Kalandok a természetben

Egyedülálló tájak, helyek és kalandok a természetben

Összeszedtem egy ötös listát olyan wellnesshotelekből, amit szívesen megnéznék, mert jó helyen vannak a túrázáshoz, és az ilyen szálláshelyeknek vannak más előnyei is.   A wellness szállások egészséges életmódot támogató szolgáltatásokat nyújtanak, és túrázás után jól jönne egy fáradt izmokat

2008-ban a Magyar Televízió természetvédelmi szakemberek segítségével a nézők szavazatai alapján állította össze az úgynevezett ZÖLD 7-es, hazánk természeti csodáinak listáját. Céljuk az volt, hogy országunk ritka természeti jelenségeit, védett növény- és állat fajait, valamint geológiai képződményeit ismertessék meg a

Las Vegasban landolt a gépünk, innen pedig egy bérelt autóval vettük célba a Grand Canyont. Zion Nemzeti Park Elsőként az északi oldalon fekvő Zion Nemzeti parkot látogattuk meg, ahol egy rövidebb túrát terveztünk. Ebből végeredményben egy 4 órás hegymenet lett,

Az októberi hosszúhétvégén sokan útra keltek, én se maradtam otthon. A cél egy romániai városka volt a Cserna völgyében. Herkulesfürdő kb. 20 km-re található Orsovától, és a Duna híres Vaskapu szorosától. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején híres fürdőhellyé vált az itt

Szívesen kirándulnál a hétvégén, de egy napnál többet nem tudsz rászánni? Kimozdulnál Budapestről, de nem szeretnél több száz km-t utazni? Ha igen, ez a lista neked szól! Az alábbiakban 10 fantasztikus történelmi, kulturális, természeti kincsekkel gazdag helyet gyűjtöttünk össze, amelyeket