Site icon Szallas.hu Blog

Háromhuta, egy imádni való kis falu a Zemplénben


A Zemplén térsége rengeteg varázslatos helyet rejteget, nem véletlenül szerepel a páratlan természeti szépségekkel megáldott vidék a legtöbb túrakedvelő bakancslistáján. A mi Zempléni bakancslistánkon most Háromhuta kerül sorra, fedezzétek fel velünk ennek az imádni való helynek a látnivalóit!

Ezeket érdemes tudni Háromhutáról

Háromhuta ma már egy község, de valójában 3 kis településrészből áll. Ezek Óhuta, Újhuta és Középhuta. Korábban Regéchez tartoztak, pontosabban a regéci üveggyár telephelyei voltak, ahol a híres tokaji borok palackjait gyártották. 1904-ben Regéctől elválva a 3 telep együttesen alakult községgé, ám a településrészek elnevezése még ma is él a köznyelvben. 

A falu különlegessége, hogy szinte csak egy utcából áll, és ennek mentén helyezkednek el az erdő által körülölelt házak. A település állandó lakóinak száma még a 200 főt sem éri el, de szerencsére a turisták gyakori vendégek itt.

Kihagyhatatlan látnivalók, látványos túrák Háromhutánál

Háromhutát első sorban azok fogják kedvelni, akik szeretnek túrázni és a természet szépségeiben gyönyörködni. Most 4 remek túrát ajánlunk, amik bár nem a legkönnyebb terepen vezetnek végig, de azért a kevésbé tapasztalt természetjárók is meg fognak vele birkózni.

1. Túra a Flórika-forráshoz

A Flórika-forrás a Szpalanyica-völgynél található Újhuta külterületén. Mellette kialakítottak egy kis pihenőhelyet padokkal és szalonnasütésre, bográcsozásra alkalmas hellyel. 

A forrás nevéhez egy nagyon szép történet fűződik, miszerint egy gyermektelen pár hosszú évekig járt ide, és minden túrájuk során ittak a forrás vizéből abban reménykedve, hogy csoda történik és gyermekük születik. Végül született egy kislányuk, aki után a forrást Flórika-forrásnak neveztél el

A forrás több túraútvonalon is elérhető, mi most egy olyan körsétát ajánlunk, amit akár még gyerekekkel is teljesíthetünk, mert mindössze 5 km, de ide azért szükséges az erőnlét, mert az eleje elég nehéz terep

Az újhutai temetőtől a zöld jelzés mentén egy kaptatós részen kell felsétálni a Kotliszka-rétre, amit vadgesztenyék és vörösfenyők szegélyeznek, és áll itt egy 30 méter magas őstuja is. Akik ősszel kirándulnak erre, azok még ízletes szedret is csipegethetnek a bokrokról. A Szpalanyica-völgyön keresztül ereszkedhetünk le a legendás Flórika-forráshoz, majd innen egy kis sétával ismét Újhutára érünk.

Flórika-forrás

2. Kirándulás a festői Babuka-tóhoz

Az egyik legszebb látnivaló Háromhután a festői környezetben fekvő Babuka-tó, amit mindenképpen látni kell, ha a Zemplénben jártok. A kezdet itt is kissé meredek, de megéri a küzdelmet, mert a látvány kárpótolni fog. A túra az Óhutánál lévő Turisztikai Információs Központtól indul a piros kereszt mentén és a Rejtek-réten át vezet a Babuka-tóhoz. 

A tónál pihenőpadok várnak, ahol lehet kicsit szusszanni, majd folytathatjuk az utat a Trianon emlékhely mellett elhaladva. Ne siessetek, csodáljátok meg az Óhuta irányba nyíló panorámát is. Aki ennyivel beéri, visszafordulhat a faluba, de van lehetőség tovább folytatni a túrát felfelé a piros kereszt, majd a piros kör jelzésen a Szelekfej-rét felé

Itt még kis kitérővel útba ejthető a Szelekfej-tető és a Szelekfej-szakadék, Óhutát pedig a Rókás-tetői réteken és egy fenyves erdőn keresztül haladva pillanthatjuk meg újra. A túra hossza nagyjából 7-8 kilométer.

