a kilátás a környékre és a Balatonra.

Templomromok

Dörgicse semmiképp nem maradhat ki, ha egyszer az ember a Balatonfelvidék bejárása mellett dönt. A falu három középkori templomrommal büszkélkedhet. Az Alsódörgicsei rom a 13. századból maradt ránk. 22 méteres tornya messziről látszik, így nem lehet eltéveszteni az irányt.

Dörgicsei Levendula Major, mellette az Árpád-kori templom

A felsődörgicsei templomrom a tatárjárás előtt épült. Úgy tűnik, mintha két templom lenne egyben. A régebbi templom kicsi volt, ezért hozzátoldottak, így nagyobbították meg.

A kisdörgicsei rom a falu szélén található, egy réten, valószínűleg a 12. században épült. A déli fala maradt meg három boltíves ablakkal.

Szállást keresel Dörgicsén? Itt tudsz válogatni >>

Még néhány látnivaló

A Balaton-felvidék izgalmas helyeit a végtelenségig lehetne sorolni, mert szinte minden kilométeren van valami érdekes. Nagyvázsonyban a vár és a kolostorrom a legismertebb, de itt található a Postamúzeum is. Kékkút mellett a Theodora-forrás vizéből ihatunk. Kővágóörsön egy régi mosóház emlékeztet minket arra, hogy milyen jó dolgunk van, hogy van mosógépünk.

Hegyestű ősszel

Monoszló közelében található a Hegyestű, ahonnan belátni a Balatont, és a Káli-medencét.

TIPP: Javaslom a Google Mapsot a tervezéshez, minden látnivaló megtalálható rajta.

Kinek ajánlom?

Mindenkinek, mert a rengeteg lehetőség közül a kisgyerekes családoktól kezdve az idősekig mindenki megtalálja a megfelelő programot. Mivel egy kis területről van szó, így szállások terén is nagy választék van >>

/fotók: shuttersttock, szallas.hu/

 

 


Exit mobile version