Spa & wellness

Legjobb gyógyfürdők Magyarországon, hová érdemes ellátogatni

Ide kattintva megtalálod a legjobb harkányi szálláshelyeket>> Ha üdítő téli élményre vágytok, látogassátok meg a Harkányi Gyógyfürdőt, mely ünnep előtti pihenésnek és karácsony utáni relaxációnak is ideális helyszíne. Ejtőzhettek fedett medencékben, jacuzziban és tetőtéri pezsgő, illetve lazítómedencékben. A fürdőzés mellett

Sokan a nyári wellnessre esküsznek, én mégis ősszel és télen vágyom a legjobban a nyugalomra és relaxálásra. Lehet ebben közrejátszik az is, hogy kevesebb a napsütéses órák száma, szinte minden munkahelyen óriási a hajtás az év utolsó heteiben és akkor

Ki ne álmodozna néha arról, hogy a reggeli kávét egy olyan hotel teraszán fogyasztja el, ahonnan csodás panoráma nyílik a környékre? Vagy olyan medencében úszkáljon, ahol a háttérben az Alpok hegyvonulatai vagy a végtelen kék tenger húzódik? Európa több országában

Bevallom, amikor én szálláshelyek között válogatok, mielőtt foglalnék, mindig elolvasom a vendégértékeléseket is. Számomra fontos, hogy mások hogyan élték meg az ott töltött napokat és sokat nyom a latba, hogy hányasra értékelték az adott szálláshelyet. Ez alapján most összegyűjtöttem néhány

Végre vége a hőségnek, vakációk kipipálva, a gyerekek pedig újra az iskolapadban. Azzal szerintem Ti is egyetértenek, hogy a nyári időszak ahelyett, hogy a pihenésről szólt volna, sokkal inkább szólt a gyerekzsivajról, az ide-oda rohangálásról és a folytonos tennivalókról. Itt az

A tökéletes wellness hotelt kiválasztani nem könnyű feladat, hiszen az ár-érték arány mellett nagyon fontos szempont az elhelyezkedés és a megközelítés is. Hogy megkönnyítsük a választást, most 10 egészen különleges vidéki wellness hotelt mutatunk be Debrecentől Hévízig. Lehet válogatni, foglalni

Őszi napfény, tartalmas séták, finom ételek, szaunavarázs, életadó masszázs vár mindenkire a SunGarden**** Conference & Wellness Hotelben, Siófokon. Az Ezüstpart és Siófok legkedveltebb pihenőhelye a siófoki SunGarden Hotel a nyár elmúltával is várja a pihenni vágyókat. A hotel közvetlenül a Balaton

Nem tudom, ki hogy van vele, de én ősszel már kevésbé vágyom vízparti szállásra, ilyenkor mindig a hegyvidéki, friss levegővel, szép környezettel bíró helyeket keresem. Szerencsére Magyarországon nincs hiány szép vidékekben, a Mecsektől a Zempléni-hegység számos gyönyörű hely közül válogathatunk.