Babuka-tó

3. Páratlan kilátás a Sólyom-bércről

A Sólyom-bérc tetejére a csodás zempléni panoráma miatt éri meg felkapaszkodni, innen ugyanis még a Regéci vár is látható a távolban. Szintén több túraútvonal vezet ide, a legtöbb kiindulópontja Középhutánál található és a sárga jelzés mentén, a Mlaka-réten át vezet fel a sziklaszirtre. 

Középhuta alsó végében, egy kis fahídnál kezdődik a túra, ami a rétig kifejezetten barátságos séta, de utána, a sárga háromszög útvonala már nehezebb terep, kisebb gyerekekkel nem is ajánlott. A Sólyom-bércről vagy a sárga jelzés mentén térünk vissza Középhutára, vagy az Országos Kéktúra útvonalán egy kerülővel.

A Zempléni-hegységnek ezen a területén keresztes viperák is élnek, fontos tudni, hogy a marásuk veszélyes, de ha nem bántja őket az ember, akkor békésen sütkéreznek a köveken, nem támadnak.

Sólyom-bérc

4. Könnycsepp-tó

Óhuta határában rejtőzik még egy festői hely, ami a háromhutai túraútvonalak közül az egyik legkönnyebben megközelíthető látnivaló. 

Ez a Könnycsepp-tó és egy régi Pálos kolostorrom. Óhuta felső végétől indul a túra a piros négyzet mentén, ami a Kis-Zabarla-tetőre visz fel. A Zabarla-pihenőhöz a zöld jelzésű ösvényen jutunk el, ahonnét csodás a kilátás a Pálos kolostorrom és Óhuta felé. 

Ha tovább megyünk az úton, akkor lejutunk a romokhoz és a Könnycsepp-tóhoz, amit egy forrás táplál. A tó úgy alakult ki, hogy az itt élő szerzetesek felfogták a Pálos-forrás vizét.

Akik nem vállalkoznak erre az 5 kilométeres túrára, azok egy kisebb sétával is idejuthatnak, ha a Regéc felé vezető útról rátérnek a Barátok dűlőre.

Könnycsepp-tó

+1 látnivaló Háromhután

Ehhez a háromhutai látnivalóhoz nem kell túrázni, de felkeresni mindenképpen érdemes. A Csorgó-forrás a Kossuth utca 11. szám alatt található. Az önkormányzat kialakított itt egy pihenőhelyet padokkal és asztalokkal, így akár egy piknik helyszíne is lehet. A forrás vize iható, bártan meg lehet kóstolni. 

Ezt a szállást próbáljátok ki, ha Háromhután vakációztok

A meseszép Újhuta Kastélyszálló Háromhután tökéletes helyszín, ha olyan szállást kerestek, ami nem hétköznapi. Az impozáns vadászkastélyt 1840-ben építtette Bretzeinheim Ferdinánd herceg, majd az 1860-as években báró Waldbott Frigyes kibővítette és átépíttette. 

Az 1950-es évektől üdülő működött itt, majd a rendszerváltás után bezárt, és egy teljes körű felújítás után végül 2018-ban nyitott meg ismét, immár kastélyszállóként. A felújítás során nagy figyelmet fordítottak arra, hogy az egykori vadászkastély ne veszítse el varázsát, az épület homlokzata, tetőszerkezete és sokszögű, festett üvegekkel díszített kápolnája az eredeti állapot mintájára került helyreállításra, de a szobák kialakításánál is ügyeltek rá, hogy a vadászkastély ne veszítsen a különleges hangulatából.

A kastély árnyas parkja a halastóval és étterme bárki számára szabadon látogatható, de csak a szállóvendégek olyan kiváltságosok, hogy a többi részét is bejárhatják.

Az Újhuta Kastélyszálló 2019-ben elnyerte az Év Szállása 2019 Szakmai Díj I. helyezését, és a kiváló pontszámú vendégértékelések alapján a színvonal azóta sem változott. 

A kastélyszálló hagyományos szobái mellett foglalhatók lakosztályok, illetve van egy akadálymentesített szobájuk is. Kialakítottak benne egy 150 négyzetméteres wellness részleget, ahol még napozóterasz is található. Gyerekbarát szállásként 3 éves korig ingyenes.

Ha különleges pihenésre vágytok és a természet közelségét élvezve szeretnétek feltöltődni, fedezzétek fel a Zemplénben megbújó Háromhuta idilli környékét, és foglaljatok szállást oldalainkon >>

Zempléni kalandok és szállások >>

(Képek: Szallas.hu)


Exit mobile version