Site icon Szallas.hu Blog

Fagyizók, ahol nem érjük be egy gombóccal! – Az ország legjobb fagyizóinak NAGY TÉRKÉPES GYŰJTEMÉNYE


Fagyizót találni az országban nem nagy kunszt, hiszen kis túlzással minden településen van legalább egy, de a nagyobbakon akár több is. Igazán jó fagyizót, ahol szívvel és lélekkel készülnek a hagyományos és különleges ízvilágot képviselő jeges finomságok, na azt már nem olyan egyszerű, és az sem mindegy, hol mennyiért mérik a fagylaltot. Ár tekintetében általánosságban az a jellemző, hogy a minőséget valóban meg kell fizetni, de cserébe igazi fagylaltkölteményeket kóstoltunk.

A korábbi évek rögtönzött közvélemény-kutatásainak keretében sokan ajánlottatok nekünk kedvenceket, amiket mi térképre gyűjtöttünk kiegészítve a saját, jól bevált helyeinkkel, és olyan fagyizókkal, amik még arra várnak, hogy leteszteljük őket, de a hírnevük alapján nagy valószínűséggel egyikben sem fog csalódás érni.

Te is kíváncsi vagy az ország legjobb fagyizóira? Akkor tarts velünk, és tesztelj le minél többet, hogy legközelebb a te kedvenced is felkerülhessen a listára!

A TOP 20 kedvenc hazai fagyizó:

  1. Csuta Cukrászda – Csákvár
  2. Bringatanya Fagyizó – Gyenesdiás
  3. Szent Korona Cukrászda – Soltvadkert
  4. Fodor Fagyizó – Nagykőrös és Cegléd
  5. Bergmann Cukrászda – Balatonfüred
  6. Hóman Cukrászda – Lovasberény
  7. Füredi Korzó Fagyizó – Balatonfüred
  8. Hoffer Cukrászda – Sopron
  9. Nosztalgia Fagyizó – Fonyód
  10. Florida Fagyizó – Balatonmáriafürdő
  11. Sissi Fagylaltozó 3 helyen – Gödöllő, Veresegyháza, Balatonakarattya
  12. Mester Étterem, Cukrászda – Marcali
  13. Bagaméri Fagylaltozó – Balatonfüred
  14. Dock Cukrászda – Polgárdi
  15. Promenád Kávéház – Balatongyörök
  16. Florida Kézműves Fagyizó – Nyíregyháza
  17. Bahama Kézműves Fagyizó – Újfehértó
  18. Tejvirág Fagylatozó – Balatonboglár
  19. Fazekas Cukrászda – Rétság és Budapest
  20. Sill Fagyizó – Baja

Ismerjétek meg jobban a 20 kedvenc hazai fagyizót!

A legnagyobb favorit: a csákvári Csuta Cukrászda

Cím: 8083 Csákvár, Kossuth u. 20.

Bár a TOP 20-as lista nem szigorúan vett rangsor, de az első helyen mégis egy olyan cukrászda áll, amit a legtöbben ajánlottak, és évek óta abszolút közönségkedvenc.

A Csuta Cukrászda isteni fagylaltjait a helyiek már évek óta imádják, de országos hírnevet akkor szerzett, mikor Csuta Zsolt cukrászmester sorra kezdte bezsebelni az elismeréseket a finomabbnál finomabb fagyi különlegességekkel, köztük a páratlan ízvilágú rumos, szilvás, fehér csokis „Házias vidámsággal”. Akik a hagyományos ízek mellett szívesen kísérleteznek, azok imádni fogják a helyet!

A legjobb szállások Csákváron >>

A balatoni bringások kedvence: Bringatanya Fagyizó Gyenesdiáson

Cím: 8315 Gyenesdiás, Madách u. 45.

Akik vállalkoznak rá, hogy körbetekerik a Balatont, egészen biztos, hogy találkoztak már az Európa legjobbjai között számon tartott balatoni fagyizóval, ami egyfajta oázis a megfáradt kerekezőknek. A hagyományos főzött fagylaltok mellett több fagylaltkülönlegesség is kóstolható náluk, mellé pedig ihatunk egy frissítő limonádét, jégkását, vagy turmixot is.

Az Év fagylaltja 2020-as versenyen a „Zöld citrom egy csipetnyi mentával” fantázianevű kreációjuk elnyerte a bronz érmet, és a „Régió kiváló fagylaltja” címet. Ezt a helyet nem csak a bringásoknak érdemes kipróbálni!

Bringatanya Fagyizó Gyenesdiáson

Ha kerékpáros szállást kerestek a Balaton körül, szemezgessetek az ajánlónkból >>

Az öt évtizedes múltú Szent Korona Cukrászda Soltvadkerten

Cím: 6230 Soltvadkert, Kossuth Lajos u. 5.

Szervánszky László cukrászdájában nem csak a választék első osztályú, ráadásként az édes finomságokat pazar környezetben fogyaszthatjuk el. Az 1971-ben alapított cukrászdába az ország minden pontjáról érkeznek vendégek, akiknek nincs könnyű dolguk, ugyanis legalább 20-30 -féle fagylalt közül kell kiválasztaniuk azt, amit a legszívesebben megkóstolnának.

A hely különlegessége, hogy egy külön teremben cukrász múzeum is működik, ahol a süteménykészítéshez kapcsolódó régi tárgyakat lehet megnézni.

Szent Korona Cukrászda, Soltvadkert

Szállásajánlatunk: Zölderdő Vendégház

Még több soltvadkerti szállás >>

Nagykőrös és Cegléd kedvenc fagyizója, a Fodor Fagyizó

Cím: 2750 Nagykőrös, Ceglédi út 4. és 2700 Cegléd, Kossut Ferenc u. 12.

A térség egyik kedvenc fagyizója két városban is megtalálható: Cegléden és Nagykőrösön is hasonló választékkal, ugyanolyan kiváló minőséggel várják a vendégeket. Nem véletlenül érkezett rá több szavazat mindkét településről!

Minden évben előrukkolnak valami különlegességgel is, a 2020-as nyár slágere a 100% tökmag fagyi és a Vörösboros fekete ribizli volt, 2021-ben pedig az olasz fociválogatott Európa bajnoki címéhez 3 tipikusan olasz fagyival gratuláltak: Bella Ciao, Szicíliai álom és Pisztáciás rumos kávé. Egy biztos, nem csak az olaszok jártak jól, hanem mi is!

2023-ban is különleges ízeket kóstolhattok, köztük például a sóskaramellás popcornt és az aranygalushát.

Szállások Nagykőrösön >>

Szállások Cegléden >>

A balatonfüredi Bergmann Cukrászda, amiből nem elég egy!

Cím: 8230 Balatonfüred, Zsigmond utca 1. és Petőfi utca 64.

Bergmann Cukrászdából rögtön kettő is található Balatonfüreden, de a város egyébként is a fagyikedvelők fellegvára, mert kapásból 5 helyet mi is fel tudunk sorolni, ahová érdemes betérni egy kis hűsítő finomságra.

A Bergmann Cukrászdák sokak kedvencei, mert széles választékukból isteni fagylaltkelyheket állítanak össze. Itt igazán ízletes klasszikus fagylaltokat kóstolhattok, de érdemes bevállalni néhány különlegesebb ízkombinációt is. A mi kedvencünk a Mozart és a Kókusz sós karamellel.

Bergmann Cukrászda, Balatonfüred

Töltsetek el több napot Balatonfüreden, hogy legyen idő kipróbálni az ajánlónkban szereplő többi fagyizót is!

Program és szállásajánlónkat itt találjátok >>

A lovasberényi Hóman Cukrászda

Cím: 8093 Lovasberény, Rákóczi út 9.

A község cukrászdájában különleges fagylaltokból nincs hiány. A mi kedvencünk a Jogobella meggy és a Snickers, de legszívesebben a teljes repertoárt végigkóstolnánk. 2022-ben a 20 legjobb Fejér megyei fagyi lelőhely közé is bekerült a cukrászda, ahol a fagyik valóban azt az ízt adják, ami ki van írva.

TOP szállások Lovasberény környékén >>

Itt kóstolhatjátok meg a 2022-es Év fagylaltját, a „Szőke zserbót”: Füredi Korzó Fagyizó

Cím: 8230 Balatonfüred, Zákonyi Ferenc u. 4.

2020-ban Dobó Norbert Passió-karamell kreációja nyerte el az Év fagylaltja díjat, amit balatonfüredi fagyizójában sok más különlegesség mellett meg is kóstolhatunk. Ezt követően a 2022-es év ismét hatalmas sikert hozott számukra, mert a Szőke zserbóval szintén a dobogó csúcsára kerültek.

Füredi Korzó Fagyizó, Balatonfüred

TOP szállások Balatonfüreden >>

Soproni Hoffer Cukrászda, ahol az ételallergiásokra is gondoltak

Cím: 9400 Sopron, Várkerület 86.

Tapasztalatból mondjuk, nem egyszerű olyan fagyizót találni, ahol mentes fagyik is kaphatók, és ha igen, akkor választék is van. Nos, jó hírünk van azok számára, akik Sopronban járnak, ugyanis a Hoffer Cukrászda azokra is gondolt, akik valamilyen ételallergiától szenvednek. Széles fagylaltkínálatukban szerepelnek laktóz-, glutén- és cukormentes változatok is.

