Site icon Szallas.hu Blog

Hogyan tölts el egy hétvégét a Dunakanyarban, gyerekkel?


Alig vártam a hétvégét, hogy elinduljunk a Dunakanyarba az első ottalvós kirándulásunkra. Ami különlegessé tette, hogy kicsikkel (2,5 és 4 éves) mentünk, így nagyobb szervezést igényelt az utazás. Olyan túraútvonalakat választottam, ami számukra is érdekes, hogy teljesítsék és persze köztes megállókat is beiktattam.

Kóspallagon, a Szent Orbán Hotel közelében

A túrára 2 hátizsákot vittünk, illetve még egy utazótáskát az ottalvás miatt.

Szállások a környéken

1. megálló: Áprily-völgyi Rege-termő tanösvény (Visegrád és Dunabogdány között)

Szombat délelőtti programnak az Áprily-völgyi Rege-termő tanösvényt terveztem be. Igazi vadregényes táj, ami sokáig zárva volt a nagyközönség elől. Kisebb vízesések, patakok és csodás sziklaalakzatok mellett vezet a 1,5 km-es túra. Sajnos ilyen kicsikkel nehéz terepnek bizonyult és lassan haladtunk, inkább iskolásoknak ajánlom. Pont a legjobbkor bukkantunk egy játszótérre, hogy a gyerekek kicsit magukhoz térjenek.

Visegrádi tanösvény

Az útvonal mellett több tűzrakóhellyel is találkoztunk. A Mócsai-tanyánál megnéztük a háziállatokat, mint pl: lovakat, kecskéket. Ezt követően ellátogattunk a vadasparkba és a Makovecz által tervezett erdészházat is megnéztük. A visegrádi Mogyoróhegy étteremben ebédeltünk egy jót.

Ebéd után a Zsitvay-kilátó felé sétáltunk el, aztán irány a bobpálya! Ez már régebben megígértem a pöttömöknek és mondanom se kell, a gyerekeknél már csak mi élveztük jobban.

Zsombi nagy horgász, így a Pisztrángos-tavakat sem hagyhattuk ki. Nem kellett felszerelés, mindent tudtunk kölcsönözni. A kifogott halat nem lehet visszadobni, meg kell vásárolni. A visegrádi fellegvárba nem jutottunk el, ezt majd a legközelebbi kirándulás alkalmával pótoljuk.

2. megálló: Nagymaros

Visegrád után komppal (óránként közlekedik) Nagymarosnak vettük az irányt, a gyerekek időközben elaludtak.

Duna-parton

Nagymarosra érve, elfoglaltuk a szállásunkat és mi is pihenünk. Ellátogattunk a híres Édeske nevű cukrászdába, ami rászolgált hírnevére. A nap hátralévő részében a Duna -parton sétáltunk, találtunk egy szuper, felújított játszóteret is, ahonnan pazar kilátás nyílt a túloldali Visegrádi várra.

A Juliánus-kilátót két pöttömmel nem vállaltuk be, de a 15 km-es túra (végig a kék jelzésen) csodás panorámát nyújt.

3. megálló: Törökmező

Másnap reggel Törökmezőre indultunk. Itt van egy kisebb állatpark, amit a gyerekek nagyon szeretnek. Miután végignéztük az állatokat, a felújított játszóteret céloztuk meg.

Törökmező

A hatalmas réten piknikeztünk egyet, majd elsétáltunk a Havanna-forráshoz. Ajánlom még a Kalandparkot is, ami a nagyoknak és kicsiknek is óriási élményt nyújt.

4. megálló: Királyrét

Kismarosnál kipróbáltuk a kisvasutat és vonatoztunk Királyrétre. A környék tökéletes családoknak: játszótér, étterem, erdei iskola és látogatóközpont, mind egy helyen. Megebédeltünk és a délután hátralevő részét itt töltöttük. Sok-sok kedves élménnyel gazdagodtunk a két nap alatt.

 

Szívből ajánlom családoknak még a két következő kirándulóhelyet:

Gyadai tanösvény

A Katalinpusztai látogatóközpontot is érdemes megnézni. Az innen induló túra 5 km hosszú és 13 állomása van. Az óvodás tanösvény babakocsival is járható és számos izgalmas felfedezni való várat itt magára. A játszótér, hangyavasút, gazdálkodás bemutatása mellett még néhány erdei állattal is találkozhatunk.

Katalinpuszta

Kisvasút: Szob-Márianosztra-Nagybörzsöny

A teljes túra hossza 22 km. Igazán felejthetetlen élmény végigutazni: mesebeli táj mentén haladunk, patakmedrek, hatalmas sziklák, sűrű erdők mentén. Nagyírtáspusztán érdemes betérni egy finom ebédre vagy akár csak egy kávéra a Szent Orbán Erdei Wellness hotel éttermébe.

Szállások a Dunakanyarban >>

/Fotók: Pajor Csilla/


Exit mobile version