Site icon Szallas.hu Blog

3 vár, 3 túra és 3 hangulatos pincesor egyetlen zempléni hosszú hétvége alatt

relax helyek

Zsolyomkai pincesor Sárospatak közelében


A szűkebb értelemben vett Zemplén sokáig felfedezetlen terület volt számunkra, de nemrégiben megtörtük a jeget, és belevágtunk a környék megismerésébe. Volt azonban egy „ellenségünk”, az idő, ugyanis egyetlen hosszú hétvége állt a rendelkezésünkre, amibe az egész Zempléni Tájvédelmi Körzetet, és a környező látnivalókat lehetetlenség belezsúfolni. Első körben így a déli részre, Sárospatak környékére esett a választásunk, ahol végigjártunk három csodaszép túraútvonalat, bevettünk három várat, és három igazi gyöngyszemre is ráleltük.

A legtökéletesebb szállás kiválasztása

Ami elsőre meglepett, hogy Sárospatakon a vártnál jóval bőségesebb a kínálat szállások terén. Itt most az is szempont volt, hogy négyen utazunk, ezért olyan apartmant vagy vendégházat kerestünk, ahol így is kényelmesen elférünk. A hosszú hétvégékre általában sokkal korábban lefoglaljuk a szállást, mert sokszor már hónapokkal előtte esélytelen szobát találni, de most csak néhány héttel előtte kaptunk észbe.

Jött a másik meglepetés, itt ugyanis még szabad helyekből sem volt hiány. A választásunk végül egy kis apartmanra esett, ahová leginkább csak aludni jártunk. Mivel a kimerítő kirándulások után már nem volt kedvünk főzőcskézni, találtunk egy szuper helyet, a Huszár Panzió és Éttermet, ami a következő napokra törzshelyünkké vált, sőt, annyira megszerettük, hogy más éttermekkel nem is kísérleteztünk ebben a néhány napban.

3 hangulatos pincesor nem csak a bor szerelmeseinek

A Sátoraljaújhely határában lévő Zsólyomka-völgyi pincesort mondhatni, teljesen véletlenül fedeztük fel. Egyik túránk kiindulópontja volt, és igazából nem is gondoltuk, hogy ennyire hangulatos.

Zsólyomka-völgyi pincék

A kis patak két oldalán álló házikók fantasztikus látványt nyújtanak, így aki nem szeretne borozni, annak is érdemes megnézni a város eme rejtett kincsét. Nincsenek mindig nyitva, de azért mindig van egy-két borászt, akinél lehet kóstolni, vásárolni. Aki nagyobb nyüzsgésre vágyik, annak érdemes a helyi programnaptárakat figyelni, mikor szerveznek itt nagyobb szabású rendezvényeket.

Hercegkúti pincék

Ez egyébként érvényes a következő két pincesorra, az egymáshoz nagyon közel lévő kőporosi és Gombos-hegyi pincékre is, amik Hercegkúton találhatók. Mindkettő nagyon különleges látvány, négy sorban állnak a félig földbe vájt V alakú kis építmények.

3 kalandos túra a Zemplénben

Az első útvonal egy viszonylag könnyű terep, aminek kiindulópontja a fent már említett Zsólyomka-völgyi pincesor. Innen a zöld jelzést kell követni, ami végig a Magyar Kálvária nevű emlékműegyüttes mentén halad. Ez 38 Magyarországtól elcsatolt település előtt tiszteleg. A legvégén áll a hegytetőn a Szent István-kápolna, melynek teteje a Szent Koronát formázza.

Magyar Kálvária

A második túránkat talán sokaknak nem kell bemutatni, mert a Megyer-hegyi tengerszemről az utóbbi időben rengeteg csodaszép fotó keringett a világhálón. Ez az a hely, ami szerintem minden évszakban gyönyörű. Mi a piros jelzést követve a Malomkő-tanösvény felől közelítettük meg. A Tengerszem igazából nem is tengerszem, hanem egy mesterségesen kialakított tó, ahol régen malomkövet bányásztak. Bár alulról is meg lehet nézni, de a legszebb látványt mégis fentről nyújtja.

Megyer-hegyi tengerszem

A harmadik útvonalat nem bonyolítottuk túl, az volt a tervünk, hogy a Zempléni Tájvédelmi Körzetben barangoljunk egy jót. Ehhez egy Regéchez közeli kis körtúrát szemeltünk ki, amiből aztán nem is olyan kicsi túra lett, mert valahol elnéztük a térképen, és néhány kilométeres kerülővel értünk csak vissza a kocsihoz. Ez viszont így volt jó, mert ennek köszönhetően még őzeket is láttunk.

3 meseszép vár

Ha már Regécen jártunk, természetesen nem hagytuk ki a várat sem, ahol II. Rákóczi Ferenc fejedelmünk a gyermekkorát töltötte. Az utóbbi időben sokat költöttek a vár felújítására, és a rekonstrukciónak köszönhetően újra megtelt élettel.

Regéci vár

Mivel a szállásunk Sárospatakon volt, így itt volt az alkalom, hogy az 500 forintos bankjegyről ismerős Rákóczi-várat közelebbről is megnézzük. Ottjártunkkor ráadásul éppen egy szabadtéri rendezvényt tartottak, így még látványosabb volt, hogy korhű ruhába öltözött emberek jöttek-mentek közöttünk.

Sárospataki vár

A végére hagytam az én személyes kedvencemet, Boldogkő várát, amit hazafelé ejtettünk útba. Ez egyébként az Országos Kéktúra egyik állomása is, ha valaki olyan vállalkozókedvű, hogy gyalogosan keresné fel. A kis középkori vár telesen elvarázsolt. A déli torony alatti megfigyelő bástya az egyik legjobb rész, ha valaki csodaszép tájképeket szeretne készíteni a környékről, és ne hagyjátok ki az ólomkatona kiállítást sem!

Boldogkői vár

A fentiek után már alig várjuk, hogy a Zemplén más részeit is felfedezzük. Azoknak kifejezetten ajánlom, akik az aktív pihenés hívei, és azoknak is kitűnő választás, akik hozzánk hasonlóan későn kapnak észbe, hogy szállást kellene foglalni a hosszú hétvégére, mert ezen a környéken általában még az utolsó pillanatban is ki lehet fogni szuper ajánlatokat.

Szállást keresel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében? >>

/Fotók: Bene Marianna/


Exit mobile version