Hoffer Cukrászda, Sopron

Sopron és környéke nem csak látnivalókban bővelkedik, a szálláskínálat is igazán pazar errefelé.

Ha szívesen eltöltenétek több napot is, nézzétek meg ajánlatainkat >>

Különlegességek a fonyódi Nosztalgia Fagyizóban

Fonyód kedvenc fagyizójának hagyományos fagylaltjait nyalogatva valóban nosztalgikus hangulatba kerülhetünk, hiszen felidézik gyerekkorunk ízeit. De mellettük olyan extrém különlegességek is megtalálhatók, mint például a bazsalikommal vagy éppen kaporral ízesített fagyi. Az allergiás vendégre gondolva készítenek cukor-, tej-, ételfesték- és keményítőmentes kézműves fagylaltokat is.

Nosztalgia Fagyizó, Fonyód

Fonyódi szálláskínálatunk >>

Díjnyertes fagyizó Balatonmáriafürdőn: Florida Fagyizó

Cím: 8647 Balatonmáriafürdő, Rákóczi Ferenc u. 85.

Balatonmáriafürdő fagyizója igazi gyöngyszem a Balaton parti fagyizók sorában. Már több alkalommal kiérdemelte egy-egy kreációjával a „Balaton fagyija” címet. Ilyen volt például 2014-ben a „Balatoni álom”, aminek az összetevői között szerepelt a marcipán, a pezsgő és az epervelő, vagy 2016-ban a „Vulkánok ajándéka”, ami egy friss mentás, citromfüves, mustos desszert volt.

„Édes anya” fagylalt, Florida fagyizó

Szállást kerestek Balatonmáriafürdőn? Ajánlunk egyet >>

További szállások Balatonmáriafürdőn >>

Az „Év Fagylatja” ezüstérmese 2021-ben: Sissi Fagyizó (Gödöllőn és Veresegyházán)

Cím:

2020-ban az „Év fagyija” verseny 3. helyezését a Bringatanyával holtversenyben a gödöllői fagyizó kapta a „Modena kincse” fantázianevű feketeribizlis balzsamecet fagylaltjával.

2021-ben sem maradtak le, szintén az élmezőnyben végeztek a nagy sikert aratott „Balzsamos sült áfonya lágy kecskesajttal” nevű nyalánkságukkal, mely a fagylaltozók versenyében ezüstérmes lett és két különdíjat is bezsebelt. Mi is leteszteltük, de egy gombóc ebből nem elég, valóban mennyei!

A sikersztori 2022-ben is folytatódott, akkor a Balaton fagyija verseny fődíját hozták el a balatonakarattyai fagyizó „Eszterházy epercsoda levendulával” fagyijával.  2023-ban ugyanezen a versenyen különdíjat érdemelt az „Egyszerűen túrógombóc” fagyijuk. Nem az olcsó kategóriába soroljuk őket, de néha érdemes kicsit elcsábulni. Ti is kóstoljátok meg különlegességeiket, és a fagylaltkelyheket se hagyjátok ki!

Szállások Balatonakarattyán >>

Szállások Gödöllőn >>

Kóstoljátok meg a Balaton legkülönlegesebb fagyiját a marcali Mester Étterem, Cukrászdában

Cím: 8700 Marcali, Rákóczi u. 2.

A marcali Mester Étterem, 2022-ben került fel a TOP-listára a Balaton egyik legkülönlegesebb fagylaltjával.

Ez nem más, mint a „Pálmalevél fagylalt feketeribizli jellyvel”, aminek hangzatos neve egy igazán egyedi ízvilágot ígér. A 2023-as év slágere náluk a „Duplamálnás Magnum”. Mindemellett a hely nem csupán isteni jeges finomságokat kínál, étterem lévén egy komplett vacsorát vagy ebédet is érdemes betervezni ide.

Mester Étterem, Cukrászda

Szállástipp Marcaliban: Kék Hold Hotel

Még több szállás Marcaliban >>

A 2020-as „Balaton fagyijának megálmodója: Bagaméri Cukrászda

Cím: 8230 Balatonfüred, Kisfaludy u. 2.

Balatonfüred fagyik terén tarolt 2020-ban, ugyanis az „Év fagylaltja” után a „Balaton fagyija” is egy helyi cukrászdában készült. A Bagaméri Fagylaltozó Levendulás kajszibarackja több különlegességet is maga mögé utasított a rangos sorban. A siker 2021-ben is folytatódott, akkor az Év Fagylaltja bronzérmét vitte el a cukrászda az „Édes tejföl Cumberland mártással” nevű nyalánksággal.

Az már nem is meglepő, hogy 2022-ben sem maradtak díj nélkül, akkor a Balaton fagyija verseny egyik különdíját zsebelték be az üdítően élénk színű „Füredi napfénnyel”. 2023-ban pedig az „Édes csalogánnyal”. Ha a környéken jártok, kóstoljátok meg őket!

Bagaméri Cukrászda, Balatonfüred

10 szuper szálláshely Balatonfüreden >>

Erdők-mezők díjnyertes ízei a polgárdi Dock Cukrászdában

Cím: 8154 Polgárdi, Deák Ferenc u. 11.

2021-ben került fel a listára a Polgárdiban található Dock Cukrászda, aminek „Mezei kakukfütty” nevű fagylaltja a bronzérmet zsebelte be az Év fagylaltja „Erdő-mező kincsei” kategóriájában 2021-ben, mellette pedig megkapta a szakmai szervezetek különdíját is. 2022-ben sem maradt el a siker, akkor a mentes kategóriában hozta el a bronzérmet a Reif Ferenc által megálmodott Csokoládé kókusz sorbet.

Szállás Polgárdiban: Tarnóca Kúria Soponya

2022 nagy nyertese: Promenád Kávéház – Balatongyörök

Cím: 8313 Balatongyörök, Füredi út 50.

A Promenád Kávéház 2022-ben megérdemelten szorított magának helyet a TOP 20-as listán, mert nem is egy rangos elismerést tudhatták magukénak idén. Vadócz Jenő és Pethő Gábor „Trópusi Édenkert” nevű fagyija az Év fagylaltja versenyen elhozta az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend Különdíját, valamint a Régió kiváló fagylaltja díjat is, „Cserszegi álom” fagylaltjuk pedig a Balaton fagyija különdíját nyerte el.

A „Trópusi Édenkert” egzotikus ízvilágát a kókusz sorbet karamellás-fehér rumos variegálóval és passion fruit variegálóval adja, míg a „Cserszegi álom” egy pekándió fagylalt cserszegi fűszeres mustos-zöldalmás variegálóval, fűszeres pekándió szórattal és karamellás fehércsokoládés öntettel. Jól hangzik, igaz?!

Promenád Kávéház, Balatongyörök

Balatongyöröki szállástippjeink >>

Hatalmas gombócok a nyíregyházi Florida Kézműves Fagyizóban

Cím: 4400 Nyíregyháza, Korányi Frigyes u. 76.

Úgy tűnik a Florida fagyizók tarolnak. Bár a nyíregyházi kézműves fagyizónak nincs köze a balatonmáriafürdőihez, de a TOP 20-as listánkon mégis kiérdemelt egy helyet az ajánlásaitok alapján. Nem csak finom, hanem nagy gombócokat is mérnek.

Szállástipp: Hotel Bíbic*** Tüskevár Étterem és Horgásztó Nyíregyháza 

Szállások Nyíregyházán >>

Az egyik közönségkedvenc a TOP-listán: Bahama Kézműves Fagyizó Újfehértón

Cím: 4244 Újfehértó, Gárdonyi Géza u. 13.

2021-ben került csak fel a térképünkre, és rögtön a 20-as TOP listán indított az újfehértói fagyizó, mert többen is ajánlottátok. A 2021-es fagyi versenyen ők is indultak, és bár helyezést nem értek el, de a kínálatukat nézve igencsak színvonalas a választék. A „Fehértó 50 árnyalata” fantázianevű sós-karamellás fagyijukat muszáj lesz megkóstolnunk, ha a környéken járunk!

Szállásajánlatunk Újfehértón: Molnár Vendégház

Graniták, fagyi- és kávékülönlegességek Balatonbogláron, a Tejvirág Fagylaltozóban

Cím: 8630 Balatonboglár, Platán strand

A Balatonboglári Platán strand a környék egyik legjobb szabadstrandja, nem mellesleg pedig ingyenes. Ami pedig még ennél is jobb, hogy itt található a térség egyik legjobb fagyizója, melynek a „Balaton forró csókja” fantázianévre keresztelt chilis málna kombinációja 2020-ban szép eredménnyel végzett a Balaton Fagyija megmérettetésen.

Persze emellett is sok izgalmas ízt kóstolhattok itt, mellett pedig kipróbálhatjátok a szicíliaiak kedvenc jeges finomságát, a granitát, vagy a fagylaltozó valamelyik kávékülönlegességét is.

Tejvirág Fagylaltozó, Balatonboglár

Jobbnál jobb szálláshelyek Balatonbogláron >>

Közönségkedvenc: a budapesti Fazekas Cukrászda

Cím: 1162 Budapest, Csömöri út 209.

