Site icon Szallas.hu Blog

Bledi-tó és a Bohinj-tó – klasszikus szlovén látnivalók extrákkal


Szlovénia hallatán legtöbben a Bledi-tóra és a Bohinj-tóra asszociálnak, ami nem véletlen, hiszen a legtöbb utazót ez a két célpont vonzza az országba. Ezzel párhuzamosan itt találhatók a legnívósabb szállások, és számos, a turisták kényelmét, szórakozását biztosító szolgáltatások.

Sokan csak a tavak miatt látogatnak a környékre, pedig rajtuk kívül is akad a közelben bőven látnivaló és nem is akármilyenek!

A Bledi-tó és környéke látnivalói

Ha a két tavat az árak tekintetében hasonlítjuk össze, akkor megállapítható, hogy a Bledi-tó és környéke ha nem is sokkal, de azért drágább, mint a Bohinj-tó, viszont sokkal kiépítettebb. A parkolás is nehézkesebb, mivel maga a terület kisebb, de a turista jóval több itt.

Villa a Bledi-tó partján

Egy tipp, ha kocsival érkeztek: a város felőli részen több helyen csak néhány órára engedélyezett a parkolás még fizetés ellenében is, és tényleg szerencse kérdése, hogy sikerül-e helyet találni. A tó nyugati oldalán, a vasútállomás közelében nincs ilyen időkorlát, és a hely is több, de ennek ára van, ugyanis többet kell sétálnunk a legszebb és legnépszerűbb részekhez.

Amit ne hagyj ki, ha Bledben jársz

1. Séta a tó partján

A tó partján sétálni igazi élmény, sok helyen a vízhez egészen közel kis pallókon tehetjük meg az utat, vagy leülhetünk a kihelyezett padokra, és élvezhetjük a látványt. Séta közben több régi villát láthatunk, amik különleges hangulatot kölcsönöznek a helynek. Ha szívesen megszállnál egy ilyenben, ezt neked ajánljuk:

Vila Prešeren Bled*** 

Vila Prešeren Bled*** 

Ha pedig ejtőzni támad kedvünk, megmártózhatunk a tó vizében is a kijelölt strandszakaszon.

2. A vár meghódítása

Érdemes a várhoz is felsétálni, mert innen nagyon szép panoráma nyílik a Bledi-szigetre és annak kis templomára. A vár rossz idő esetén is jó program, mert megismerkedhetünk Bled történetével, de még egy kis nyomdában is szétnézhetünk.

Bledi-tó

3. Szlovénia egyetlen szigetének felfedezése

Az ország egyetlen szigettel rendelkezik, ez a Bledi-sziget, ami a tó közepén áll. Ide csak csónakokkal, kis hajókkal, vagy a hagyományos bledi pletnával juthatunk el, aminek érdekessége, hogy a kisebb méretű hajót még ma is emberi erő hatja.

A sziget arculatát egyértelműen a rajta található templom határozza meg, amihez egy legenda is fűződik, aki háromszor megkongatja a harangját, annak teljesül a kívánsága.

Legendák nyomában a festői szépségű Bledi-tó körül

Bledi-tó

4. A bledi krémes

A miénkhez nagyon hasonló édesség megosztja az embereket, van, aki egyenesen imádja, mások szerint nincs is benne semmi extra, sőt, a mi krémesünk finomabb. Legjobb, ha mindenki megkóstolja, és maga dönt. A tó környékén, de még az országban is sok helyen kapható, de az eredeti receptet a Park Hotel cukrásza tökéletesítette, így aki az eredetit szeretné megkóstolni, annak érdemes a hotellel szemben lévő kávézóba betérni.

Park Hotel

A Bledi-tó környéke

A Vintgar-szurdok

Aki idáig utazik, annak szinte kötelező program a szurdok felkeresése, de arra számítani kell, hogy itt sem lesznek kevesen. Érdemes a kirándulást napsütéses napra időzíteni, mert így tűnik ki igazán a víz gyönyörű, türkizkék színe. A szurdokban 1600 méter hosszan hidak és pallók segítségével sétálhatunk végig, de egyáltalán nem megerőltető túra. A belépőnket őrizzük meg, mert az utat oda-vissza kell megtenni, de szurdok végén kisétálhatunk a Šum-vízeséshez, vissza viszont csak a belépővel juthatunk. A parkolásért külön kell fizetni.

