Vendégbloggerek

Utazások, élmények, programok vendégbloggereink ajánlásával!

Az utóbbi években nagy népszerűségnek örvendenek a budapesti karácsonyi vásárok, legfőképp a 20 éves Budapesti Adventi- és Karácsony Vásár, mely a Vörösmarty téren nyitotta meg kapuit ebben az évben is. Körülbelül 3 éve fedeztem fel, és bevallom őszintén, hogy a

Voltál már úgy télen túrázni, hogy bármerre néztél, a táj csodaszép fehérben díszelgett? Jégcsapok csüngtek a fákról és olyan érzésed volt, mintha a Hókirálynő birodalmába csöppentél volna? Ha még nem, akkor itt az ideje! Ez egy annyira fantasztikus élmény, amit

Télen nemcsak az Alpok várja a havas kalandra vágyókat, hanem a Kárpátokban is remek lehetőségek vannak a kikapcsolódásra. A Retyezát-hegység Budapestről is néhány óra alatt elérhető, Lugosig autópályán lehet közlekedni, onnan pedig jó minőségű aszfalton folytathatjuk utunkat a Vaskapu-hágón keresztül

Többen vagyunk szerintem, akik már unják a zsúfolt, túlárazott karácsonyi vásárokat, ahol legalább fél órát kell sorba állni egy forraltborért vagy egy kürtöskalácsért, hogy utána akár több ezer forintot is elkérjenek érte. Vagy, hogy már önmagában a sorban állás tényét