Ha ennyien mondjátok, muszáj elhinnünk, hogy a budapesti Fazekas Cukrászda fagylaltjainak a TOP 20-ban a helyük. A kínálatukat elnézve mindenképpen érdemes betérni hozzájuk, mert alkalmanként olyan különlegességek is kaphatók náluk, mint például a kürtőskalácsos fagylalt.

2022-ben Fazekas Ádám lett a világ második legjobb fagylaltkészítője, miután a Gelato Festivalon neki ítélték a második díjat. A nyertes fagylalt a Tonkababos málnavelővel és ostyával tálalt, enyhén sós pisztáciafagyi, ami csupa természetes anyag felhasználásával készült.

Rétsági üzletük sajnos már bezárt, de cserébe az ország több pontjára, köztük a Balaton környéki cukrászdákba is szállítanak a termékeikből.

Ahol tényleg a fagyi a lényeg: Sill Fagyizó Baján

Cím: 6503 Baja, Garibaldi u. 28.

Baja városát nagyon szeretjük, most pedig még egy okunk van rá, hogy minél előbb visszatérjünk egy látogatásra. Ez pedig nem más, mint a fagyi! Posztunk alatt nagyon sokan említettétek ugyanis a bajai Sill Fagyizót, ahol nagy valószínűséggel tényleg a jeges finomságé a főszerep, mert nem találtunk hozzá csilli-villi weblapot, vagy óránként frissülő Facebook-oldalt, de mégis rengetegen szeretitek. Hatalmas gombócokat mérnek, és olyan finomságok is kaphatók náluk, mint a „Málnás álom” és a francia krémes fagyik.

Látnivalók a környéken szállásajánlóval >>

A főváros legkedveltebb fagyizói

Hagyományos ízek Budapesten

Hagyományos ízek egy kis különlegességgel megbolondítva: Boróka Fagyizó Óbudán

Cím: 1033 Budapest, Miklós utca 8.

Az óbudai Boróka Fagyizóban is kóstolhatunk néhány különlegesebb fagyit, mint például az After Eight, vagy a Grillázs, de túl „vad” ízekre ne számítsunk. Helyette nagyon finom hagyományos fagylaltjaik vannak széles választékban, amikből tuti nem elég egy gombóc még annak ellenére sem, hogy igen szép adagokat mérnek megfizethető áron. Ráadásként mentes fagyijaik is vannak, úgyhogy érdemes kivárni a sort!

Artigiana Gelati, ahol a kiváló minőségű olasz fagyit mérik

Cím: 1122 Budapest, Csaba utca 8.

Náluk is előfordulnak extrémebb ízek, de alapjában véve ami miatt imádjuk, azok a tradicionális olasz fagyik, amik minőségileg ugyanolyan jók, mintha a hazájukban kóstolnánk. Fontos számukra a vendégek elégedettsége, így még a mentes fagylaltokhoz is a legjobb minőségű alapanyagokat használják. Cukor- és laktózmentes finomságok is találhatók náluk.

Valdocco Fagylatozó és Cukrászda az Astoriánál

Cím: 1053 Budapest, Múzeum körút 7.

A hangulatos kis cukrászdának nincs végeláthatatlan fagyipultja, mégis egyszerűen imádjuk. A hagyományos ízekben nagyon ott van, de érdemes kísérletezni a különlegesebbekkel is. Alternatívaként néhány mentes fagyi is megtalálható náluk.

Budapesti helyek, ahol rengeteg különleges fagyit kóstolhattok

Jeges finomságok Budapest külvárosában, a Vári Cukrászatban

Cím: 1163 Budapest, Sárgarózsa u. 17.

Budapesten nem feltétlenül kell a belvárosban keresgélnünk, ha jó fagyit ennénk. Listánkon több olyan fagyizó és cukrászda is szerepel, amik külső kerületben találhatók, mégis a vendégek kedvenceivé váltak. Az egyik ilyen a 16. kerületi Vári Cukrászat, ami a szóbeszéddel ellentétben nem a Vári Cukrászda utódja, de rengeteg különleges fagylaltjuk van, és egy nyár talán kevés is ahhoz, hogy mindet végigkóstoljuk.

Kávéfüggőként az egyik nagy kedvencünk az Arab kávé, de érdemes megkóstolni a Sós mogyoró, a Tokaji aszús mazsola, a Bio cékla, vagy a Chilis csoki fagylaltokat is, vagy a 2023-as év újdonságát, a Fütyülős mézes barack pálinkát. A felsorolás még korántsem teljes, ejtsétek útba a helyet, és próbáljátok ki ezeket az izgalmas kreációkat.

A fagylaltkelyhekben verhetetlen Cziniel Cukrászda és Kávéház

Cím: 1031 Budapest, Nánási út 55.

Ha fagylaltkehely, akkor Cziniel Cukrászda, legalábbis, ha Budapesten jártok. Nincs végeláthatatlan választékuk, ám olyan különleges kelyhekből szemezgethettek, mint a Mogyorós puszedli, a Brownie, a Mályvacukros, a Cziniel, vagy éppen az elmaradhatatlan Banánhajó.

Horváth Cukrászda már 2 budapesti helyszínen

Cím: 1042 Budapest, Petőfi u. 35. és 1151 Budapest, Közvágóhíd u. 24.

Az újpesti Horváth Cukiba nem csak az isteni sütik miatt látogatnak el még a belvárosból is. A kínálatuk olyan különleges jeges finomságokat tartalmaz, mint például a Barackos túró, a Fehér csokis levendula, vagy a Tejmentes zserbó. Aki a hagyományos ízeket kedveli, az sem fog csalódni, mi itt ettük eddig a főváros legfinomabb csokifagyiját.

Akik a 15. kerületben járnak, a Közvágóhíd úti üzletükben, a Horváth Kert Cukrászdában kóstolhatják meg a finomságaikat.

Horvát Cukrászda

Nyalj el egy rózsát a Gelarto Rosa fagyizójában!

Cím: 1051 Budapest, Szent István tér 3.

A Gelarto Rosa csodálatos rózsafagylaltjaira megéri várni. Itt ugyanis nem egy szempillantás alatt kerül a tölcsérbe a kiszemelt íz, hanem gondos formázás után adagolják bele a kiválasztott finomságokat.

A kizárólag természetes alapanyagokból főzött fagylaltok között találhatók mentes változatok is. A fényképező, vagy a telefon legyen kéznél, hogy mielőtt olvadni kezdene, egy gyors kattintással megörökíthessétek a látványnak sem utolsó finomságot.

Kísérletező kedvűeknek ajánljuk az I Love Gelato Mester utcai fagyizót

Cím: 1095 Budapest, Mester u. 40-44.

A Mester utcai fagyizó egy félig olasz testvérpár tulajdonában van, így természetes, hogy az alap fagylaltjaik a legjobb olasz receptek alapján készülnek. Ami a legnagyobb erősségük, az a sok különlegesség, amit a kísérletező kedvű vendégek előszeretettel kóstolnak végig. Hogy csak néhányat említsünk közülük: Rukkolás erdei gyümölcs, Maci kávé, Vajas croissant, Málnás rosé pezsgő sorbet, Szicíliai pisztácia vagy éppen Vaníliás keksz. Te melyiket vállalnád be?

I Love Gelato Mester utca

Több mint 40-féle íz a Diamante Fagyizóban

Cím: 1112 Budapest, Rétköz u. 47. b

A Diamante Fagyizó pultjaiban több mint 40 -féle fagylaltkülönlegesség kap helyet, és szinte mindig találni valami újdonságot is. Legutóbb például a Diókrémes csokoládé kajszival, Törökméz és Ibolya került repertoárra, de érdemes megkóstolni a Meggy-hibiszkuszt, a Fenyőmagos sós karamellt és a Chilis mangót is. A hatalmas választékban megtalálható néhány diétás fagyi is, így senkinek nem kell lemondani az édes örömökről itt sem.

Diamante fagyizó

A fagyizó, amiért megéri átutazni a fél várost: Erdős és Fiai Cukrászda

Cím: 1115 Budapest, Etele tér 3.

A kelenföldi cukrászda széles kínálata miatt megéri átutazni a városon, és miután megkóstoltuk a méltán híres fagyijukat, egészen biztos, hogy vissza is térünk még, hiszen érdemes végigenni az egész repertoárt. Az Erdős család több mint 200 fagylaltrecept birtokosa, melyek alapjait olasz fagylaltkészítőktől tanulták.

Ezek közül egyszerre körülbelül 40 -féle kóstolható, de a kínálat minden nap változik, így sosem lehet megunni. Bevállalósok feltétlenül kóstolják meg a Kapros-túrós pite fagylaltot, azoknak pedig, akik valami különlegességre vágynak, de kevésbé merészek, a fahéjas, őszibarackos, csokis Mimózát és a Tejcsokis maracuja fagyit ajánljuk.

Mamo Gelato – különleges olasz fagyik Budapesten

Cím: 1092 Budapest, Ráday u. 24. és 1094 Budapest, Tompa utca 23.

Jó olasz fagyizó nem egy van Budapesten, de a Mamo Gelato igazi különlegességeket is tartogat. Ettetek már például bon-bon jégkrémet? Ha nem, itt azt is kóstolhattok sok más finomság mellett.

