Site icon Szallas.hu Blog

Az Év Top 10 turisztikai települése Magyarországon 2019-ben


Az Év Szállása idei versenyén kiderült, hogy melyik Magyarországon az Év Turisztikai Települése. A kategória első három díjazottja Eger, Tiszafüred és Hajdúszoboszló.

Hetedik alkalommal került idén megrendezésre a Szallas.hu szervezésében az Év Szállása verseny, ami mára már messze túltekint csak a szállások értékelésén. Az Év Szállása szálláshelyi díjazottjairól már szóltunk. Lássuk ezúttal, hogy mely települések nyerték a versenyt, melyek kerültek be az első 10-be. Az Év Turisztikai Települése megmérettetés célja „felhívni a figyelmet a turizmus szakma remekeire és Magyarország kincseire” – vallják a Szallas.hu-nál. A településekre interneten szavazhattatok júliustól októberig.

Az Év Top 10 Turisztikai Települése 2019-ben

1. Eger

Heves-megye székhelye 7471 szavazattal nyerte meg a települések versenyét. Talán nincs is mit csodálkozni a helyezésen az Egri Vár, az Érseki Palota, az egri borok városában.

TOP 5 romantikus vendégház Eger közelében >>

Az egri Dobó tér

2. Tiszafüred

A Tisza-tavi város helyezése nem kis meglepetést okozott. “Tiszafüred dobogós helyezése talán meglepőnek tűnik Eger és Hajdúszoboszló között, de a városmarketing és a szálláshelyek marketing tevékenységének köszönhetően az elmúlt években fokozott érdeklődés övezi a települést” – mondta Szigetvári József. 6811 szavazat!

Tiszafüred élővilága

3. Hajdúszoboszló

5181 szavazata a harmadik helyig juttatta a hajdúsági fürdővárost. A Hungarospa és világhírű gyógyvíz, igen-igen széles szálláskínálat, különleges attrakciók és kis történelem vár rátok.

Hajdúszoboszló és a világhírű Hungarospa

4. Siófok

A Balaton fővárosa 4706 szavazattal szerezte meg a negyedik helyet. Hosszú szabadstrandjairól, széles szálláskínálatáról, jó éttermeiről ismerjük Siófokot. És még kalózhajók is járnak erre.

Siófok

5. Zalakaros

Zala-megye első számú fürdővárosa 2982 szavazata az 5. helyet jelenti. Járunk ide a Zalakarosi Fürdő gyógyvize, a varázslatos természet és a jó minőségű szálláshelyek miatt.

Zalakarosi Fürdő

6. Gyula

Ismét egy fürdőváros. 2900 szavazatot kapott tőletek. Gyulát sem kell különösebben bemutatni, de azért dióhéjban mégis: Gyulai Vár, Gyulai Várfürdő, Gyulavári Kastély vagy a Százéves Cukrászda. De én azért a gyulai rádiómúzeumba is elmennék.

Gyulai Vár

7. Balatonfüred

Ahol a modernkori balatoni turizmus valaha elkezdődött. Mai napig tartja a reformkor hangulatát olyan épületek formájában mint egyebek mellett az Anna Grand Hotel. Remek kávézók és kitűnő borászatok is várnak itt rátok. Ha néhány pohár balatonfüredi bor után is ki tudjátok mondani, hogy a Rabindranáth Tagore, akkor még nem vagytok kapatosak. Ja, Füred 2250 szavazatot kapott.

Balatonfüred

8. Hévíz

2186 szavazatot kapott Hévíz. Megannyi jobbnál jobb szálláshely és a Föld egyik legnagyobb természetes, melegvízű tavának helyszíne. Azt tudtátok, hogy a tóból a felesleges vizet a Balatonba vezető patakon télen evezni is lehet?

Hévízi gyógytó

9. Szeged

A Napfény Városa 2056 szavazatot kapott. Nem véletlen, hogy a szegedi fürdő neve Napfényfürdő Aquapolis. Szeged az egyik, ha nem a legszebb magyarországi zsinagóga, az egyik legimpozánsabb dóm és csodás szecesszió városa. A szegedi Tisza-partot pedig imádjuk. 

Szegedi dóm

10. Budapest

A főváros épp, hogy bekerült az első 10 település mezőnyébe 1786 szavazattal. Meglehet, Budapest a többéjszakás tartózkodások esetében nagyobb  népszerűségnek örvend a külföldi turisták körében, de azért feljövőben a hazai piacon is. Hogy miért vonzó, megérthető ha csak egy városnéző hajókázásra indultok.

Városnéző hajózás a Dunán

Utazzatok jövőre is sokat belföldön, értékeljétek a településeket és majd meglátjuk, jövőre változik-e sorrend, bekerülnek-e újak a nyertesek közé.

Nézegess további programokat és belföldi látnivalókat a szallas.hu oldalán >>

(fotók: szallas.hu)


Exit mobile version