Site icon Szallas.hu Blog

Ha húsvét, akkor irány a Hollókői Húsvéti Fesztivál!


A húsvéti népszokásaink többsége kezd feledésbe merülni, így egyre kevésbé divat már a locsolkodásnak az a formája is, mikor a fiúk házról házra jártak és némi finom falat és hímes tojás reményében meglocsolták a család női tagjait. De nincs veszve minden, hiszen létezik az országban egy kis falu, ahol a néphagyomány ma is él, és húsvétkor egy hamisítatlan, pezsgő forgatagban találhatjuk magunkat, mintha csak visszautaznánk az időben néhány évtizedet.

Ez nem más, mint Hollókő, amit az utóbbi években már a Húsvét Fővárosaként is emlegetnek, ahol 2024-ben ismét fergeteges programokkal várják az érdeklődőket.

Hollókő, az élő falu

Hollókő egy csodálatos kis zsákfalu a Cserhát vonulatainak ölelésében. Kicsit olyan, mintha megállt volna az idő. Takaros kis fehérre meszelt házak sora határozza meg az Ófalu jellegzetes utcaképét, központjában pedig ott a fatornyos, zsindelytetős katolikus templom, ami nem csak az Ófalu, hanem Hollókő egyik emblematikus épülete is.

A településrész 67 védett háza 1987-ben felkerült az UNESCO Világörökségeinek listájára, ami egy igazán rangos elismerés és a helyeik joggal büszkék erre.

Ófalu, Hollókő

Akik még sosem jártak itt, hajlamosak azt gondolni, ez is csak egy élettelen skanzen, de nagyot tévednek! Hollókő nem véletlenül kapta az „élő falu” elnevezést, hiszen több házban még ma is élnek, mások szálláshelyként funkcionálnak, megint másokban kis kézműves manufaktúrák vagy kiállítóhelyek működnek.

Volt szerencsénk már többször is járni ebben a mesebeli palóc faluban: zsúfolt húsvéti forgatagban, vagy éppen turistáktól mentes időszakban, de mindig találtunk valami izgalmasat. Ami miatt különösen a szívünkhöz nőtt, hogy mindig van olyan porta, ahonnét vidám népzene dallama szűrődik ki, és nem tudunk úgy végigsétálni az utcán, hogy a helyiek ne kedves mosollyal az arcukon köszöntsenek.

Persze Hollókő nem csak az Ófalu miatt remek úti cél egy családi kiruccanáshoz, hiszen érdemes szót ejteni a település fölé magasodó 13. századi várról is, ami 2022. márciusában nyitotta meg újra kapuit a látogatók előtt a felújítás után. Így aki már járt itt, annak is mutat majd újat ez a látnivaló.

Ha szívesen olvasnátok még a vár történetéről, itt sok érdekességet találtok róla >>

A hollókői látnivalók sora még itt sem ér véget, hiszen a Cserhát pazar túraútvonalakat rejt, amik többsége gyerekkel is teljesíthető.

Tipp: a közelben található, rejtélyes „kéz kilátót” semmiképpen ne hagyjátok ki, remek családi kiruccanás lesz!

A Hollókői Húsvéti Fesztivál 2024-es programja

Programok tekintetében 2024-ben sem fognak csalódni, azok, akik szeretik a hagyományőrző műsorokat, a népzenét, a táncot és a kézműveskedést. Hollókőn a család apraja-nagyja húsvétkor is fog olyan eseményt találni, ahol jól érezheti magát. Gazdag folklór program, palóc gasztronómia, koncertek, családi és gyermekprogramok sokasága és természetesen az elmaradhatatlan vödrös locsolkodás is szerepel a 2024-es repertoáron.

Élményfonó Kézműves Műhely, Hollókő

A legnagyobb forgatag egészen biztos, hogy idén is Pajtaárok Színpad környékén lesz, ahol olyan neves népzenészek és együttesek lépnek majd fel, mint DŰVŐ népzenei együttes és a Magyar Banda Hegedűs Bori és Causanella Izabella énekesnőkkel. Húsvét vasárnap ráadásként a nagykoncert után még Locsoló Táncház is lesz, ahol egészen éjfélig rophatják a táncoslábúak.

Húsvét vasárnap és hétfőn fellép majd a nap folyamán a nagyszínpadon a Hollókő Táncegyüttes, a Fonó Néptáncegyüttes, a Nógrád Táncegyüttes és a Pásztói Néptáncegyüttes is. 

Az Ófaluban és a várban pedig 4 napon keresztül várja a látogatókat kirakodó vásár, kézműves foglalkozások, mesterségbemutatók, táncos-zenés mulatságok, mesemondó kuckók. Húsvét lévén egészen biztosan lesz tojásfestés is és nem maradhat el a hagyományos, vödrös locsolkodás sem, ahol „nő nem marad szárazon” – ahogy a húsvéti szlogenjükben hirdetik.

Hollókői Húsvéti Fesztivál

Az idei kísérő programok nagyon változatosak

Nagypénteki programok

A kirakodóvásár és a tojásfestés mellett a Látogatóházban felelevenítik a hollókői böjti szokásokat, régi filmeket vetítenek és este hatkor Nagypénteki Igeliturgia is lesz.

Nagyszombati programok

A vendégek ezen a napon bepillantást nyerhetnek a kereplőzés hagyományainak felelevenítésébe, együtt táncolhatnak a Nógrád Táncegyüttessel, a Kétbodonyi Hagyományőrzőkkel szilvásgombócot főzhetnek, mindeközben pedig az Ófalu házaiban sem áll meg az élet, hiszen szinte minden helyszínen különféle folklórprogramokkal várják az érdeklődőket. 16. órakor kezdődik a Nagyszombati Vigília, majd az Ófalu házai kicsit elcsendesülnek, hogy átadják a teret az esti nagykoncertnek.