Mamo Gelato

Fővárosi fagyizók, ahol az ételallergiásokat is széles választék várja

Nyaloda Újpesten

Cím: 1042 Budapest, Virág u. 41. és Újpest központ

Az Újpesti Nyaloda kínálata egészen fantasztikus, akár a különlegességek listáján is helyet kaphatna, mert olyan elképesztő a választékuk. A Gumibogyótól a Mákos gubán át a különböző fagylalt tortákig mindenféle kapható itt, de amiért nagy kedvencünk, az a mentes választéka. Cukor és tejmentes finomságaik is szép számmal vannak, köztük olyanok, amik még azokat is elcsábítják, akik egyébként nem követnek semmiféle diétát.

Mesterséges adalékanyagoktól mentes finomságok a Kedves Krém Fagyi Gyárban

Cím: 1015 Budapest, Batthyány u. 26.

Frissen készült fagylaltjaikhoz nem használnak mesterséges adalékanyagokat, sőt, minden fagylaltjuk garantáltan gluténmentes. Emellett kifejezetten széles a sorbet választékuk, ami szezonális gyümölcsöktől függ, és cukormentes nyalánkságok is kerülnek a pultba. Ételallergiások számára a hely maga a Kánaán!

Kedves Krém, Budapest

Az újhullámos Cioccolatte Fagyizó

Cím: 1137 Budapest, Pozsonyi út 37.

A pesti oldal egyik legkülönlegesebb fagyizója a Cioccolatte, amit nehéz beskatulyázni, hiszen mindhárom kategóriában megállná a helyét. Ami amellett szól, hogy mégis ide soroltuk, az a vegán választékuk.

2020-ban fantasztikus ötlettel rukkoltak elő, ha már mi nem utazhatunk kedvünk szerint, elhozzák nekünk a világ ízeit fagyos finomságok formájában, így például Spanyolországba repítettek már a sangriás fagyijukkal, nemrég pedig az olaszos életérzést csempészték fagyizójukba a Dinnyés gazpacho mentával fagyijukkal. Hogy mikor milyen újdonsággal rukkolnak elő, azt Facebook-oldalukon követhetitek nyomon.

A Balaton környékének legjobb fagyizói

A TOP 20-as válogatásunkban már szerepelt néhány kiemelkedő balatoni fagyizó, de az alábbi felsorolásból szinte bármelyik megállná a helyét közöttük, hiszen nem egy cukrászda olyan rangos díjakkal is büszkélkedhet, mint az „Év fagylaltja”, vagy a „Balaton Fagyija”.

Egy finom ebéd jeges desszerttel a hévízi Rózsakert Étterem és Fagyizóban

Cím: 8380 Hévíz, Rákóczi u. 17.

A legtöbb étterem étlapján általában szerepel néhány fagylalt is a desszertek között, de ha Hévízen jártok, és igazán finom fagyira vágytok az ebéd után, akkor a Rózsakert Étterem és Fagyizót ajánljuk. A fagylaltkelyheik nem csak isteniek, hanem még szemet gyönyörködtetőek is.

Rózsakert Étterem és Fagyizó, Hévíz

Hévízi szállás isteni fagylaltkelyhekkel: Cafe Relax Bisztró

Cím: 8230 Hévíz, Széchenyi u. 2.

A Cafe Relax Apartments nem szimpla szállás, tartozik hozzá egy kávézó is, ahol a fagylaltkelyheket is érdemes szemügyre venni, sőt, megkóstolni. Az egyik legkülönlegesebb a Vanília fagylalt forró gyümölccsel és tejszínhabbal.

Cafe Relax Apartments

Caffee Rigoletto Eis Salon Hévízen

Cím: 8380 Hévíz, Kölcsey Ferenc u. 2.

Ha hévíz legfinomabb fagyiját keresitek, irány a Caffe Rigoletto! Különlegességekből nincs hiány, mi eddig csak itt találkoztunk például Fekete vanília fagyival, de isteni a Sajttorta ízű is. Meg egyébként az összes, úgyhogy itt nem lehet mellényúlni a választáskor.

Tudtátok, hogy Hévíz bekerült Európa 20 legjobb úti célja közé? Két fagyizás között ismerkedjetek meg a várossal is!

Szuper szállások Hévízen >>

Sütik fagyival párban a keszthelyi Jordanics Cukrászában

Cím: 8360 Keszthely, Pethő u. 7.

Egyszerűen imádjuk a keszthelyi cukrászda kreativitását, ugyanis a legfinomabb süteményeiket fagylalt formában is megalkotják, így akár a kettőt együtt, egymás kiegészítéseként is fogyaszthatjuk. A legújabb párosok: Áfonyás sajttorta, Cserszegi fűszeres fagyi Tokaji szamorodni roláddal, valamint a 2020-as Országtorta, a Curiositas jeges formában.

Jordanics Cukrászda, Keszthely

Top 10 szállás Keszthelyen, amit megéri kipróbálni >>

Egyszerű, mégis különleges fagylaltok a balatongyöröki Cappuccino Fagyizóban

Cím: 8313 Balatongyörök, Kossuth Lajos u. 6.

A balatongyöröki fagyizóban nem találkoztunk extravagáns ízekkel, de a hagyományos ízvilágú fagylaltjaikat igyekeznek megbolondítani egy kis csavarral. Mellettük pedig olyan ritkaságokkal is találkozhatunk, mint a Birsalma, vagy a Málnás licsi fagyi.

Balatongyörök nem csak a fagyik miatt az idei év nagy kedvence!

Nézzétek meg program- és szállásajánlónkat >>

Kakukktojás a listán: a szigligeti Várkávézó

Cím: 8264 Szigliget, Kisfaludy u. 26.

A szigligeti kávézó kilóg a listából, mert ide nem kifejezetten a fagyi miatt ülnek be az emberek, ám ha már itt járunk, ezt sem szabad kihagyni! A hagyományos ízekben nagyon jók, és a tejmentes sorbet fagylaltjaik is isteniek. A málnáról ódákat tudnánk zengeni!

Szállásajánlatunk: Kilátás a Tóra Vendégház

Még több nívós szállás Szigligeten >>

Kő Fagyi? – Naná!

Cím: 8282 Mindszentkálla, Petőfi Sándor u. 31.

A Káli-medence kedvenc fagyizóját már Budapesten is megtaláljátok a Gellért-hegyen, a Bartók Béla út 35. szám alatt, de azért mégis más a hangulata, ha Mindszentkállán, nyaralás közben kóstoljuk meg a finomságaikat.

Az egyik slágerfagyijuk a füge fagyi, amihez a gyümölcsöt saját mindszentkállai kertjükben szedik. A fagyizóra jellemző, hogy kiváló minőségű házi alapanyagokat használnak, így igazán ízletesek a jeges desszertjeik. Náluk mentes finomságokat is kóstolhattok.

Pénztárcabarát szállásajánlatunk: Káli Turistaház

Még több szállás Mindszentkállán >>

Hagyományos olasz fagyik a révfülöpi Gombóc Fagyizóban

Cím: 8253 Révfülöp, Füredi u. 26.

Igazi kézműves fagyizó, ahol valóban kézzel készülnek a fagylaltok. Nincs végeláthatatlan választék, de nem is baj, hiszen így könnyebb a választás, és a nyaralás alatt akár az összes fagyijukat végigkóstolhatjuk.

Gombóc fagyizó, Révfülöp

Révfülöpi szálláshelyek >>

Tihanyi Levendula Kézműves Fagylaltozó

Cím: 8237 Tihany, Kossuth Lajos u. 31.

A Levendula Kézműves Fagylatozók az egész országot behálózzák, de hol máshol lenne a legtökéletesebb hely egy levendulás fagyi kóstolására, ha nem a levendula „fellegvárában”, Tihanyban?! A több mint 100 fajta kézműves fagylaltjuk mesterséges adalékanyag hozzáadása nélkül készül és szép számmal van cukormentes, vegán, glutén-, tojás- és tejmentes fagylaltjuk is.

Tihanyi Levendula Kézműves Fagylaltozó

A többi üzlet listáját itt találjátok >>

Fagyizzatok a Tihanyi-félsziget legszebb panorámájában gyönyörködve az Apátsági Rege Cukrászdában

Cím: 8237 Tihany, Kossuth Lajos u. 22.

A cukrászda 1950-ig a Tihanyi Bencés Apátság gazdasági udvara volt, majd kávézót alakított ki belőle, később pedig egy cukrászműhely is helyet kapott itt. Nem csak a finom sütemények miatt érdemes ide beülni, kóstoljátok meg valamelyik fagylaltkelyhüket, és amíg elfogyasztjátok, gyönyörködjetek a mesébe illő panorámában.

Apátsági Rege Cukrászda

A legjobb jeges kávé lelőhelye Tihanyban: Bodza Fagylaltozó

Cím: 8237 Tihany, Borsos Miklós tér 1.

Isteni a fagylaltjuk, és a név kötelez, a bodzást muszáj itt megkóstolni. De amiért mi imádjuk, az a jeges kávéjuk, amibe valódi vanília fagyi kerül. Van választék mentes finomságokból is, így az ételallergiások is bátran keressék a helyet!

