Site icon Szallas.hu Blog

Csipke Porta Vendégház- ahol a csend és a nyugalom lakik

Csipke Porta Vendégház Cserépfalu

Aki ismer, tudja, hogy mennyire szeretem a nyugalmat és a szentimentális idilli perceket. Picit már fanatikusan, de a „nyugi” rabja vagyok. Gyűlölöm a zajos, heves, hangos dolgokat és, mikor a Csipke Portához érkeztem, akkor nem csak hallani, de látni is lehetett a nagybetűs: „Csendet”. Találtam egy apartmant, amely több generációnak adott otthont most a felújítás után vendégházként szolgál. Lélek Koffein-Pauer Krisztina írása.

Csipke Porta Vendégház

A ház az 1900-as évek elején épült, majd több ízben rekonstruálták, kibővítették. Több generációra tervezve és több, mint 10 évig „lakatlan” volt, mert egy távoli rokon birtokában állt. A 3000 négyzetméteres területet egy nagy elhatározással, de megvásároltam. A kert egy szeglete kb. 400 négyzetméter. A szomszédunk tulajdonába került mivel a ház előző tulajdonosának elpusztult a lova és az ő szülei adtak lovat a földért cserébe. Igazi kis mese. Ezt a területet az idén vásároltam vissza hisz a portához tartozott.” – meséli Kósik Anita a Csipke Porta tulajdonosa.

Teljes felújítás volt a feladat, ami jóval többet takart a technikai kivitelezésnél. „Az igazsághoz hozzátartozik, hogy két éve sikerült megvásárolni a portát. Számtalan lehetőség van ebben a helyben és folyamatosan szépítgetem, építgetem, újítom. Ebben a házban benne van minden szeretetem, erőm, energiám és a munkához való alázatomról nem is ejtenék szót. Első évben csak 1 db 6 fős apartman volt kész, majd 2019- ben sikerült felújítani a másik 6 főst is, amihez már egy nagy étkező tartozik. Jelenleg pedig egy 2 fős apartman kialakításán dolgozom.”

Anita teljesen egyedül építi az álmát és minden, ami a ház körüli tevékenységet szolgálja, az ő kezei közé tartozik. Kertészkedik, takarít, varr, főz, pakol, rámol, kalapál, újít. Egyszóval ő a lelke a háznak. „Imádom az embereket, szeretek velük beszélgetni, kapcsolódni és nem csak a munkám, de egyben az álmom is a Porta.” Anita elmondása alapján olyan embereket vár a Portához, akiknek fontos a pihenés, a természet, a nyugalom, a csend.

Aki ellátogat, hozzánk tényleg megérzi a pihenés illatát és a nyugalom erejét. Fontos a meghittség, de közben a gyerekeknek és a természet és állatbarát kedvelők is nagy örömmel látogatnak el hozzám.

Megtudtam, hogy a faluban előszeretettel használják a ragadvány neveket így anyai nagyanyja családjának nevéről kapta a Csipke nevet. „Ebben a házban a családom is jelen van. A mai- pláne a COVID- 19 okozta zajban nagyon nehéz megtalálnia az embernek a csendet. Én a Portával ezt teremtem meg.”

Csipke Porta kert

Cserépfaluban található Magyarország egyik leghosszabb völgye a Hór- völgye, Suba lyuk ősember barlang, kisamerikai barlanglakások, és Ódorvár. Tanösvény vezet az Ördögtoronynak nevezett kaptárkőhöz és a Szoros kőporoshoz. Mindezeket egy Szafaribuszos túrával is körbejárható.

A Csipke portán tart borkóstolókat Hajdú Roland bükki borász, aki több borásszal egyesülve szeretné a bükki borvidék nevét feléleszteni. A borok mellé házi kovászos kenyeret, kencéket kapnak a vendégek. „Érdemes megkóstolni a helyi finomságokat is, ahol a házi pálinka mellé helyi kecskesajtot is kínálnak. Szeretettel várunk minden olyan természetkedvelő családod és baráti társaságot, akiknek fontos a nyugalom.”– hangsúlyozza Kósik Anita a Csipke Porta tulajdonosa.

Csipke Porta kóstoló

Egy hely, ahol a csend és a nyugalom alakot ölt. Akár kikapcsolódásra, akár feltöltődésre vágyjon az ember, a Csipke Porta minden pontja ezt szolgálja.

Ha nyugalmat keresel, ezek a helyek csak rád várnak >>


Exit mobile version