Húsvét vasárnapi programok

A vasárnap a húsvéti Szentmisével és a feltámadás körmenettel indul az Ófaluban, majd a könnyedebb programok következnek. A nap folyamán több alkalommal és több helyszínen is lesznek táncházak, hollókői locsolkodás a templomnál és az alsó kútnál, a Guzsalyas Viselettárban pedig Bukovics János palóc mesemondó meséit hallgathatja meg a közönség.

Húsvét hétfői programok

A reggel ezen a napon is Szentmisével indul, de 10 órától már a mulatozásé a főszerep. Ekkor kezdődik a Nagy Húsvéti Locsolkodás, amikor a fiúk a nagyapjuktól örökölt, fényesre tisztogatott vödrökkel felkerekednek, és meglocsolják a falu asszonyait, lányait, és persze az óvatlan vendégeket is. Ezen a napon is zeneszótól lesz hangos Hollókő, és több ponton is táncra perdülhetünk csak úgy, mint vasárnap.

Hollókői Húsvéti Fesztivál

Praktikus tudnivalók, belépőjegyek

Az szinte borítékolható, hogy rengetegen lesznek, hiszen az ország egyik legpörgősebb, legkülönlegesebb húsvéti programjáról van szó. Ha a tömeget elviselitek, cserébe olyan élményben lehet részetek, ami a legkevésbé mondható hétköznapinak.

Guzsalyas Viselettár, Hollókő

A Hollókői Húsvéti Fesztivál és Hollókő Ófaluja is kizárólag a rendezvény hivatalos jegyének megvásárlásával látogatható a rendezvény időszakában. A belépőjegy tartalmazza a település összes programjainak és egyes látnivalóinak belépődíját is: Hollókői Vár, Palóc Játszóház, Oskola, Postamúzeum, Falumúzeum, Guzsalyas Viselettár, Kézműves Nyomdaműhely, Babamúzeum.

Napi jegyek:

A belépőjegyek ára emelkedett a 2023-as árakhoz képest, mutatjuk, mivel kell idén számolni:

Pénztárcabarát tipp: Akik nem szeretik a tömeget, és nem is szeretnének túl sokat költeni, de azért szívesen vennének egy kis ízelítőt, hogy milyen egy igazi palóc húsvét, azoknak ajánljuk, hogy március 29-én, nagypénteken látogassanak el Hollókőre. Ekkor az Ófalu és a kézműves vásár szabadon és ingyenesen látogatható, a kiállítások belépői külön fizetendőek, vagy Faluséta jeggyel látogathatóak.

Ezen a napon színpadi programok és zenés-táncos események még nem lesznek, cserébe viszont nyugodtabban meg lehet nézni minden látnivalót.

Hollókői Szent Márton templom

A mi tippünk: Ha szeretitek a tejtermékeket, mindenképpen nézzetek be a Gazduram Sajtboltjába (Kossuth u. 85.), ahol nem csak isteni sajtokat, hanem nagyon finom, adalékmentes ivójoghurtokat is kóstolhattok.

Sajtbolt az Ófaluban

Szállások Hollókőn

Hollókő kis település, ezért aki húsvétkor itt szeretne megszállni, annak már hónapokkal hamarabb érdemes szállást foglalni.

Erre az időszakra a Szallas.hu kínálatában a Hollókő egyik legromantikusabb pontján található Hollóvár Vendégház foglalható még, ahol 14 fő is kényelmesen elfér.

Szerencsére a közeli településeken azért még akadnak szabad helyek. Az alábbiakat ajánljuk:

Teleki-Degenfeld Kastélyszálló Szirákon (Távolság Hollókőtől: 19,7 km)

A kastélyszálló az egész család számára tartogat meglepetéseket, a felnőttek leginkább a wellness szolgáltatásoknak, míg a kisebbek a húsvéti tojáskeresésnek fognak örülni.

Fogadó a Táncoló Kecskékhez Galyatetőn (Távolság Hollókőtől: 25,9 km)

A fogadó ár-érték arányban remek választás, mert a díj tartalmazza a színvonalas félpanziós ellátást, amit a legtöbb vendégértékelésben ki is emelnek a szállóvendégek.

Doboskút Vendégház Nógrádsipeken (Távolság Hollókőtől: 6,3 km)

A 4 szobás, 16 férőhelyes vendéhház külsőre teljesen magával ragadja az embert, a palóc stílusban épült szállás tökéletes választás a hollókői húsvéti programok mellé.

Pogányvár Vendégház Kozárdon (Távolság Hollókőtől: 9,7 km)

A szépséges kis parasztház nagyobb társaságoknak is ideális, a nyüzsgő hollókői programokat itt idilli környezetben lehet kipihenni.

Ha most nem is, de máskor mindenképpen próbáljátok ki az Ófalu valamelyik kis műemlék házát, és szálljatok meg ott néhány éjszakára. A mi kedvenceink:

Ha részletesebben is olvasnátok Hollókő látnivalóiról, ajánljuk egy korábbi cikkünket is >>

Fergeteges húsvéti programok, sok-sok zene és tánc, kézműves kirakodó vásár és az elmaradhatatlan vödrös locsolkodás. Ez mind rátok vár, ha Húsvétkor Hollókőre látogattok. >>

(Képek: Szallas.hu)


Exit mobile version