Bodza Fagylaltozó, Tihany

Tihany legjobb fagyizói mellett program is akad bőven, nézzétek meg ajánlónkat >>

TOP szállások Tihanyban >>

Anna Café Kávézó és Cukrászda

Cím: 8230 Balatonfüred, Gyógy tér 1.

Az Anna Grand Hotel Cukrászdájában is nagyon finom fagyos finomságokat kóstolhattok, ráadásul rendkívül impozáns környezetben. Fagylaltkelyheik kifejezetten finomak, de a reformkori receptek alapján készült süteményeiket is érdemes megkóstolni.

Szállásajánló Balatonfüreden >>

A 2020-as „Balaton fagyija” egyik különdíjasa, a veszprémi Völgy Fagyizó

Cím: 8200 Veszprém Patak tér 1.

Két fagyispultjukban a hagyományos ízek mellett több érdekes ízkombinációt is felfedezhetünk, melyek közül 2020-ban a „Balaton fagyija” versenyen a „Tök jó fagyi” fantázianévre keresztelt tökmagos, sós vaníliájuk elhozta az egyik különdíjat is.

Látnivalók Veszprémben >>

Völgy Fagyizó, Veszprém

Szállásajánló: Ezüsthíd Hotel Veszprém****

A Szallas.hu szálláskínálata a városban >>

A 2023-as Balaton Fagyija díj nyertese: a balatonalmádi Amaretto Fagyizó

Cím: 8220 Balatonalmádi, Baross Gábor út 1.

A balatonalmádi fagyizó előtt mindig kígyózó sorok állnak, de ahhoz képest nem kell sokat sorban állni, mert a kiszolgálás rendkívül gyors. Nem véletlen, hogy ekkora népszerűségnek örvend, hiszen hatalmas választékkal várják a vendégeket. A 2023-as év elismerést is hozott számukra, a „Balatoni tövises mangó sortbet” kreációjukkal elnyerték az év Balaton Fagyija díját.

Amaretto Fagyizó, Balatonalmádi

Szállások Balatonalmádiban >>

A balatonfűzfői Tutti Frutti Fagyizó

Cím: 8175 Balatonfűzfő, József Attila u. 2.

Talán kevésbé ismert fagyizó, pedig érdemes betérni ide egy kis jeges finomságért. Mindig kitalálnak valami újdonságot, olyat is, amivel máshol nem valószínű, hogy találkoztunk még. Egy kis ízelítő a nem mindennapi repertoárból: Epres túrórudi, Fügés mascarpone, vagy éppen a Pisztácia málnaropogóssal. Nem lesz könnyű választani!

Szállások Balatonfűzfőn >>

Szállás és Cukrászda egy helyen: Sulák Cukrászda Zamárdiban

Cím: 8621 Zamárdi, Eötvös u. 4.

A Sulák Apartmanház aljában működő cukrászda nem csak a környékbeliek kedvence. Ízletes süteményeik mellett főként a hagyományos ízvilágot képviselő fagylaltjaikkal nyerik el a vendégek elégedettségét.

TOP 10 szuper szálláshely Zamárdiban >>

Léda Cukrászda és Fagyizó Balatonszárszón

Cím: 8624 Balatonszárszó, Fő u. 4.

A balatonszárszói fagyizóban extrém ízkombinációk nincsenek, de a hagyományos fagylaltjaiknak köszönhetően a környék egyik legjobb cukrászdájaként tartják számon. A teraszuk kifejezetten hangulatos, ezért ne rohanjunk, üljünk le, és élvezzük a finom ízeket.

Léda Cukrászda és Fagyizó, Balatonszárszó

Balatonszárszói szálláskínálatunk >>

A 2022-es Év fagylaltja verseny „M-Mentes” kategóriájának ezüstérmese: a balatonszemesi Margaréta Fagyizó

Cím: 8636 Balatonszemes, Kisfaludy u. 1.

A Margaréta Fagyizó „ZabSzemes” fantázianévre keresztelt jeges desszertje lett 2020-ban a Balaton fagyija verseny második különdíjazottja, majd 2022-ben az Év fagylaltja díj ezüstérmét is bezsebelték „Tök jó” fantázia nevű desszertjükkel az „M-Mentes” kategóriában. Az ételallergiásoknak egyébként is jó hír, hogy mentes ízek is széles választékban megtalálhatók itt.

2023-ban olyan finomságokkal indultak a Balaton Fagyija díjért, mint például a „Zöld dió fagylalt borókával, fahéjjal és szegfűszeggel fűszerezve, lime rétegezéssel”, valamint a Chili Vili névre hallgató chilis mézes körte fagyival. Bár díjat nem hoztak el, de a vendégek szeretete kárpótolja őket.

Szállásajánlatunk: Napraforgó Apartmanok

További szállások Balatonszemesen >>

Kóstoljátok meg a Balaton legfinomabb gesztenye fagyiját a balatonlellei Márton Cukrászdában

Cím: 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 241.

A balatonlellei cukrászda nem csak a sütijeivel lopta be magát a környékbeliek szívébe, széles fagylaltkínálatukban is talál mindenki a saját szájízének megfelelőt. Nekünk a gesztenye a nagy kedvencünk, de érdemes a többi ízt is kipróbálni.

Top szállások Balatonlellén >>

2023 legmeghökkentőbb fagyija a balatonmáriafürdői Vitorlás Fagyizóban

A Balaton Fagyija 2023-as megmérettetésén a Vitorlás Fagyizó két finomsággal indult, az egyik a Fűszeres-epres tejföl fagylalt volt, a másik pedig az év legmeghökkentőbb fagyija, a Sajtos-tejfölös lángos, amit különdíjjal jutalmaztak.

Vitorlás Fagyizó, Balatonmáriafürdő

Mentesben nyertes: Pingvin Fagyizó és Cukrászda Balatonmáriafürdőn

Cím: 8647 Balatonmáriafürdő, Vilma u. 12.

Az Év fagylaltja 2022 verseny M-Mentes kategóriájának aranyérmét egy olyan fagyizó nyerte, ami eddig nem szerepelt a listánkon, de Wilheim Dávid Szilvás fekete tea fagylaltjának köszönhetően országos hírnevet szerzett magának. Ha a közelben jártok, mindenképpen érdemes megkóstolni ezt a különleges ízvilágú desszertet, még akkor is, ha nem feltétlenül mentes fagyit ennétek.

Szállások Balatonmáriafürdőn >>

Nagykanizsa kedvence: Puncs Fagyizó

Cím: 8800 Nagykanizsa, Homokkomáromi utca 2/a

Bár nem teljesen Balaton, de nincs messze, ezért itt a helye! Na meg amiatt is, mert elképesztően sokan tették le a voksukat a nagykanizsai Puncs Cukrászda mellett, ahol többnyire a hagyományos ízek hódítanak. Fagyijaik pedig nem csak finomak, hanem megfizethetőek is.

Különleges szállásajánlatunk Nagykanizsán >>

A legjobb fagylaltkelyhek a Kis-Balaton közelében: zalakarosi Szilágyi Cukrászda

Cím: 8749 Zalakaros, Petőfi u. 45.

A zalakarosi cukrászda fagylaltkelyhei nem csak isteni ízükkel varázsolnak el, a látvány is elképesztő, már-már művészi. A mi kedvencünk a Somlói kehely.

Ha erre jártok, szállajtok meg a 2019-es Év Szállása díj nyertesénél >>

Szilágyi Cukrászda

Szállások Zalakaroson >>

Magyarország legjobb vidéki fagyizói a nyugatitól a keleti országhatárig

A soproni Dömötöri Cukrászda, ahol naponta 30 -féle fagylaltból válogathatunk

Cím: 9400 Sopron, Széchenyi tér 13.

A soproni cukrászda fagylaltjai hagyományos főzési technológiával készülnek, és már sok diabetikus változat is megtalálható a kínálatukban. A fagyiszezon lecsengésével sem kell lemondanunk a fagyos finomságokról, itt októbertől fagylaltdesszertek formájában találkozhatunk velük. A kiülős részük kifejezetten hangulatos.

Dömötöri Cukrászda, Sopron

Top 10 szálláshely Sopronban >>

Édenkapu Kávézó és Fagyizó Győrben

Cím: 9022 Győr, Dunakapu tér 4.

Nehéz választani, hogy a győri fagyizót a hagyományos, vagy a különleges fagylaltjai miatt szeretjük jobban, mert mindkettőben nagyon ott vannak a topon. Az már csak a hab a tortán, hogy mentes finomságaik között is szerepelnek olyan egészen elképesztő ízek, mint például a Kapros-túrós fagyi.

Még egy jó hír, a kutyások akár kutyafagyit is vásárolhatnak a kedvencüknek.

Ez csak az egyik ok, ami miatt érdemes Győrbe látogatni, a többit itt elolvashatjátok >>

Cuki kelyhek gyerekeknek a szombathelyi Dalmafagyizóban

Cím: 9700 Szombathely, Pázmány Péter krt. 1.

A Dalmafagyizó sok mindenért felkerülhetett volna a fagyis térképünkre, de nekünk a cuki, gyerekeknek készült kreációik miatt lopta be magát a szívünkbe. Kapható náluk unikornisos, Mickey egeres, Kinder Bueno-s, hogy csak néhányat említsünk.

