Site icon Szallas.hu Blog

Indítsuk az újévet a természetben! Teljesítménytúrák, kirándulások januárban


Kezdjük 2019-et a természetben! Hazánk sportegyesületei és nemzeti parkjai a téli időszakban is várják a kirándulni és túrázni vágyókat, no és persze azokat is, akik a karácsonyi bejgliket szeretnék ledolgozni. Testet és lelket erősítő programokat ajánlunk nektek az újév első napjaira, a cél, hogy lendületbe kerüljetek 2019-ben is! 

Teljesítménytúrák és téli kirándulások

Téli Körös – 30 / 20 / 10 – Alföld Turista Egyesület Mezőberény – 2019. január 5.

Január első hétvégéje minden szempontból igazi kihívás, hiszen farkasszemet kell néznünk az újévvel. Ezért, hogy fitten tartsuk testünket és lelkünket, igazi téli kihívásra hívunk titeket.

A Téli Körös 10, 20 vagy 30 km-es teljesítménytúrája az extrém hidegben, sárban, hóban, fagyban is a legnagyobb erőpróbák egyike. A gyalogos távok a Kettős-Körös és holtágai mentén azonban fantasztikus téli látképet kínálnak, az ellenőrző pontokon pedig uzsonnával, forralt borral és teával várják a túrázókat. Környezettudatos túráról van szó, ezért a szervezők kérik, hogy saját poharat vigyetek magatokkal.

További információ: www.alfoldte.hu

Pinceszer hosszúlépés – Csákberény – 2019. január 5.

Az Ezerjó borút borospincéiben a tél közepén és az újév elején méltón ünnepelhettek, miközben a pincék közötti, teljesítményt is követelő útvonalon végighaladtok. Természetesen a nyitott pincékben borkóstolási lehetőség is lesz, sőt a rajtnál meleg, egytálételt lehet rendelni ebédre. Zöld túráról van szó ismét, ezért poharat és a meleg egytálétel igénylése esetén étkezési eszközöket és edényt vinni kell magatokkal. A túrán összesen 300 főt tudnak regisztrálni, ezért érdemes minél hamarabb jelentkezni. Az előnevezés 2019. január 2-ig a kalandposta@gmail.com címen tehető meg.

További információ: www.csakbereny.hu

Évkezdő tekergő – Kőszegi-hegység – 2019. január 12.

A GesztenyeKék Természetbarát Egyesület egy igazán hiánypótló és hagyományteremtő programmal rukkolt elő az idei újévben.

Kőszegi-hegység

A Kőszegi-hegységben indított téli teljesítménytúra környezetismereti elemekkel várja az érdeklődőket. Az út során megismerhetitek a téli erdő világát, mert télen sem alszik ám minden a természetben! A túra környezetbarát, szóval ide is hozzátok saját poharaitokat! További információ: www.tturak.hu

Szállást keresel Kőszegen? Válogass a legjobb helyek közül >>

Fertő-Hanság Nemzeti Park – Természetfotózás télen

Egy program, amely télen is a legváltozatosabb elemekkel várja a látogatókat. A Fertő tó keleti oldalán, Fertőújlaknál a nemzeti park munkatársai bérelhető, fotós lest alakítottak ki, az ún. „ürgésdomb” szomszédságában, ahol nem csak kirándulni tudtok, hanem az ürgék életébe, mindennapjaiba is bepillanthattok és készíthettek remek fotókat.

Madárvilág a Hanság területén

Ha pedig a vízi élővilág és a madarak színes élete a vonzóbb, akkor a Hanságban Osli településtől északkeletre elterülő Osli-Hany nevű területen szintén lehetőség van arra, hogy vízimadarakat, ragadozó madarakat és a part menti részeken gyurgyalagokat fotózzatok. A bérlés módjáról, illetve a helyszínre történő kijutás részleteiről az alábbi e-mail címen: info@fhnp.kvvm.hu vagy telefonon 06 99 537-620 lehet érdeklőni.

Hortobágyi Vadaspark – 2019. január és február

Saját magunk is szervezhetünk téli, kültéri programot, például a Hortobágyon. Magyarország legjobb élő hagyományokat ápoló desztinációja, nemzetközileg is elismert pásztorkultúrájával, Európa harmadik ”nemzetközi csillagoségbolt-parkjával” és a nemzeti parkban található védett állatvilággal télen is várja a látogatókat. Az európai jelentőségű élőhelyen számos állat- és növényfaj különös, téli életét szemlélhetitek meg a Kilenclyukú híd alatt.

