Site icon Szallas.hu Blog

Kecskeméti Repülőnap 2021, a tökéletes családi program hétvégére


A repülés gondolata már hosszú évezredek óta birizgálja az emberiség fantáziáját, de csak az utóbbi 120 évben sikerült átültetni a valóságba. És mégis: hiába lettek szerves részei a mindennapoknak, sokan még mindig elbűvölve figyeljük, ahogy egy-egy gépmadár átszeli az égboltot. Ha te is egy vagy azok közül, akik visszafojtott lélegzettel lesik a pilóták légi trükközését, a hajtóművek egetrengető moraja pedig zene füleidnek, akkor ott a helyed a 2021-es Kecskeméti Repülőnapon!

Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat!

Kecskeméti Repülőnap 2021

Szabadság és szárnyalás felhőszinten. Nyolc év kihagyás után végre újra megrendezésre kerül Magyarország egyik legkedveltebb hétvégi programja, a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató. A nívós rendezvénynek nem csak hazánkban, de egész Közép-Európában sincs párja. Összesen 12 ország jelezte, hogy kötelékkel vesz részt az augusztus utolsó hétvégéjére eső repülőünnepen: itt lesznek például a „Török Csillagok” és a „Szaúdi Sólymok”, de számíthatunk a német, a cseh, az angol és a brazil légierő jelenlétére is.

Török pilóta üdvözli a közönséget egy Turkish Stars NF-5-ből

Programok égen és földön, avagy mit lehet csinálni egy Repülőnap alatt?

Aki járt már a korábbi rendezvényeken, az tudja, hogy a kecskeméti repülőtéren egy percig se lehet unatkozni: reggeltől késő délutánig gépcsodák cikáznak az égen, hajtóművektől dübörög a levegő, a „földszinten” pedig annyiféle légi és szárazföldi járművet ismerhetsz meg testközelből, hogy még kevésnek is fog tűnni a rendelkezésre álló idő. Lézer- és airsoft fegyverekkel is próbára teheted majd az ügyességedet, de ha igazán hajmeresztő kalandra vágysz, a VR-szemüveges 3D repülőgépszimulátort ajánljuk.

TIPP! 14:00-től mindkét nap képességbemutatót tart majd a Magyar Honvédség, le ne késd!

Lesd meg a Repülőnap teljes programkínálatát a Szallas.hu-n >>

Látványos színekkel fest az égre az olasz kötelék

Remek program gyerekkel is!

Ha még nem tudod, hogy milyen álomhelyre vidd a gyerkőcöd augusztusban, akkor van egy jó hírünk a számodra: Kecskemét legnépszerűbb rendezvénye kifejezetten család- és gyerekbarát. Na jó, egy füldugó azért nem árt a kisebbeknek (tényleg elképesztő hang árad ezekből a gépekből), cserébe viszont minden korosztály talál magának kalandos élményeket. Íme a kínálat:

Hasít a magyar Mi-24, ismertebb nevén „Csőrike”

Bács-Kiskun megye legjobb szállásai egy helyen >>

Repülőnap kisokos: minden, amit tudnod kell indulás előtt

McDonnell Douglas CF-18 Hornet, pihenő állásban

TOP 3 látnivaló Kecskemét környékén, ha nem tudsz betelni a várossal

1. Kecskeméti Planetárium

Miután az emberiség meghódította az eget, rögtön a galaxis felé fordította a tekintetét. Fedezd fel Te is a csillagok rejtett titkait a Kecskeméti Planetáriumban, ahol egy több mint 50 éves, korát meghazudtoló 3D vetítő hozza karnyújtásnyira a Naprendszert!

TIPP! Szallas.hu foglalásod mellé minden belépőjegy árából 20-25%-os kedvezménykupont kapsz. >>

Csillagködös vetítés a Kecskeméti Planetáriumban

2. Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark

A város központjában (alig 20 percnyi autóútra a Repülőnap helyszínétől) egy 2800 négyzetméteren elterülő, modern fürdőben csobbanhatsz. A Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark az egész család számára pompás medencéket, rengeteg vízi kalandot és igazi álompihenést ígér.

Itt minden korosztály megtalálja a helyét!

3. Kecskeméti Vadaskert

Az állatkert látogatás mindig is a szabadidős családi programok koronázatlan királya lesz. Szerencsére az Alföld szívében sem kell lemondani az élményről: a Kecskeméti Vadaskert hazánk egyik legkisebb állatparkja, azonban meglepően sok különlegességet őriz.

„Nagyon barátságos, családbarát, természetközeli. Sok olyan állatot is látni itt, amit más nagyvárosi állatkertekben nem. A gyerekek nagyon élvezték, még azóta is mondogatják, hogy menjünk oda vissza. 🙂 A húzható kiskocsi, amibe a gyerekek beleülhetnek, kifejezetten praktikus!” (foglalói vélemény a Szallas.hu oldalán)

TIPP! Foglalj te is a Szallas.hu-n és kedvezményesen vehetsz jegyet! >>

Tipp-topp szálláshelyek: Kecskemét és környéke

Habár augusztus 28-án már minden szállásunk gazdára talált, kb. 40 percnyi autózásra a várostól még lecsaphatsz pár meseszép pihenőhelyre. Ha pedig rászánod az időt Kecskemét megismerésére, augusztus 29-től olyan szállások várnak, amelyekkel egyszerűen nem lőhetsz mellé.

1. Hotel Aquarell Cegléd

Hotel Aquarell Cegléd

2. Dabas Hotel

Dabas Hotel

3. Szőlőfürt Fogadó Kecskemét

Szőlőfürt Fogadó Kecskemét

+1 szállástipp: Mediterrán Vendégház Kecskemét

Mediterrán Vendégház Kecskemét

A Kecskeméti Repülőnap kicsiknek és nagyoknak is kihagyhatatlan program. Kíváncsi vagy a város többi látnivalójára is? A Szallas.hu programkeresőjében mindent megtalálsz! >>

(fotók: shutterstock, szallas.hu)


Exit mobile version