Szálláskínálatunk Szombathelyen >>

Isteni kézműves főzött fagylaltok a szombathelyi Mészáros Cukrászdában

Cím: 9700 Szombathely, II. Rákóczi Ferenc u. 70.

Akik a hagyományos ízeket jobban kedvelik, azoknak ajánljuk a Mészáros Cukrászda fagylaltkínálatát, ami Mészáros József klasszikus receptúrája alapján készül kiváló minőségű, természetes alapanyagok felhasználásával. Az ízek magukért beszélnek!

A legjobb hotelek Szombathely városában >>

Elképesztő ízek a kapuvári Monako Cukrászdában

Cím: 9330 Kapuvár, Dr. Lumniczer Sándor u. 1.

Bevállalósoknak ajánljuk a helyet, mert rengeteg különleges ízt kóstolhattok itt. Csak hogy néhányat említsünk: nutellás palacsinta, tahiti málna és francia krémes. Jól hangzik?

Szállások Kapuváron és környékén >>

Hangulatos cukrászda finom fagyikkal Celldömölk szívében: Rózsavölgyi Cukrászda

Cím: 9500 Celldömölk, Dr. Gréfin Lajos tér 7.

A kis családi vállalkozás fagylaltjai saját recept alapján, természetes alapanyagokból készülnek. Ha a környéken jártok, ugorjatok be, érdemes a fagylaltkelyheiket is megkóstolni.

Rózsavölgyi Cukrászda, Celldömölk

Szállások Celldömölkön >>

Szállás és fagyi egy helyen: Nefelejcs Fagyizó és Apartmanház Kistolmácson

Cím: 8868 Kistolmács, Petőfi Sándor u. 45.

A magyar-horvát határhoz közeli kis településen általában csak átutaznak, akik a tengerpartra sietnek. Ha nem szeretnétek egyben levezetni, szálljatok meg a Nefelejcs Apartmanházban, és kóstoljátok meg a hozzájuk tartozó fagyizó kínálatát.

Neu Cukrászda – eredeti olasz fagyizó Kaposváron

Cím: 7400 Kaposvár, Rippl-Rónai tér 2.

A hamisítatlan olasz fagylaltok szerelmeseinek egyszer kötelező ellátogatni ide, és szinte biztos, hogy az első kóstolás után még vissza fognak térni. Széles választékukban szerepelnek cukor és tejmentes változatok is.

A legjobb szálláshelyek Kaposváron >>

Modern cukrászda és fagylaltozó Pécsen: Jókai Cukrászda

Cím: 7624 Pécs, Jókai tér 6.

Az elegáns, francia stílusú cukrászdába a látvány miatt is élmény betérni, de a fagylaltjaik garantáltan elcsábítanak.

Jókai Cukrászda

Pécsre és környékére egy hét is kevés, úgyhogy érdemes több napra foglalni, és így akár a teljes repertoárt is végigkóstolhatjuk.

Program- és szállásajánlónk >>

Baján nem csak halat érdemes enni, irány a Czibolya Cukrászda!

Cím: 6500 Baja, Kossuth Lajos u. 15.

Baja neve szinte egybecseng az isteni halászlevükkel, de ne feledkezzünk meg a desszertről sem! A Czibolya Cukrászda nem kísérletezik extrém különlegességekkel, de a hagyományos ízekben az egyik legjobb a városban.

Cibolya Cukrászda, Baja

Látnivalók és szállástippek a környéken >>

Szekszárd kedvence, a Prim Cukrászda

Cím: 7100 Szekszárd, Kiskorzó tér 1., Flórián u. 5., Kölcsey ltp. 21.

Szekszárdon három helyen is várja vendégeit a Prim Cukrászda, ahol ízletes főzött fagylaltokból válogathatunk. Itt mindenki talál kedvére valót, az is, aki az alap ízeket kedveli, és az is, aki szívesen kísérletezget kicsit. 2023-ban például Popcorn fagyival rukkoltak elő.

A fagyizás mellett pedig biztosan bele fog férni egy kis városnézés is, mi segítünk, mi mindent érdemes felfedezni >>

Minőségi kézműves fagylaltok a paksi Stella Cukrászdában

Cím: 7030, Paks, Kossuth Lajos u. 3.

A közkedvelt paksi cukrászdát Sitkei Balázs cukrászmester nagymamája alapította 1992-ben, az unoka pedig folytatja a hagyományt, és finomabbnál finomabb süteményeket készít. A kínálatot nyaranta minőségi kézműves fagylaltokkal is bővítik, így nem maradunk hűsítő finomság nélkül. Különlegességeik közé tartoznak a nem csak finom, hanem látványos fagylalttorták.

Stella Cukrászda

TOP szállások Pakson >>

Újranyitott Dunaújváros legendás fagyizója, a Panda

Cím: 2400 Dunaújváros, Magyar út 47.

2018-ban a dunaújvárosiakat sokkolta, hogy kedvencük a Panda Fagyizó bezár. Szerencsére a tulajdonosok meggondolták magukat, így a családi vállalkozás 2021 áprilisában újraindult, és immár megújulva, de a régi, megszokott minőségű finomságokkal várják a vendégeket.

2023-ban minden héten új témát találnak ki, volt már például gyerek hét és magvas hét is.

Itt szálljatok meg, ha Dunaújvárosban készültök: Corner Hotel

Szállások Dunaújvárosban >>

Klasszikus és különleges fagylaltok a dunaföldvári Tóth Cukrászdában

Cím: 7020 Dunaföldvár, Irinyi János u. 2.

Repertoárjukon nem kevesebb mint 150 -féle fagylalt szerepel, köztük díjnyertes kreációk is. Egyszerre 28 -féle íz található a pultjukban, melyet mindig variálnak, így sosem lehet megunni.

Tóth Cukrászda, Dunaföldvár

Dunaföldvári szállásajánlatunk: Rozmaringos Udvarház

Komáromi Jánoska Cukrászda, a 2022-es év felfedezettje

Cím: 2900 Komárom, Bajcsy-Zsilinszky u. 28.

A komáromi Jánoska Cukrászda tortái révén már jó ideje elismert cukrászda, hiszen 2018-ban Komáromi kisleány kreációjukkal elnyerték a Magyarország tortája címet. 2022-ben eljött az idő, hogy felkerüljön a nagy fagylalt térképünkre is Amiamo Mandula nevű fagylaltjuknak köszönhetően, ami bekerült az Év fagylaltja verseny döntősei közé 2022-ben. Bár végül díjat nem nyertek, de a fagyit ennek ellenére is érdemes megkóstolni, ha Komáromban jártok.

2023-ban ismét különleges ízekkel rukkoltak elő, a málnás vattacukor például bakancslistás lett nálunk.

Szuper szállások Komáromban >>

A székesfehérvári Damniczki Cukrász Manufaktúra

Cím: 8000 Székesfehérvár Rózsa u. 2.

A székesfehérvári cukrászda már több nívós díjat is bezsebelt, 2013-ban a Vörösboros málnával az „Év fagylaltja” címet nyerték el, 2017-ben pedig a Gelato World Tour Európa bajnoki döntőjébe került a „Fekete teás málna pisztáciával és bergamottal” kreációjuk.

Elkötelezetten hirdetik, hogy a látvány mellett a tartalom is éppolyan fontos, így kizárólag természetes alapanyagokat használnak a fagylaltok elkészítéséhez, sőt, még a mentes fagyikba is csak természetes édesítőszerek kerülnek.

Székesfehérvári program- és szállásajánlónk >>

Isteni alap fagyik, és különlegességek a pákozdi Gabo Cukrászdában

Cím: 8095 Pákozd, Budai út 68.

A pákozdi cukrászdában nem csak a Velencei-tó legfinomabb sütijeit kóstolhatjátok meg, érdemes megnézni a fagylaltkínálatukat is. A különlegesebb ízek mellett erősségeik az alap fagyik, közülük is a citrom, amit mindenképpen érdemes kipróbálni.

Szállások Pákozdon >>

A Nap íze Velencén, az Öreg Magyar Fagylaltjánál

Cím: 2481 Velence, Szabolcsi úti pavilonsor

Nem csak névalkotásban, az ízek kombinálásában is kreatívak, úgyhogy a különlegességek kedvelői nem fognak csalódni. Nagy választékuk mellett mindig van egy Nap íze fagylaltjuk is, amit érdemes megkóstolni.

Nézzétek meg, hol találhatók a legjobb apartmanok a Velencei-tónál, és töltsetek el több napot is a környéken >>

A 2021-es „Erdő-mező kincsei” kategória legjobbja: a dunaföldvári Marcipán Cukrászda

Cím: 7020 Dunaföldvár, Béke tér 3.

Amiben málna és csoki van, az rossz nem lehet, ha pedig egy kis csavart is visznek bele, már meg is van a sikerrecept. A dunaföldvári Marcipán Cukrászda biztosra ment, és Rozmaringos-málnás étcsokoládé fagylaltjával be is gyűjtötte a 2021-es „Erdő-mező kincsei” kategória aranyérmét.

Marcipán Cukrászda és Kávézó, Dunaföldvár

Cukrászda a tatai Cseke-tónál: Barta Cukrászda

Cím: 2890 Tata, Sport u. 1.

