Site icon Szallas.hu Blog

Hévízi hotel lett az Év Szállása 2020 -ban, díjat nyert a Gyulai Várfürdő


Kik lettek a jók közül is legjobbak 2020-ban? Melyik hotel nyerte el az Év Szállása 2020 címet? Melyik hazai turisztikai attrakciókat díjazták a látogatói értékelések, valamint a szakmai zsűri döntése alapján? Ki lett a Turizmus Szakma Példaképe ebben az évben? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az Év Szállása Online Gálán, amelyet 2020. december 19-én, a korábbi évektől eltérően az online térben rendeztek meg.

Rendhagyó keretek közé szorította a járvány-helyzet az idén 8. alkalommal megrendezésre kerülő Év Szállása versenyt. A körülményekre való tekintettel, 2020-ban a szakmai zsűri véleménye és a szállásadatlapokon elérhető, közel másfél millió vendégértékelés került számításba a döntések során. Így idén kizárólag minőségi és szakmai kategóriákban születtek nyertesek az alábbi kategóriákban: Év Szállása 2020, az Év Turisztikai Települése 2020, az Év Turisztikai Attrakciója 2020. Továbbá kihirdetésre került a Turizmus Szakma Példaképe is. Lássuk a győzteseket!

Az Év Szállása 2020

Hotel Európa Fit Hévíz****

Hotel Európa Fit Hévíz ****

Minőségi díjak

4-5 csillagos hotelek (70 szoba felett)     

1.        Colosseum Hotel Mórahalom****+superior

2.         Hunguest Hotel Palota Lillafüred ****

3.         Gotthard Therme Hotel & Conference Szentgotthárd****

 Colosseum Hotel Mórahalom****+superior

4-5 csillagos hotelek (70 szoba alatt)      

1.         Pangea Hotel Nyíregyháza

2.         Residence Hotel Balaton Siófok**** +superior

3.         Wellness Hotel Gyula**** +superior

Pangea Hotel Nyíregyháza

1-3 csillagos hotelek        

1.         Hotel Harka Harkány**

2.         Art Hotel Zalakaros***

3.         Szinbád Hotel Pécs***

Hotel Harka Harkány**

Apartmanok, panziók, vendégházak    

1.         Erzsébet Apartman Gyula

2.         Kinga Apartman Zirc

3.         Silver Apartman Eger

Erzsébet Apartman Gyula

Szakmai díjak       

4-5 csillagos hotelek (70 szoba felett)     

1.         Ensana Thermal Hévíz****

2.         Hotel Európa Fit Hévíz****

3.         Hotel Eger & Park****

Ensana Thermal Hévíz****

4-5 csillagos hotelek (70 szoba alatt)      

1.         Imola Hotel Platán Eger ****+superior

2.         Elizabeth Hotel Gyula****

3.         Residence Hotel Balaton Siófok**** +superior

Imola Hotel Platán Eger ****+superior

1-3 csillagos hotelek        

1.         Alfa Hotel & Wellness Miskolctapolca*** +superior

2.         Hotel Lövér Sopron

2.         Erzsébet Park Hotel Parádfürdő***

Alfa Hotel & Wellness Miskolctapolca*** +superior

Apartmanok, panziók, vendégházak       

1.         Villa Citadella Wellness Panzió Eger

1.         4 Évszak Vendégház Bogács

2.         Csa-Li Apartmanház Nyíregyháza

Villa Citadella Wellness Panzió Eger

Év Turisztikai Települése   

1.         Hévíz

2.         Debrecen

3.         Pécs

Év Turisztikai Attrakciója

Minőségi díjak

1.         Gyulai Várfürdő

2.         Füzér Vára

3.         Tapolcai-Tavasbarlang

Gyulai Várfürdő

Szakmai díjak

1.         Pannonhalmi Főapátság

2.         Zalaszabari Kalandpark

3.         Tündérkert – Miskolc

Pannonhalmi Főapátság

Turizmus Szakma Példaképe         

A Turizmus Szakma Példaképe – ifj. Papp Imre-emlékdíjat idén 5. alkalommal adták át. Darvas Zoltánt, a mátrafüredi Avar, a siófoki Panoráma és a gárdonyi Nautis Hotelt üzemeltető GRANDAR csoport tulajdonosát és egyben ügyvezetőjét tüntették ki.
“Darvas Zoltán 3 különböző turisztikai desztinációban is maradandót alkotott, igazi vállalkozószellem, aki nem ismeri a lehetetlent. Folyamatosan megújul és fejleszti környezetét, mindezt az önnön erejéből tette – mutatta be a Turizmus Szakma Példaképét a vezérigazgató. – Szilárd, 30 éve megingathatatlan elvei, amelyek a vendégek tökéletes kiszolgálását hivatottak szolgálni soha nem törtek meg.”


Exit mobile version