balaton télen balaton télen

2017. január első napjai nem csak arról lesznek emlékezetesek, hogy extrém hideg volt Magyarország területén, hanem a különleges természeti jelenségekről is még sokáig fogunk beszélni. A vízesések befagytak, a Dunán jégzajlás történt, a Balaton pedig jégtáblákra “tört” és sok helyen

Síelés szempontjából nem vagyunk elkényeztetve itt, a Kárpát-medencében. Nyugati szomszédainknál, Ausztriában jobbnál jobb síparadicsomok várják a téli sportok szerelmeseit, de a keleti határon túl, Romániában is van lehetőség havas programokra (pl. kutyaszán, lovasszán, túrázás stb.) Magyarországon nem bővelkedünk sípályákban, Dunántúlon

Szinte még fel sem ocsúdtunk a karácsonyi családi összejövetelek és a szilveszteri buli okozta fáradtságból, máris itt vannak a januári programok, amelyek ismét evésre és utazásra csábítanak. Az év első hónapjában részt vehetünk kézműves találkozón Egerben, síelhetünk a Mátrában, és ha

Évekkel ezelőtt néhány hónapot külföldön töltöttem és amikor hazajöttem júniusban, meglepetten tapasztaltam, hogy Budapest a feje tetejére állt. Olyan mértékben kiöntött a Duna, hogy lezárták a rakpartokat és több utcát is, a várost elözönlötték a katasztrófaturisták és mindenki próbálta megörökíteni

Karácsonykor nem csak a szívünk, hanem a környezetünk is ünnepi díszbe öltözik, feldíszítjük a fenyőfákat, az épületeket, hogy minél több fény ragyogja be a karácsonyi készülődést. Az elmúlt években Budapest is egyre szebb és szebb ruhát kap, a városban közlekedő

Minden év decemberében izgatottan nézegetem az időjárás-előrejelzéseket, hogy vajon lesz fehér karácsonyunk vagy sem. Az utóbbi időkben sajnos mindig csalódnom kellett, idejét sem tudom már, mikor volt részünk igazi, havas ünnepekben. A Mátrában, a Bükkben vagy a Zempléni-hegységben élőknek persze

Létezik egy kastély Németország déli részén, amelyet II. Lajos bajor király építtetett gyerekkori álmainak megvalósítására. A mesebeli kastély olyan jól sikerült, hogy ma ez Németország legtöbbet fényképezett épülete, valamint egyike az ország leglátogatottabb turistacélpontjainak. A Pöllat-szurdok magányos szikláján épült kastély 1869-1886 között

Néhány évtizeddel ezelőtt a síelés ún. “úri sport”-nak számított a magyarok körében, ma azonban bárki számára elérhető sportág lett, csak egy jó felszerelés kell hozzá, no meg nem árt némi hó is. Bár Magyarországon is találhatunk síelésre alkalmas pályákat, a

2016 utolsó napján vétek lenne otthon maradni, hiszen Hajdúszoboszlótól Tapolcáig számtalan különleges program közül válogathatunk. Hagyományos, zenés, netán kézműves programot kerestek? A következő összeállításban garantáltan megtaláljátok a kedvetekre való rendezvényt. Óévbúcsúztató csergetés Hajdúszoboszlón Minden év utolsó estéjén megtelik Hajdúszoboszló főtere