Site icon Szallas.hu Blog

Közeleg a hanuka ünnepe – Zsidó kultúra turisztikai szemszögből


Magyarországon, illetve az egész világon fokozatosan nő manapság a zsidó étrend, kultúra népszerűsége. Ezalatt nem csak az influenszerek ezzel kapcsolatos videót, cikkeit kell érteni, hanem azt is, hogy egyre több zsidó ember tér vissza például a kóser étkezéshez, illetve a nem zsidók közül is többen követik ezt az étrendet, sőt sokan felveszik a vallást is! A következőkben erre alapozva ajánlok nektek néhány a témával kapcsolatos programot, szálláshelyet és éttermet is! Ja és közeleg a hanuka is!

Dávid-csillag – A zsidóság jelképe

A zsidó vallás és hagyományok eléggé sokrétűek és változatosak. Jelen írásban azonban ezt leszűkítem nektek a kóser étrendre, a közelgő hanukára és néhány érdekességre, amit jó tudni a témáról. Kezdjük is a kóserság fogalmának tisztázásával!

A kóser étrend

A kóserság alapvetően három előíráson alapszik.

Szombati vacsora kóser borral

A zsidók által fogyasztható ételt az úgynevezett hechser jelöli. Ezt az igazolást olyan szakember adja ki, aki az adott élelmiszer elkészítésében jártas. A legszigorúbban ellenőrzött hechser a hústermékeké. Több árucikk esetében azonban elegendő csak bizonyos időközönként ellenőrizni, illetve néhány esetben egyáltalán nincs is szükség hechserre (pl. ásványvíz, liszt, cukor).

A kóser főzés szintén nem egy egyszerű dolog. Ha egy olyan edényt használunk például, amiben korábban nem kóser étel készült, akkor az általunk készített fogás sem lesz már kóser. Vannak olyan családok, akik egy zsidó vallású családtag miatt kialakítanak a konyhán belül egy kóser részt, külön tűzhellyel és lábasokkal. Ez különösen fontos, mivel egy étel már azáltal is “elveszíti kóserságát”, ha nem a megfelelő helyen melegítjük vagy nem kóser edényekben tálaljuk. Sokan egyébként inkább átállnak az említett étrendre ha az egyik családtag zsidó, mivel könnyebb egy teljesen kóser konyhában elkészíteni az ételeket, illetve bevásárolni is hozzájuk.

Maceszgombócos leves

TIPP: Hanna Ortodox Kóser Étterem

A HANNA az egyetlen magyar glatt kóser étterem. Ez azt jelenti, hogy az ortodox hagyomány szerint, a zsidó vallási előírásokat teljes mértékig betartva készítik és tálalják ételeiket. Az étterem lassan 100 éve működik és mind a mai napig a tipikus “magyar zsidó” ízek dominálnak. Az étlapon rögtön az első oldalon megtalálhatjuk a legjellemzőbb zsidó ételeket: a maceszgombócos húslevest, tojásos hagymát, flódnit, sóletet és a töltött halat is kétféle módon elkészítve. A Sabeszi, illetve ünnepi menükben ezeken kívül megjelenik már a barchesz illetve a kiddush bor is.

Az emeleten egy különterem is rendelkezésünkre áll nagyobb rendezvények lebonyolításához. Ez lehet akár családi rendezvény, esküvő vagy akár konferencia is. Természetesen a vendéglátás itt is kóser!

Szállj meg a Hitközségnél!

Az országban sajnos nem túl sok szálláshelyről mondhatjuk el, hogy teljesen kóser lenne. Több olyan hely is van, ahol fel van tüntetve a kóser konyha, azonban ha a szeretnénk jobban megismerni az adott kultúrát is, akkor érdemes az éjszakát egy olyan szálláson tölteni, ami a zsidó hagyományokon alapszik.

DZSH zarándokszállás

A Debreceni Zsidó Hitközség székházában kialakított zarándokszállás kóser konyhával és három szobával várja vendégeit. Az egyikben 14, a másikban 12, a harmadikban pedig 1 db ágy található, így nem csak csoportoknak, hanem egyéni utazóknak is kitűnő szállás lehet. 

Kattints ide és foglald le most a Zsidó Hitközség Hostelét! >>

Csodarabbik Útja Fogadó

A másik hasonló szálláslehetőség a Csodarabbik Útja Fogadó Mádon.Itt a megszokottól eltérően nem csak szállást és ellátást kapnak a látogatók, hanem az úgynevezett rabbiszobát is megtekinthetik, ahol körülbelül 500 db olyan könyv található, ami a zsidósághoz kapcsolódik.A zarándokszállás természetesen kóser konyhával rendelkezik. A vendégek számára kialakított szobák berendezése pedig vintage stílusú és 32 fő elhelyezésére alkalmasak összesen.

Kóser étrendet kínáló szállások >>

A Kastélyhotel Sasvár Resortban kóser étrend is kérhető

Programok a zsidó vallás jegyében

Mikve – A zsidó fürdő

A mikve egy fürdő, ami a zsidók számára előírt szertartásos mosakodás céljából jött létre. A bemerítkezés náluk az újjászületés szimbóluma, azonban manapság már csak az ortodox zsidók ragaszkodnak ehhez leginkább. A többi irányzat hívei csak ritkán végzik el a rituális fürdést és ezt sem mindig egy mikvében teszik meg.