Kilenclyukú Híd

Nyitva tartás: január 2-31.; február 1-28.: hétfő kivételével előzetes bejelentkezéssel 10.00-16.00 óra között. Tel.: +36 30 564-5773.

Tihanyi Belső-tó túra és természetismereti séta a Levendula Ház Látogatóközpont vendégcsoportjainak – 2019. március 29-ig

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és a Levendula Ház Látogatóközpont minden évszakban várja a szépre és harmóniára vágyó utazókat. A Levendula Ház megtekintésével egybekötött természetismereti sétára hívják az érdeklődőket a Tihanyi-félszigetre.

Tihanyi Belső-tó nyáron

Az 1 órás program során a Látogatóközpont szomszédságában lévő Belső-tó partját, a tó déli részén húzódó erdőrészeket és a Hármas-hegyet fedezhetitek fel. Csodás program, amiről további információt a +36 30 382 7243-s telefonszámon vagy a versreka@gmail.com email címen lehet kérni.

Tihany télen is vár! >>

Speciális Hosszú Túra a Szent István-barlangban – 2019. január 5. és 19.

A barlangi túrák télen is izgalmasak, főleg ha az a fokozottan védett Szent István-barlangban tehető meg Lillafüreden.

Szent István-barlang

A Bükk Nagy-fennsíkjának keleti peremén elhelyezkedő barlangot különleges, látványos oldásformák (pl. Mamut-fogsor, Anyóstorok) és a gyönyörű cseppkőképződmények teszik különlegessé. Érdekesség, hogyy a program során -a hagyományos barlangi bemutatón túl- most olyan barlangrészeket is bejárhattok, ahová eddig csak a szakemberek léphettek be.

Találkozás: Szent István-barlang, Lillafüred, Erzsébet sétány

Téli túrák Ipolytarnócon – 2019. január 19.

Az Ipolytarnóci Ősmaradvánok Látogatóközpontot „magyar Pompei”-nek vagy „magyar Jurassic Park”-nak is nevezik, nem véletlenül. Magyarország 7 csodájának egyikében a Miocén erdő, a geológiai ösvény, a kőszikla ösvény, a miocén ősvilág maradványai télen is szívesen mutatják magukat, s a cápafogakkal tűzdelt, egykori tengerparti fövenyen sétálva nehéz elhinni, hogy 20 millió évvel ezelőtt ezt a területet a szubtrópusi klíma uralta.

Ipolytarnóci Ősmaradványok Látogatóközpont

Az emlékezést a rendkívül színvonalas XXI. századi látogatóközpontban, a 4D mozi segíti, de a mai fák lombkoronájában is tehetünk egy sétát. A tematikus túra hossza: 6 km, időtartama: 3 óra. Találkozás pont az Ősfenyő fogadóépületben 10:00 órakor.

Farkas-erdő kívül-belül 14 – Stabil Sport Egyesület – 2019. február 3.

Még februárban is zajlanak a téli túrák, s ezt kihasználva most Budapest és környékét is könnyen bejárhatjátok. A Stabil Sport Egyesület a Farkas-erdőbe, Budapest IV. kerületébe, Újpestre és Káposztásmegyerre hívja a túrázókat, ahol a Szilas-patakot, a Mogyoródi-patakot, és a névadó Farkas-erdőt szeretnék megmutatni az érdeklődőknek. A 14 km-es és 9 km-es távok a látássérült és a fogyatékkal élő túrázók számára is könnyen bejárhatóak. A túra a Stabil Kupa és a Budapest Kupa része, amelynek füzete minden túrán kapható.

További információ: www.stabil-sport.hu

Diás-sziget túra, kirándulás a Fekete István emlékszobához, a „Matula kunyhóhoz

Fekete István regényeiről főleg a pezsdítő nyár jut eszünkbe, holott óriási élmény végigjárni a Kis-Balaton élővilágát télen is.

Kis-Balaton

A Diás-szigeti szakvezetett túra előzetes bejelentkezés után szinte bármikor bejárható. Fontos tudnivaló, hogy a túra extrém időjárási körülmények esetén nem indul. További információ: Fejes Éva turisztikai referens. Telefon: +36 83 315-341, +36 30 664 0404. e-mail: bfnp.kisbalaton@gmail.com

Szálláshelyek Gyenesdiáson >>

Pezsdítően friss programoknak nézünk elébe, ezért januárban és februárban is legyen kéznél a meleg kabát, sál, sapka, kesztyű és túrabakancs, hogy bármikor útnak indulhassatok kirándulni!

 


Exit mobile version