Site icon Szallas.hu Blog

Európai sörfesztiválok Münchentől Prágáig


Ha ősz, akkor sörfesztivál! Idén sem kell nélkülöznünk a fesztiválokat, hiszen számos európai nagyvárosban várják, hogy belevessük magunkat a sörök világába. Münchentől Budapestig, Csehországtól Hollandiáig rengeteg programmal és gasztronómiai különlegességgel találkozhattok a nagy sörfesztiválokon. Ne feledjétek: sál, meleg pulcsi, kabát és indulhat a nagy európai Októberfest-túra!

 Oktoberfest Münchenben – 2018. szeptember 22. – október 7.

Ha sör kerül szóba, általában München az első gondolata mindenkinek. Nem véletlenül, hiszen a ma már nemzetközi szintű rendezvény eredete is egy jeles, örömteli eseményre nyúlik vissza. Utazzunk gyorsan vissza 1810. október 12-ig, amikor Lajos bajor trónörökös (a későbbi I. Lajos király) feleségül vette Terézia szász-hildburghauseni hercegnőt és az esküvő alkalmából lóversenyt rendeztek az újonnan épült versenypályán, a város kapui előtt. Az eseményen az uralkodó család étellel, itallal is megvendégelte az ünnepség részvevőit. Így történt, hogy ebből a jó hangulatú napból nemzeti örömünnep vált és az Oktoberfestet 1819-ben nyilvánították ki évente megtartandó népünnepélynek. Népszerűsége az 1880-as évektől növekedett, amikor is bevezették az elektromos világítást és a sült kolbász mellett sült csirkét is árusítani kezdtek.

Oktoberfest idején megtelik élettel a város, hiszen több mint 60 Beergarten (sörkert) várja az érdeklődőket. Tudtátok, hogy Bajorországban a sör hivatalosan is élelmiszernek minősül? A sör szerelmeseinek külön érdekesség, hogy Münchenben található az általunk is ismert 6 nagy sörfőzde: Augustiner Bräu, Hofbräu, Löwenbräu, Hacker-Pschorr Bräu, Spaten-Franziskaner Bräu, and Paulaner Brauerei. Mindenképp látogassatok el -ha itt jártok- a világ legnagyobb pubjába, a Hofbräuba, mely 1589-ben nyitotta meg kapuit és egyszerre 5000 főt képes befogadni. Az olyan hírességek mellett, mint Lenin, Krupskaya, Hitler, Mozart után szabadon mi is helyet foglalhatunk benne és kóstolhatjuk az ízes söröket.

Néhány érdekesség a fesztiválról:

Oktoberfest, Berlin – 2018. szeptember 21. – október 7.

Számos Oktoberfest létezik már Németországon belül is, a második leghíresebb Berlinben kerül minden évben megrendezésre.

Itt is hangsúlyt kapnak a kulináris különlegességek, mint a Haxn, a Weisswurst és a sült sertéshús. Ha ide ellátogattok, akkor természetesen nem csak finom étellel és itallal találkoztok, hanem különleges élőzene is szórakoztatja a nagyközönséget az egész fesztivál alatt. S mivel a sör és Németország összetartoznak, az Alexander Platz 1600 négyzetméterén fantasztikus standok, körhita és a party sátor várja az érdeklődőket.

 

Poperinge BeerFestival, Belgium – 2018. október 27-28.

Poperinge nemzetközi hírnevét a sörnek köszönheti, a flamand települést a „komló városának” is hívják emiatt. Számos komlómező veszi körül a várost, így az sem véletlen, hogy itt található a Nemzeti Komló Múzeum. A fesztivál idején a Maeke Blyde rendezvénycsarnok átalakul hangulatos sörfaluvá, ahol több mint 25 sörgyár mutatja be a legfinomabb söreit, s ahol több mint 100-féle és fajta sört próbálhattok ki. Természetesen itt is törekednek a változatosságra, így minden évben új attrakcióval állnak elő a sörgyárak: konkrétan ide készült különleges sörök is felsorakoznak a pultokon.

A Brüsszeltől 150 km-re lévő településre könnyen eljuthattok vonattal, s ha kedvetek tartja a sörtúrával egybekötve megismerhetitek az Európai Unió központját, Brüsszelt is, annak stílusos, művészi hangulatát és a középkori óváros flamand, reneszánsz építészeti emlékeit.

Borefts sörfesztivál, Hollandia – 2018. szeptember 21-22.

Európai északi országai mind sörhatalomnak számítanak, ezért az idei szezonban is érdemes ellátogatni Hollandiába. A Bodegravenben működő Brouwerij de Molen kézműves sörfőzde tartja az éves Borefts sörfesztiválját (BBF). A finom kézműves sör ünnepét először 2009-ben rendezték meg, ahol a saját kézműves termékek mellett a világ minden tájáról érkező sörfőzdék érkeztek a fesztiválra, hogy bemutassák a legjobb söreiket. Ezekre az alkalmakra minden évben új ízvilágú sörökkel készülnek a gyártók, alkalmazkodva az éves szlogenekhez, amellyel a fesztiválszervezők a szeretetre, a békére és a boldogságra akarják felhívni a figyelmet. A fesztiválra azonban előzetesen jegyet kell vásárolni, amihez a fesztivál hivatalos honlapján kaptok segítséget.

Ha több mint egy hétre terveznétek az utat, akkor ellátogathattok Rotterdamba (kb. 50 perc), Leidenbe, Utrechtbe (kb. 20 perc) és Hága (40 perc) is könnyen elérhető vonattal.

Paulaner Oktoberfest, Budapest – 2018. szeptember 27-30.

A legnagyobb sörünnepre invitálunk titeket itthon, Budapesten. A magyarországi Oktoberfest alternatívát kínál mindazoknak, akiknek személyesen nincs lehetőségük Münchenben utazni. Itt egyedülálló élményben lesz részetek, hiszen megismerhetitek a sörgasztronómia elemeit itthon is.

Idén már második alkalommal a budapesti Kincsem Park látja vendégül a fesztivált, ahol gyönyörű, parkosított területen a Lovas színház közelében, a lóversenypálya hangulatával méltó helyszínt teremtenek a fesztiválnak. Talán maguk a müncheniek is megirigyelnék ezt a patináns helyszínt! A hagyományokat folytatva pedig a délutáni és kora esti órákban, a Kincsem Park által szervezett agár, galopp, és lóverseny futamok szórakoztatják a közönséget.

Szállást keresel Budapesten? Itt tudsz körülnézni >>

Cseh Sörfesztivál, Prága – 2018. szeptember 27.-október 1.

Régen több mint 600-féle sört főztek Prágában, s még ma is a világon Csehországban a legnagyobb az egy főre jutó sörfogyasztás. A Prvni Pivni villamos volt az első prágai „ sörvillamos”, amely a 11-es villamos végállomásán ma már sörözőként funkcionál. Itt a pincérek kérés nélkül hozzák a következő korsó sört, ha kiürült a poharunk.

Prága ősszel

Nem csoda, hogy a Cseh Sörfesztivál népszerűsége is évről évre nő, és az egyik legjobb sörfesztiválok között tartják számon Európában és a világon. A fesztiválon lehetőség lesz a legfinomabb tradicionális söröket és ételeket megkóstolni. Több mint 100 féle kiváló cseh sör közül válogathattok, miközben felfedezitek a város történelmi értékeit és emlékeit is.

Szállások Prágában >>

(fotók: shutterstock)


Exit mobile version