Site icon Szallas.hu Blog

Hogyan kell olcsón szállást foglalni? Így tudsz spórolni a szállás költségein


Egy utazás általában nagyobb kiadást is jelent, ezért az ember igyekszik rálelni a legjobb ajánlatokra. Ez viszont nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk, mert a rengeteg szállásfoglaló oldal útvesztőjében könnyen elveszik az ember. Most ehhez szeretnénk egy kis segítséget adni, mert biztos többen jártatok már úgy, hogy nem azt kaptátok, amit vártatok, és így az üdülés sem volt olyan felhőtlen. Így tudsz spórolni a szállás költségein!

Hogyan kell olcsón szállást foglalni? Könnyen ráfázhatsz, ha nem figyelsz

Elárulom, mi is megjártuk már, mikor egy ismeretlenebb oldalon keresztül foglaltunk szállást Szlovákiában. Úgy hirdették, apartman saját fürdőszobával és konyhával. Első este ez így is volt, csak a miénk volt a lakrész, majd másnap este megérkeztek a másik szoba vendégei. Így már nem csak a miénk volt a fürdő, ami önmagában is kellemetlen, ráadásul a másik társaság késő estig hangoskodott a konyhában, mikor mi már pihenni szerettünk volna.

Reggel aztán megdöbbenve tapasztaltuk, hogy bár korán távoztak, és csak egy éjszakát töltöttek ott, de ez idő alatt közösnek vélték azokat a dolgokat (kávé, cukor, szalvéta, stb…), amit mi magunknak vittünk. Persze nem volt ráírva, és nem is ők tehettek róla, valószínűleg azt hitték, az apartman tartozéka.

Nos, mire kell odafigyelni, hogy ne járj így?

Íme néhány tipp: így tudsz spórolni a szállás költségein

1. Megbízható, jó nevű oldalon keresztül foglalj, ami nem adja a nevét bármihez.

Ettől nem lesz persze olcsóbb az utazás, de ár-érték arányban mégsem mindegy, hogy pocsék szolgáltatásért fizetsz, vagy a kényelemért. Ahogyan a Forbes is írja, a Szallas.hu csoport már 6 országban van jelen, bevételének közel fele származik külföldről. Így garantáltan megbízható a szállásfoglalás terén.

2. Az előzővel szorosan összefügg: mindig nézd meg az értékeléseket!

A Szallas.hu oldalán ezt könnyen megteheted, mert egy 10-es skálán maguk a vendégek értékelhetik a szállások által nyújtott szolgáltatásokat. Ráadásul ez a pontszám nem csak egy-két véleményből tevődik össze, hanem sokszor száz vagy ezer észrevétel alapján. 1 086 500+ vendégértékelést olvashatsz például a Szallas.hu szálláshelyeiről.

3. Mérlegeld, milyen szolgáltatásokra van szükséged!

Kihasználod az all inclusive szolgáltatást? Vagy elég a félpanzió, esetleg csak a reggeli?

Valóban egy wellness szálloda a legmegfelelőbb választás, ha inkább kirándulni és túrázni szeretsz? Ha úgysem használod ki az adott hely szolgáltatásait, miért fizetnél érte feleslegesen?

A Szallas.hu kínálatában rengeteg hangulatos apartman és vendégház közül lehet választani, nem mellesleg így a kiadást is csökkentheted, a kényelemről pedig itt sem kell lemondanod.

Olcsó apartmanok a Szallas.hu kínálatában >>

Hangulatos vendégházak az ország minden pontján >>

4. Fizess SZÉP-kártyával!

Belföldi utazásnál mostanság fontos kérdés, elfogad-e az adott szálláshely Szép-kártyát, hiszen így készpénzt spórolhatunk. Sok oldalon ezt az opciót vadászni kell, a Szallas.hu oldalán egy kattintással tudsz szűrni azokra a helyekre, ahol lehetséges ez a fizetési mód.

Csak klikkelj az alábbi linkre, és már válogathatsz is ezek közül >>

5. Csomagban olcsóbb

A szállodák is akcióznak, ilyenkor pedig szuper helyekre foglalhatunk szállást jelentős kedvezménnyel. A Szallasguru.hu oldalán csupa ilyen kihagyhatatlan ajánlatot találni, amik közül nem lesz könnyű a választás, mert legtöbb olyan lehetőség, amit kár lenne elszalasztani. Nemrég egy ilyen csomag keretében töltöttünk felejthetetlen négy napot a kőszegi Hotel Írottkőben, ahol normál esetben ugyanez a pihenés 30%-kal drágább lett volna.

Ha téged is érdekel, milyen akciós csomagok futnak aktuálisan, az alábbi linken találsz kihagyhatatlan ajánlatokat >>

6. Az időpont kiválasztása

Az utolsó szempont szintén kapcsolódik az előbbihez, ugyanis a fenti csomagok általában úgy vannak kitalálva, hogy a pihenés ideje ne hétvégére essen, hanem inkább hétköznapra. Ez az, amin a legtöbbet tudsz spórolni, ugyanis sokan éppen a hétvégét favorizálják még akkor is, ha az drágább. Pont ezért a népszerűbb hotelek úgy szeretnék feltölteni a szobáikat munkanapokon, hogy kedvező ajánlatokkal csábítják a pihenni vágyókat.

Ha van még szabadságod, akkor miért ne választanád a hétköznapi pihenést?

Szállás TIPP: Ne szakadj bele a hétköznapokba! Foglalj augusztus 25. és szeptember 8. között az Őszi Mini Szabi felirattal megjelölt szálláshelyeken és nyerd vissza foglalásod értékét! Ha vasárnap, hétfő, kedd, szerda vagy csütörtökön érkezel, a kétszeresét fizetjük vissza!
FŐDÍJ: Szallasguru.hu ajándékutalvány a foglalásod összegének értékében 
KÜLÖNDÍJ: Szallas.hu „szabiszett” (Tartalma: 1 db Samsonite bőrönd, 1 db Electrolux úti vasaló, 1 db Bialetti kávéfőző és még sok más.)
RÉSZLETEK >>

Érdemes odafigyelni erre, ha számít az ár, de mutatunk két konkrét példát is, ami bizonyítja ezt:

A Visegrádi Vár Hotel Kastélyszálló az október 11-i hétvégére 2 főre, 3 nap/2 éjre reggelivel 53.800 Ft-ba kerül, de ha ugyanide október 13-án vasárnap érkezünk, a fenti szolgáltatásokkal már csak 47.800 Ft. Máris spóroltunk 6.000 Ft-ot!

A Hotel Atlantis Hajdúszoboszlóban a fenti dátumokra félpanzióval a hétvégi ár 70.000 Ft, vasárnapi érkezéssel ugyanez már csak 61.600 Ft, tehát 8.400 Ft-al kedvezőbb.

Ezen felül befolyásoló tényező az időpont megválasztásánál az is, hogy főszezonban, vagy azon kívül foglalunk szállást.

A fentiek figyelembe vételével a legtöbbet mégis akkor tudjuk megspórolni, ha inkább vasárnap érkezünk, és hétköznap pihenünk, aminek más előnye is van az anyagiakon kívül. Ilyenkor ugyanis a kirándulóhelyeken, múzeumokban és éttermekben is kisebb a tömeg, nagy valószínűséggel sokkal több üzlet nyitva lesz, és a forgalom is ideálisabb, mint a hétvégi csúcsban araszolni.

Ugye, hogy megéri spórolni a szállás költségein?

Még több belföldi szálláshely a szallas.hu oldalán >>

(fotók: shutterstock, szallas.hu)


Exit mobile version