Site icon Szallas.hu Blog

Földi paradicsom az erdők gyűrűjében: Kán Csodavilág Vendégház Hetvehely


Egy csendes kuckóra vágytok a természetben, ahol az egész család jól érezheti magát? Akkor van egy tuti tippünk az utazáshoz. Nevéhez híven, a Kán Csodavilág Vendégház ugyanis igazi mesevilágba repít benneteket. Bájos zsákfalu, hangulatos, felújított parasztház és ezer élmény vár rátok, ha megfogadjátok a tanácsunkat. Gyertek velünk, és ismerjétek meg közelebbről Hetvehely rejtett kincsét!

Távol, de mégis közel

Van egy hely a kalandos Baranya megyében, mely a vadregényes Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzetben fekszik. Ezt az aprócska falut Hetvehelynek hívják, és amint meglátjátok, a ti szíveteket is megdobogtatja majd lankáival, erdőivel és érintetlen nyugalmával. Ha pedig szeretnétek a város közelségét érezni, akkor sem kell aggódnotok, ugyanis Pécs alig 27 km távolságra található innen. Keressétek fel a Kán Csodavilág Vendégházat és végre belekóstolhattok abba az idilli pihenésbe, melyről régóta álmodoztatok már!

Lombház, a gyerekek birodalma

Kán Csodavilág Vendégház – szállás, amelynek lelke van

A hófehérre meszelt, felújított parasztházban két tiszta szoba bújik meg, melyeken összesen 5 fő tud kényelmesen éjszakázni. A kertre néző lakrészben franciaágy, a másik szobában egy ágy és egy kihúzható sarokkanapé kapott helyet. Az autentikus étkezőből pár lépéssel a jól felszerelt konyhában találjátok magatokat, ahol süthettek-főzhettek kedvetekre. A praktikusan berendezett, zuhanykabinnal ellátott fürdőszobában pedig frissítő élmény lesz fürdőt venni.

Hálószoba

Ennek a házikónak lelke van. A rusztikus és modern jegyek keveredése pedig otthonos és barátságos légkört teremt a szálláshelyen. Hideg, téli napokon két cserépkályha gondoskodik róla, hogy kellemes melegben, felhőtlenül élvezhessétek a pihenés perceit.

Az idilli, hatalmas kert tavat és lombkuckót is rejt

Ne gondoljátok, hogy minden titokról lerántottuk a leplet, ugyanis a legjobbakat a végére tartogattuk! A ház mellett végigfutó, fedett tornácról már ízelítőt kaptok abból a csodaszép birtokból, mely az erdővel együtt körülöleli a kuckót. A kristálytiszta levegőt békák és madarak éneke tölti meg, melyet szép időben az árnyas pergola alól hallgathattok egy jó könyv vagy finom bor társaságában. 

Bár pároknak és kisebb baráti társaságnak is remek választás a Kán Csodavilág Vendégház, mégis azt tanácsoljuk, hogy családosok részesítsék előnyben ezt az elragadó szálláshelyet. Ugyanis a hatalmas kert nem csupán egy tavat, valamint egy kis szigetet rejt, hanem egy igazi lombkuckót is, melyet a gyerkőcök imádni fognak! Tikkasztó nyári hőségben pedig ejtőzhettek az udvaron álló régi vaskádban.

A birtokon grillezni, bográcsozni és szalonnát sütni is tudtok a szabad ég alatt. A finom falatokat pedig a terebélyes diófa oltalmat adó ágai alatt fogyaszthatjátok el. Miért hagynátok ki?

Mivel töltsétek az időt?

Természetjárók szuper bakancsos túrákra indulhatnak a környéken, de ha szeretnétek, akkor nyeregbe is pattanhattok. A szállás ára, ugyanis tartalmazza a lovaglás lehetőségét is. 

Nem messze Hetvehelytől, Bakonyán találjátok a Dél-Dunántúl legelső Lombkorona tanösvényét, mely 6 méter magasan, 50 méter hosszan kanyarog a föld felett. Az út során pedig izgalmas és érdekes információkkal gazdagodhattok a helyi élővilágról. 

Bükkösdön, az Ökoparkban őshonos háziállatokkal és nagyvadfajokkal is találkozhattok. Lépjetek be a mesés vadaskertbe és –, ha az idő engedi – próbáljátok ki a mezítlábas ösvényt is! A gyerekek imádni fogják az élménypajta népi játékait, valamint az óriási játszóteret, de állatsimogatásra, lovaskocsizásra és sorversenyekre is lesz lehetőségük – oly sok más mellett.

Ökopark, Bükkösd

Adjátok át magatokat a tökéletes feltöltődésnek és ízleljétek meg a kalandok ízét együtt, a Kán Csodavilág Vendégház szuper portáján – távol a tömegtől!

Tovább a szálláshely oldalára >>

(fotók: szallas.hu)


 


Exit mobile version