Site icon Szallas.hu Blog

Énidő a családnak – gasztroshow és pszicho est Hévízen


Amikor nyaralni megy a család, fontos, hogy minden korosztálynak jusson kedvére való program. Mert bár a gyerekek szívesen pancsolnak a medencében vagy elfoglalják magukat a játszóházban, de eközben a szülők is vágyhatnak az énidő eltöltésére. Mert ugyan ki akar még fáradtabban hazatérni a nyaralásból, mint amilyen előtte volt?

A hévízi Hotel Európa fit-ben nyáron a család minden tagjára gondolnak, hiszen a wellness mellett szuper programozó táborok, gasztroshow-k és pszicho estek színesítik a nyári programkínálatot. Sőt, utóbbi események akár a szingli vendégek tetszését is elnyerhetik, akik így összeköthetik a pihenést az izgalmas társasági elfoglaltságokkal. Egy biztos: idén nyáron senki nem fog unatkozni Hévízen!

Logiscool a hévízi Európa fit-ben

Énidő – nyári programok a családnak

A Hotel Európa fit****+superior idén nyáron a számos újdonság mellett a vágyott énidőt helyezi a középpontba úgy, hogy a különböző generációnak szóló programokat azonos idősávba teszi. Így míg a kisebb korosztály az animátorok kíséretében a gyermekjátszóban vagy a wellnessben önfeledten játszik, a nagyobbak angol foglalkozáson vagy programozó táborban vesznek részt.

Gasztroshow

A felnőttek eközben Gasztroshow-n leshetik el a főzés fortélyait, miközben ismert médiaszereplőkkel beszélgethetnek kultúráról, színházról. Később a pszicho est program keretében beszélgetnek gyermeknevelésről, családi nehézségekről, egészségről…

A nyáron számos ismert színész és szakember fordul meg a hévízi szállodában, a vendégek találkozhatnak többek között Stohl Andrással, Szulák Andreával, Náray Erikával vagy Peller Annával. Az esti interaktív beszélgetések vendégei: Dr. Kádár Annamária, Dr. Magyar Lóránt, Dr. Gőbel Orsolya, Bereczki Enikő és más szakemberek, akik válaszolnak a szülők kérdéseire.

Természetesen a wellness, a sport, és az ínyenc gasztronómia is a nyaralás része kell, hogy legyen, ebben szintén tökéletes helyszín lesz a Hotel Európa fit.

Gasztroshow Sztárokkal

A gasztroprogram vendégei izgalmas tippeket osztanak meg a résztvevőkkel, a főzés mellett természetesen lesz lehetőség beszélgetni is a meghívott vendégekkel:

Pszicho Estek

Esténként ismert pszichológusok, neves szakemberek tartanak a felnőtteknek interaktív előadásokat gyermeknevelés, önismeret témákban:

Programokban tehát nem lesz hiány a hévízi szállodában, már csak az a kérdés, melyik énidő – eseményen vegyünk részt! Te melyiket választanád?

Tovább a hotel oldalára >>


Exit mobile version