Budapesten több mikve is volt még a holokauszt előtt, azonban a II. világháború után csak a Kazinczy utcában található folytatta működését. Ez 2004-ben került felújításra magánszemélyek adományainak köszönhetően. Ma már jakuzzival és több fürdőszobával is rendelkezik, tehát mondhatjuk, hogy megfelel a modernebb elvárásoknak is.

A fürdő vizének egy része ciszternából jön, a másik pedig az udvaron fúrt kútból. Utóbbinak a vizét természetesen tisztítják, sőt annak érdekében, hogy valóban kóser legyen, ezer liter vörösbort is öntöttek a kútba. Nyilván ezt követően folyamatosan szivattyúzni kellett, hogy az elszíneződött vizet el tudják távolítani belőle, viszont megérte a munkát, mert ezáltal rituálisan teljesen tisztává vált a víz.

Judapest – A Zsidó Negyed felfedezése

Zsidó cipők a Duna mentén

Budapesten nagyon sok látnivaló van és általában még a csapból is ezek folynak. Van viszont valami, amit kevesen ismernek, mégis legalább ugyanolyan érdekes, hasznos program, mint látványosságtól látványosságig járni a városban.  Az úgynevezett Judapest a II. világháború eseményeire fókuszál, illetve bemutatja a helyi zsidóság törhetetlen vallását, hagyományait. Budapest holokauszt emlékművein, felújított zsinagógáin kívül a kevésbé ismert helyeket is megtekinthetjük, illetve a csomag tartalmaz kávét vagy teát, illetve süteményt is egy hagyományos zsidó cukrászdában.

Hanuka

A Hanukát sokan egy kalap alá veszik a karácsonnyal, azonban a kettőnek semmi köze nincsen egymáshoz. Valószínűleg az tévesztheti meg az embereket, hogy körülbelül ugyanakkorra esik mind a kettő, illetve szép fényekkel és ajándékozással járnak. Azonban amíg a karácsony a kereszténység egyik legfontosabb eseménye, addig a hanuka nem egy szigorú vallási ünnep. A zsidóknak ilyenkor nincs megtiltva a munka, illetve ünnepi ruhát sem hordanak. Ettől függetlenül azonban a hanuka fontos ünnep.

Hagyományos hanukai asztal

Az ünnep alapját adó történet nagyon régre nyúlik vissza. i.e 165-ben ugyanis egy maréknyi Makkabeus visszafoglalta a Jeruzsálemi Templomot az Izraelt elfoglaló szíriai görögöktől, akikkel 3 éve harcoltak már. A templomot fel kellett avatni, azaz meg kellett tisztítani, mivel a pogányok beszennyezték. Ekkor történt a csoda. Az ehhez szükséges olaj legfeljebb egy napra lett volna elegendő, azonban mégis nyolc napig égett. Ennek emlékére történik mind a mai napig az, hogy a zsidó otthonokban nyolc napon keresztül mindig meggyújtanak eggyel több gyertyát a hanukai kilencágú gyertyatartón, azaz hanukiján. Igen, valóban nem jön ki a számítás, ha kilenc része van a tartónak és nyolc napon keresztül gyújtják rajta a gyertyákat egyesével. A kilencedik ág ugyanis az úgynevezett szolgaláng, amivel az összes többit begyújtják.

A hanuka alapját adja az a gondolat is, hogy ajándékozni és ajándékot kapni mindig jó! Sok zsidó családban hanuka alatt mind a nyolc napon adnak egy-két apróságot a gyerekeknek. Akad néhány hely viszont, ahol csak az első vagy az utolsó napon teszik ezt meg, viszont akkor egy nagyobb dologgal lepik meg a kicsiket.

Bál és tenderli

Az ünnep ideje alatt a zsidók összegyűlnek családtagjaikkal, barátaikkal, sőt néhol még hanukai bált is szerveznek. A gyerekek pedig végképp rengeteg programból válogathatnak. Budapesten például az egyik rabbi Superman jelmezben házról házra jár és segít az ünneplő csöppségeknek a gyertyák meggyújtásában, ami egy életre szóló élmény lesz utána nekik.

Hanuka idején a legtöbb gyerek tenderlivel, azaz pörgettyűvel játszik. Ez leginkább egy négy oldalú dobókockára hasonlít, aminek minden oldalán egy-egy héber betű olvasható, más-más jelentéssel. A játékkal el tudják nyerni egymás csokipénzét, így aki ügyes az a végén nagyon sok édességet ehet.

Tenderli – A zsidó gyerekek hanukai játéka

Az ünnepi fogások természetesen az olajhoz köthetők, olajban sült, azzal készült ételeket fogyasztanak ekkor a zsidó emberek. A legjellemzőbb a fánk, azonban ezt túlságosan is egyhangú lenne napokig enni, ezért a legtöbben lángost, palacsintát és az úgynevezett latkeszt készítik még el. Az utóbbi leginkább krumpli lángoshoz vagy krumpli palacsintához hasonlítható.

Összességében a Hanuka egy nagyon szép és különleges ünnep, ami a vallási elemeken kívül azért is fontos a zsidó embereknek, mert megerősíti hitüket a történet, miszerint egy maréknyi ember is képes bármit elérni.

Belföldi szállásokat -nem csak hanuka idejére – itt találtok >>

(fotók: szallas.hu, shutterstock)


Exit mobile version