További szállások a Bledi-tónál >>

Vintgar-szurdok

A Bohinj-tó és környéke

Bár szintén nagy kedvence a turistáknak, még sincs akkora tömeg, mert a viszonylag nagy területen jobban eloszlik a sok ember. Ez Szlovénia legnagyobb tava, ami az egykori Bohinj-gleccser völgyében fekszik festői környezetben. Körben, U-alakban hatalmas hegyek határolják. A Bledi-tó ellenpontjaként is emlegetik, mert itt a természeté a főszerep, és a környékbeli szállások is családiasabbak.

Bohinj-tó

Amit ne hagyj ki, ha a Bohinj-tónál jársz

1. Séta a tó körül egy kis fürdőzéssel tarkítva

A tavat teljes egészében körbe lehet sétálni, körülötte több helyen van kiépített fizetős parkoló. Jó időben érdemes megmártózni a vizében, sőt, vízi sportok kipróbálására is van lehetőség.

Bohinj-tó

2. Ribčev Laz, a tó „fővárosa”

A legnyüzsgőbb része a tónak, amit emiatt a fővárosaként is emlegetnek. Itt áll a vízparton a híres Aranyszarv-szobor, amit egy kecskebakról mintáztak. Igazi kihívás lefotózni, mert a turisták szinte sorban állnak, hogy szelfizzenek vele.

Másik fő látványosság a Szent János-templom, amiről azt tartják, az ország legtöbbet fotózott temploma, még bledi társát is lekörözi. Kívül belül látványos középkori freskók díszítik.

Szent János-templom

3. Savica-vízesés

A Bohinj-tó nyugati partjától, egy fizetős parkolóból közelíthető meg. Az elején egy pénztár található, itt válthatunk belépőt, majd indulhat a kisebb túra, amin számos lépcsővel is meg kell küzdenünk. A látvány azonban megéri a kitartást, mert a végén ott a csodaszép Savica-vízesés, ami előtt napos időben még egy színes szivárvány is kirajzolódik.

Savica-vízesés

A Bohinj-tó környéke

Mostnica-kanyon

Kevésbé ismert, pedig legalább olyan látványos, mint a Vintgar-szurdok. Stara Fuzina településtől érhető el, a várost elhagyva egy nagy parkolót találunk, ahonnan már gyalogosan érdemes tovább folytatni az utat a kijelölt ösvényen, mert gyönyörű helyeken visz. A kanyon egyik nevezetessége az Ördög-híd, ahonnan elképesztő a látvány a mélyben hömpölygő zöldes színű vízre. A másik különlegessége az Elefánt-szikla, aminek formája legjobban a folyásirány szerinti bal partról rajzolódik ki. A kitartó túrázók a kanyonból kiérve elsétálhatnak egészen a Mostnica-folyó forrásvizéig, ami egy gyönyörű vízesés formájában indul útnak.

Elefánt-szikla a Mostnica-kanyonban

A legszebb kilátás a tóra

A Bohinj-tó mellől indul a kabinos felvonó a Vogel-hegyre, ahonnan pazar kilátás nyílik a tóra, de akár túrázhatunk is egyet a környéken.

Van azonban egy extra tippünk is, ugyanis a kicsit távolabbi Vodnikov Razglednik csúcsról szintén gyönyörű a panoráma. Ezt Koprivnik v Bohinju falucskából egy kisebb túrával érhetjük el.

Szállások a Bohinj-tó környékén >>

Távolban a Bohinj-tó a Vodnikov Raglednik csúcsáról

Nézzétek meg mindkét tavat, és meséljetek, nektek melyik tetszett jobban!

Még több szálláshely Szlovéniában >>

(fotók: Bene Marianna)


Exit mobile version