A tatai cukrászda hagyományos vonalt képviselő fagylaltjait nem csak a helyiek, a turisták is imádják. A joghurtos alapú fagyik fantasztikusak, de a környezet is nagyon hangulatos. Ha Tatán jártok, ne hagyjátok ki!

Tata legjobb látnivalói szállásajánlóval >>

Isteni csavart fagylaltok a neszmélyi Fagyizóban

Cím: 2544 Neszmély, Fő út 150.

Valamiért a csavart fagyik terén idáig kevés jó tapasztalatunk volt, de a legfrissebb rögtönzött közvélemény-kutatásunk alkalmával annyian ajánlották a neszmélyi Fagyizó csavartjait, hogy ha a közelben járunk, ezt muszáj lesz megkóstolnunk.

Neszmélyi szállásajánló >>

Kóstolhatjátok meg Nógrád megye legfinomabb fagylaltjait: rétsági Flamingó Cukrászda

Cím: 2651 Rétság, Rákóczi Ferenc u. 51.

A rétsági fagyizó gondol azokra is, akik nem fogyaszthatnak cukrot, vagy tejet, ezért mentes fagyikból is van választék. A jeges finomságokat helyben készítik természetes alapanyagokból, valódi gyümölcsből.

Flamingó Cukrászda, Rétság

Szállások Rétság környékén >>

Elképesztő vendégszeretet a zebegényi Galéria Cukrászdában

Cím: 2627 Zebegény, Petőfi tér 6.

Néhány éve Zebegényben pihentünk és a szállásunktól egy rövid sétával volt elérhető a Galéria Cukrászda. Nem volt kérdés, hogy minden napot itt indítunk, mert isteni kávéik vannak.

Persze a forró nyári napokon a fagylalt is jól esett, így többször beültünk felfrissíteni magunkat. Extrém ízek nincsenek, de amit kóstoltunk, az nagyon finom volt, ami pedig még bónuszként a hely mellett szól, az a tulajdonos közvetlensége és vendégszeretete.

Mesebeli szálláshelyek Zebegényben >>

Centrum Fagyizó Szentendre főterén

Cím: 2000 Szentendre, Fő tér 7.

Ha jó fagyit szeretnétek enni Szentendrén, nem kell sokat keresgélni, a Fő téren található ugyanis a népszerű Centrum Fagyizó, ahol bőséges kínálatból válogathattok. Itt még télen is kapható fagyi, ráadásul a mentes kínálatuk is említésre méltó.

Centrum Fagyizó, Szentendre

Szentendre látnivalóiról szóló írásunkat itt olvashatjátok >>

Az Ország tortája fagyiban, és más különlegességek a szentendrei Margaretta Cukrászdában

Cím: 2000 Szentendre, Görög u. 4.

Az ínyenceknek kötelező állomás Szentendrén a Margaretta Cukrászda, ahol többek között megkóstolhatjátok a 2020-as év Ország tortáját fagyi formájában, de olyan érdekességeket is találhattok a pultjukban, mint a sárkánygyümölcsös vagy a diós grillázs fagylalt.

A fagyi mellé ajánlunk néhány programot is >>

Cuki hely üzenőfallal: Teknőc Fagyizó Tahitótfaluban

Cím: 2022 Tahitótfalu, Szentendrei út 18.

A hely egyszerűen imádni való, és nem csak a fagyik miatt, hanem a hangulatáért is. A hatalmas táblán krétát ragadva bárki hagyhat egy kedves üzenetet, ha ízlett neki a jeges desszert.

Top szállások Tahitótfaluban >>

Mentes finomságok a Dunakeszi Fit&Sweet Cukrászdában

Cím: 2120 Dunakeszi, Fóti u. 71.

Ahogy azt a hely neve is sugallja, itt bűntudat nélkül elcsábulhatunk egy kis édességre, köztük glutén-, laktóz-, tej- és tojásmentes finomságokra is. A mentes fagylaltokból is széles a skála, úgyhogy mindenki találhat kedvére valót.

Érdekesség: a termékek mellett még a kalória- és szénhidráttartalmat is feltüntetik.

Egyedi ízek Dunakeszin, a Chilli Cukiban

Cím: 2120 Dunakeszi, Kolozsvár u. 35.

A szintén Dunakeszin található fagyizó, igazán különleges ízvilággal várja a fagyikedvelőket. Az egyik legkülönlegesebb a kapros túrós fagyijuk, de szívesen megkóstoljuk majd a Philadelphiai sajtot is. A budapestieknek is van egy jó hírünk, már nem kell dunakesziig sem átutazni, hogy megkóstolhassák a finomságaikat, mert nyitottak egy üzletet a 4. kerületben is a Homoktövis u. 1. szám alatt a Jégpalota üzletsoron.

Hangulatos szállások Dunakeszin >>

Péksütik és fagyik egy helyen, a pilisvörösvári Tácsik Pékség és Cukrászdában

Cím: 2085 Pilisvörösvár, Piliscsabai út 64.

Igazi univerzális kis üzlet, ahol a pékség mellett cukrászda és fagyizó is üzemel. A helyiek nagyon kedvelik, és a bevált módszerünk itt sem hagyott cserben: ahol a helyiek esznek-isznak, az rossz hely nem lehet. Próbáljátok ki ti is a fagylaltjaikat, nem fogtok csalódni!

Ellenállhatatlan fagylaltok csodás környezetben: Emil Cukrászda

Cím: 2085 Pilisvörösvár, Fő u. 32.

Az Emil Cukrászda az a hely, amit tipikusa külső alapján választottunk, mert egy ilyen hangulatos helyen nem lehet rossz sem a fagyi, sem a süti. A megérzésünk nem csalt, isteniek a fagylaltkelyheik!

Emil Cukrászda, Pilisvörösvár

Top szállások Pilisvörösváron >>

A gödöllői Sulyán Cukrászda

Cím: 2100 Gödöllő, Szabadság tér 8. és 2112 Veresegyház, Kálvin u. 16.

Ha a gödöllőieket és a veresegyháziakat kedvenc fagyizójukról kérdezzük, a legtöbben a Sulyán Cukrászdát fogják ajánlani, ahol a verhetetlen hagyományos ízek mellett a különleges fagylaltok és a mentes, illetve vegán termékek is szerepelnek a repertoáron. Érdemes hallgatni rájuk, a gödöllői üzletet már személyesen is leteszteltük, és nem bántuk meg!

Ha több napot is eltöltenétek Gödöllőn, nézzétek meg szálláskínálatunkat >>

A legtöbbféle csokifagyi egy helyen, az érdi Pataki Cukrászdában

Cím: 2030 Érd, Balatoni út 61.

Az érdi cukrászda egy korábbi szuper akciójuk miatt került fel a listánkra, 2020-ban ugyanis „Csokoládé hetet” tartottak, amikor annyi -féle csokifagyit lehetett kóstolni náluk, amiről eddig csak álmodtunk.

Volt például Belga csoki, Epres tejcsoki, Tonkababos tejcsokoládé, Fekete csoki, és a két nagy kedvencünk, a Málnás csokoládé és a Rumos-kókuszos csokoládé. Érdemes figyelemmel kísérni a Facebook oldalukat, hogy mikor milyen ötlettel rukkolnak elő.

Pataki Cukrászda, Érd

Szállások Érden >>

Mennyei hagyományos fagylaltok a dunaharaszti Karl Cukrászdában

Cím: 2330 Dunaharaszti, Erzsébet u. 1.

A dunaharaszti cukrászda hagyományos fagylaltjaival viszi a prímet, itt ettük az utóbbi évek egyik legfinomabb puncs és kókusz fagyiját. Ha útba esik, térjetek be, és írjátok meg, nektek melyik a kedvencetek!

Szállások Dunaharasztiban >>

Vanília & Gelarto Nagykőrösön

Cím: 2750 Nagykőrös, Széchenyi tér 3.

Néhány évvel ezelőtti mini közvélemény-kutatásunkban meglepően sok szavazat érkezett Nagykőrös fagyizóira. A Fodor Fagyizót még a gimis időkből személyesen is ismerjük, de eljött az ideje, hogy nosztalgiázzunk kicsit a városban, és kipróbáljuk a Vanília & Gelarto fagylaltjait is. 2022-ben újabb okot is adtak a látogatásra, mert Mogyoró yuzu málna fagyijuk szakmai különdíjat kapott az Év fagylaltja versenyen.

Vanília & Gelarto, Nagykőrös

Ha nem ismeritek a várost, érdemes itt eltölteni néhány napot. Az alábbi panziókat jó szívvel ajánljuk >>

Finom fagyik megfizethető áron Monoron a Torony Fagyizóban

Cím: 2200 Monor, Petőfi Sándor utca 6.

A mini közvélemény-kutatásunkban szerepelt a monori fagyizó, ahol meglepően baráti áron mérik a gombócokat. Próbáltátok már?

Ha a környéken jártok, érdemes ellátogatni Gombára, tudunk itt egy szuper programot >>

Mentes örömök a szolnoki Fincsi Free Ételallergiások és Tudatosan Táplálkozók Üzletében

Cím: 5000 Szolnok, Szántó krt. 41.

