Site icon Szallas.hu Blog

Kirándulás az Ördög tornyához, mely egyidős a dinoszauruszok őseivel


Az Ördög tornya, más néven Ördög-szikla a Pilis egyik legérdekesebb kirándulási célpontja, melyet a természet erői nagyjából 235 millió éve formálnak. Most megtudhatod, miért kapta ezt a nevet, és hogyan juthatsz el hozzá.

A pilisi len és az Ördög-torony otthona

A pilisszentiváni Ördög-torony és egykori környezete 235–230 millió éves dolomit, melyet különféle oldatok jártak át. Ezek hatására a kőzetek egy része aprózódni, porlódni kezdett. Azokon a területeken viszont, ahol vulkanikus tevékenység folyt, és kovasavat tartalmazó forró vizes feltörések voltak, a dolomit keményebb lett, ellenállóbb a környezeti hatásokkal szemben.

Ennek köszönhetően maradt meg a később Ördög-toronynak elnevezett magányos sziklaóriás is. Nevét azért kapta, mert bizonyos szögből nézve emlékeztet az ördögre.

A 30 méter magas dolomitoszlop 300 méter tengerszint feletti magasságból tekint le a túrázókra. A legendáriumok úgy tartják, itt haladnak keresztül a Szent György-vonalak

Különleges, energetizáló helyek Magyarországon >>

Környéke fokozottan védett tájvédelmi körzet, Európa Diplomás Terület, mely élőhelyet nyújt többek között a sárga virágú pilisi lennek is. Ez a ritka kis növény csak itt található meg, áprilisban és májusban láthatjuk őt virágozni

Pilisi len

Gyalogtúra az Ördöghöz

Ezt a földtörténeti emlékművet Pilisszentivánról indulva, az Iváni-hegy oldalában találjuk meg. Az út rövid, nagyjából fél óra alatt megtehető, melynek nagyobb részén jól kitaposott ösvényen haladunk. Egy megbízható túracipő vagy bakancs viselése mégis ajánlott, mert a közvetlenül a sziklához vezető ösvény meredek és csúszós

Túránkat a pilisszentiváni sporttelep parkolójából indulva kezdjük, a piros vonal jelzésű turistautat követjük, mely az Aranyhegyi-patak és a település végén található Jági-tó mellett vezet.

A Jági-tó, más néven Vadász-réti víztározó természetvédelmi terület, melyet tanösvény vesz körbe, pihenő- és tűzrakóhelyekkel. Aki szereti a vízi állatokat, itt mindenképp álljon meg, hiszen akár pettyes gőte és mocsári teknős is felbukkanhat.

Jági-tó

Az Ördög tornyához a P jelzésen haladva egyszer csak egy kerítésjáró létrához érünk, amin át kell másznunk. Innentől nem jelzett az út, de az ösvények jól kitaposottak, követhetők. Ha az Ördögtornyot érintve felértünk az Iváni-hegy tetejére, jobbra fordulva ereszkedhetünk le az ösvényen, mely visszavisz a kerítésjáró létrához, majd pedig tovább, a sportpálya parkolójához.

Mivel az út rövid, ám tartogat kihívásokat, inkább jó kondiban lévő gyerekeknek és felnőtteknek ajánljuk.

A sportpálya parkolójából indul a Pilis egyik legnépszerűbb kiránduló útvonala, a Jági-tanösvény is. Itt olvashatsz róla >>

Az Ördög tornyának megközelítése

Pilisi szállások túrázáshoz, láblógatáshoz

1. Ingrid Vendégház És Wellness Pilisszentiván

Gyönyörűen felújított, modernizált parasztház várja kicsi és nagy vendégeit Pilisszentivánon, ha önálló kiadó házat keresnek. A 6 főnek ideális szálláshelyen beltéri jakuzzi és szauna is található, a kertben pedig kis játszótér áll. 

2. Kárpát Kuckó Pilisszentiván

Aprócska, folklór hangulatú faház a Kárpát Kuckó, mely ötletes kialakítása révén kellemes szálláshelyet nyújt a Pilis szépségeit kedvelő vendégeknek. A dézsafürdővel is felszerelt kis ház párok számára lehet remek választás.

3. Breier Farm – Tanya Panzió Pomáz

A Breier Farm tökéletes hely, ha a tiszta levegőt és a nyugalmat keresitek, és szívesen ismernétek meg egy tanya működését. Ezen a helyen találkozhattok állatokkal is, és megkóstolhatjátok az itt készülő finomságokat. Akár családdal, párosan vagy társasággal jönnétek, találtok szuper szobákat. 

4. Globall Hotel Telki****

Fantasztikus wellness – élményekkel vár mindenkit a Globall Hotel, ahol kipróbálhatod a lebegőkabint, a fényágyat, vagy elmerülhetsz a szaunavilágban. A szálloda tökéletes választás, akár családdal, akár párosan érkeznétek, és babagondozási kellékek sokaságát is biztosítja.

Ne fesd az ördögöt a falra, hanem sétálj el hozzá! Pilisi pihenéshez foglalj szállást oldalainkon! >>

TIPP: Töltsd le most a Szallas.hu mobil appot ingyenesen, találj és foglalj szállást egyszerűen! Letöltöm Androidra >> , Letöltöm iOS-re >>

(Képek: Szallas.hu, instagram.com, az Ördög-szikla facebook oldala)


Exit mobile version