A szolnoki CukiStop megújult és átalakult, már Fincsi Free néven várja azokat, akik mentes finomságokat keresnek. Aki már diétázott, annak ismerős lehet az érzés, mikor belép egy cukrászdába, és csalódottan veszi tudomásul, hogy diabetikus édességből nagyon kicsi a kínálat.

Nekik remek hírünk van, ugyanis a szolnoki Fincsi Free Cukrászdában egészen biztosan nem maradnak hoppon, elképesztő a választék a süteményekből és a fagylaltokból is!

TOP szállások Szolnokon >>

Minőség és tradíció a szolnoki Marcipán Cukrászdában

Cím: 5000 Szolnok, József Attila út 126.

Hihetetlen, de a cukrászda már 1952 óta létezik Szolnokon, és népszerűsége azóta is töretlen. A kisgyerekes családok egyik nagy kedvence, mert tartozik hozzá egy hangulatos, gyermekbarát kerthelyiség is. Széles süteményválasztékuk mellett a fagylaltjaikat is érdemes megkóstolni.

Ha a városban jártok, nézzétek meg a RepTárt is >>

Az Év fagylaltja ezüstérmese 2022-ben: a szeghalmi Ladányi Cukrászda

Cím: 5520 Szeghalom, Tildy Zoltán u. 3.

A szeghalmi cukrászda édességeinek köszönhetően már jó ideje a környék nagy kedvence, 2022-ben pedig Lazy Berry nevű fagylaltjukkal országos hírnévre is szert tettek, mert elnyerték az Év fagylaltja ezüstérmét.

Itt szálljatok meg, ha a városban jártok: Hotel Szeghalom

Szállások Szeghalom környékén >>

Kecskemét legjobb fagylaltkelyhei a Jakó Cukrászdákban

Cím: 6000 Kecskemét, Petőfi Sándor u. 7. és Nagykőrösi u. 6.

A Jakó Cukrászdának 2 üzlete is van a városban, és mindkettőben ugyanaz a kiváló minőség a jellemző. Különleges fagylaltkelyheik miatt mindenképpen a listánkon a helyük.

Kecskeméti különlegességek a Perneki Tutto Gelatoban

Cím: 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 6.

Igazi olasz kézműves fagylaltokat kóstolhat az, aki betér a kecskeméti Perneki Tutto Gelato üzletébe. A látvány egyáltalán nem könnyíti meg a választást, a gyönyörű fagyis pultban hagyományos és különleges ízek is sorakoznak nagyon ízlésesen tálalva.

Perneki Tutto Gelato, Kecskemét

Kecskeméten érdemes több napot is eltölteni, amihez természetesen szállást is ajánlunk.

Nézzétek meg ezeket a klassz vendégházakat >>

Nagy klasszikusok és modern ízek a szegedi REÖK Kézműves Cukrászdában

Cím: 6720 Szeged, Magyar Ede tér 2.

A szegedi cukrászda leginkább klasszikus ízeivel tarol, de a 40 -féle fagylaltból álló kínálatukban akadnak igazán különleges ízkombinációk, és mentes változatok is. Ha igazán jó pisztáciát szeretnétek enni, itt a helyetek! 2022-ben a szakma is elismerte munkásságukat, ők hozhatták el ugyanis az Év fagylaltja verseny bronzérmét egy remek párosítással, a Tökmag málna fagyijukkal.

A városnézést se hagyjátok ki, a cukrászdának helyet adó csodálatos szecessziós épület pont jó kiindulópontja lesz a programnak.

Szegedi szálláskínálatunk >>

Hol érdemes fagyizni Gyulán? Ajánlatunk: Dobi Fagylaltműhely

Cím: 5700 Gyula, Blanár László u. 6/b.

Gyula városa kifejezetten sok fagyizóval büszkélkedhet, de ha valami igazán különlegesre vágytok, keressétek a Dobi Fagylaltműhelyt. Itt ugyanis a klasszikusok mellett alkoholos fagyikat is kóstolhattok.

Szállásajánlatunk a városban: Wellness Hotel Gyula

Változatos szálláshelyek Gyulán >>

A kávézó, ahol a fagyi sem kispályás: Cafe One Békéscsaba

Cím: 5600 Békéscsaba, Andrássy út 21.

A 2021-es TOP-listára újdonságként került fel a békéscsabai Cafe One, aminek a nevét a fagyirajongók már tuti megjegyezték. A cukrászdák és kézműves fagylaltozók versenyében ugyanis a Bíborka fantázianévre keresztelt fagylaltjával 2021-ben bezsebelte az aranyérmet. A Bíborka különleges ízvilágát a szeder és a csoki mellett az újkígyósi chili adja.

Cafe One, Békéscsaba

Egy különleges szállás Békéscsabán: Luxus Wellness Apartman

Debrecen legfinomabb fagylaltkelyhei az Anna Cukrászdában

Cím: 4031 Debrecen Derék u. 100/B.

Az Anna Cukrászda fagylaltkelyhei egyszerűek, mégis ebben rejlik a titkuk. A javaslatok alapján a nagy kedvenc a Banánsplit, de érdemes megnézni a fagyis pultot is, mert olyan különlegességekre bukkanhattok, mint az Energiaital fagyi.

Anna Cukrászda, Debrecen

A finom fagyi mellé ajánlunk néhány jó programot is >>

Tiszafüred kedvenc fagyizója: Karamell Fagyizó és Cukrászda

Cím: 5350 Tiszafüred, Húszöles út 145.

A Tisza-tónál sem maradunk jeges desszert nélkül, az első állomásunk a tiszafüredi Karamell Fagyizó, ahol a környék legjobb fagylaltjait kóstolhatjuk. Bónuszként pedig a jeges kávéjuk és a jégkásájuk is első osztályú.

Karamell Fagyizó és Cukrászda, Tiszafüred

TOP szállások a Tisza-tónál >>

Olasz fagyik a Tisza-tónál, a poroszlói Sarokház Cukrászdában

Cím: 3388 Poroszló, Fő út 20.

Másik kedvenc Tisza-tavi fagylaltlelőhelyünk az északi parton, Poroszlónál található. A természetes alapanyagokból készült olasz kézműves fagyik között diabetikus változatok is vannak, így azok sem maradnak ki a jóból, akik diétáznak.

Sarokház Cukrászda, Poroszló

Tisza-tavi program- és szállásajánlónk >>

Eger legfinomabb fagylaltjai a Marján Cukrászdában

Cím: 3300 Eger Kossuth Lajos u. 28.

Az egri Marján Cukrászdát nem csak a süteményei miatt imádjuk. Fagylaltjaik éppoly kiválóak, a választék pedig fergeteges. A hagyományos ízek mellett rengeteg a különlegesség, sok olyan íz is megtalálható, amivel máshol még nem találkoztunk. Ti kóstoltátok már az „Alföldi angyalbögyörőt”, vagy a „Bársonyos rebarbara mámort”?

Maján Cukrászda, Eger

Eger látnivalói és rejtett kincsei >>

Ellenállhatatlan jeges finomságok a miskolctapolcai Balajti Cukrászdában

Cím: 3519 Miskolc, Miskolctapolcai u. 41/B.

A miskolci cukrászda nem csak a helyiek körében favorit, a turisták is előszeretettel ülnek le fagyizni a hangulatos teraszán. A családi receptúra szerint főzött fagylaltjaik már országos hírnévre tettek szert, ezért sokan céltudatosan keresik fel a helyet.

Balajti Cukrászda

Ezeket a szállásokat ajánljuk Miskolcon >>

Hatalmas adagok a nyíregyházi Három Grácia Fagyizóban

Cím: 4400 Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u 1.

Ha a minőség mellett a mennyiség is számít, akkor a nyíregyházi fagyizók között egészen biztosan dobogós a Három Grácia. A városban egyébként található Levendula Kézműves Fagyizó, és több kisebb, és színvonalas hely, de a legnagyobb adagokat itt mérik. Ízek tekintetében a hagyományosabb vonalat képviselik.

A legszuperebb szállás a városban >>

Letisztult ízek a nyíracsádi Annuska Fagyizóban

Cím: 4262 Nyíracsád, Petőfi tér 3.

A nyíracsádi Annuska Fagyizó kínálatában megtalálhatók a különlegesebb kreációk is, de a legjellemzőbbek a letisztult ízek, melyek között olyan üdítő finomságok is megtalálhatók, mint az őszibarack, a mangó vagy az áfonya. A házi sütik rajongói pedig feltétlenül kóstolják meg a házi krémes és a diós zserbófagyikat is.

2023-ban sok újdonsággal álltak elő, például a 100% görögdinnye, vagy a Bíborka, ami egy étcsokis szeder fagyi chili szósszal megbolondítva.

Szállások a közelben >>

A hazai fagyizók sorát folytathatnánk a végtelenségig, és bár eltökélt célunk, hogy a lehető legtöbbet le is teszteljük, és megmutassuk nektek, biztosan van olyan, ami most kimaradt a listánkról, pedig megérdemelné a helyet.

Kommentben osszátok meg velünk, nektek melyik a kedvenc fagyizótok, és ha sok újdonság összegyűlik, jövő nyárra kibővítjük a listát!

Laktózmentes Balaton – TOP helyek, ahol laktózmentes lángos, fagyi és palacsinta vár >>

(Képek: Szallas.hu, facebook.com, instagram.com, shuttertsock.com)


Exit mobile version