Site icon Szallas.hu Blog

Madeira – A sziget, ahol ősszel is tavasz van


Még az ősz legnagyobb szerelmesei is érezhetik néha úgy, hogy elég az esős, szürke őszi napokból, és jó lenne kicsit elmenekülni a tavaszba. Nem lehetetlen, sőt, hiszen néhány órányi repülőút választ csak el minket az örök tavasz szigeteként is emlegetett csodaszép Madeirától.

A Levada-túrákon vízzel teli csatornák mellett vezet az út

A sziget éghajlata rendkívül kiegyensúlyozott, így szinte mindig kellemes, tavaszias időjárás fogadja az idelátogatókat. A tavasz itt valami elképesztően üde évszak sok-sok gyönyörű virággal, olyan növényekkel, amikről nem is gondolnánk, hogy léteznek. Nyáron kicsit melegebb van, de nem az a forró, tikkasztó meleg, mint itthon. Aztán ott az ősz, ami a tavasz mellett az egyik legklasszabb évszak arra, hogy felkerekedjünk, és felfedezzük Madeirát. Ilyenkor még javában nyílnak a virágok, és az utak mellett is olyan érdekes növényeket láthatunk, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket.

Madeira – Portugália botanikuskertje

A sziget önmagában is egy hatalmas virágoskert, botanikuskertjei pedig valami egészen elképesztőek! A Jardim de Monte Palace a főváros fölé emelkedő hegyoldalban kialakított nyugalom szigete, kissé elzárva, de mégis elérhető közelségben található a nyüzsgő Funchaltól.

 

Jardim de Monte Palace japánkertje

Monte magyar vonatkozással is bír: templomában helyezték örök nyugalomra utolsó magyar királyunkat, IV. Károlyt. Botanikus kertjében rengeteg különleges trópusi növényben gyönyörködhetünk, és elámulhatunk azon, hogy itthoni szobanövényeink ott akár fa méretűvé is cseperedhetnek.

TIPP:

Ha igazi kalandra vágytok, a feljutáshoz válasszátok a felvonót, lefelé pedig próbáljátok ki a tobogánt!

A másik kihagyhatatlan botanikus kert a Jardim Botanico tematikus parkja, aminek legszebb része a hatalmas kaktuszültetvény.

Jardim Botanico

Miután kigyönyörködtük magunkat, még vár ránk egy kellemes feladat: keressük meg Funchal híres piacát, hogy minden olyan gyümölcsöt megkóstoljunk, amiről fogalmunk sincs, hogy micsoda. Nekem a philodendron ananászhoz hasonló ízű termése lett az abszolút kedvencem.

A legizgalmasabb városok Madeirán

Funchalt talán meg sem kellene említenünk, hiszen a főváros felfedezése alap, de azért néhány dolgot érdemes kiemelni, mert ezek semmiképpen nem maradhatnak ki. Az első ilyen a fent már említett piac, a Mercado dos Lavradores, ahol az egzotikus gyümölcsök mellett különleges virágmagokat is vásárolhatunk, és kukkantsunk be az alsó szinten lévő halpiacra is, ami szintén nem mindennapi látvány. A piac oldalában pedig isteni Bolo do Caco-t lehet kapni, ami kicsit talán a mi kenyérlángosunkhoz hasonló. Amit még feltétlenül meg kell nézni, az a , vagyis a katedrális és a Santa Clara templom.

Felvonó Funchalban

Az apácák menedékeként emlegetett Curral das Freiras igazi ékszerdoboza a szigetnek, a hegyekkel körülvett kis településen a gesztenyés ételek és sütemények ezerféle változatát kóstolhatjuk meg.

Aki finom halételekre vágyik, keresse fel Camara de Lobos városát, aminek a leghangulatosabb része a kikötője a kis halászhajókkal. Innen nincs messze Cabo Girao, ami valójában egy meredek sziklafalra épített üvegaljú kilátó, ami minden tériszonyos rémálma, de aki nem fél a magasságtól, annak hatalmas élmény.

Cabo Girao kilátó

A déli part legfelkapottabb üdülővárosa Ribeira Brava, ahol akár még strandolni is lehet, de aki igazán különleges élményre vágyik, annak az északon lévő Porto Moniz természetes sziklamedencéit ajánljuk.

Ha már északon jártunk, mi Sao Vicente városkát sem hagytuk ki, ahol a föld alatt különleges látnivaló rejtőzködik, egy látogatható lávabarlang.

Szinte minden útikönyvben megtalálhatók a tipikus madeirai A-alakú házikók, de ezek sajnos már csak kevés helyen fellelhetők. Egyetlen darab magányoskodik Monte botanikus kertjében, de már az északon lévő Santanában, ahol régen jellemzőek voltak, is csak néhány maradt meg épen. Ezek skanzenként és szuvenír üzletként működnek.

A-alakú ház, Santana

A legszuperebb túrák Madeirán

A Pico do Arieiro, a sziget második legmagasabb hegye autóval is megközelíthető, de az 1862 méter magas Pico Ruivo csúcshoz már kemény túra vezet.

Pico Ruivo csúcsra vezető út

Aki a természetjárás kevésbé megerőltető változatait kedveli, annak ajánljuk a Szent Lőrinc-félsziget meghódítását, ami hosszú, ám jóval könnyebb túra Madeira legkeletibb pontjához.

TIPP:

Innivalót mindenki vigyen magával, mert út közben nincs lehetőség vásárolni!

Szent Lőrinc-félsziget

Ha a legkeletibb pontot megnéztük jöhet a legnyugatibb, Ponta do Pargo és az ő világítótornya.

A sziget kuriózumai, és személyes kedvenceim, a levada túrák, mikor kis vízzel teli csatornák mellett vezet az út. Ezek azért jók, mert egyáltalán nem megerőltetőek, szinte alig van szintkülönbség, de azért figyelni kell, hova lépünk, nehogy bokaficam legyen a vége.

A legtöbben a Caldeirao Verde nevű helyet keresik fel ily módon, de népszerű még a Risco-vízesés és a 25 Fontes is. Ha a tömeget el szeretnétek kerülni, akkor a Levada Nova mentén vezető túra, vagy egyik útvonal a Paul da Serra vidékén nagyon fog tetszeni. Mi mindkettőt imádtuk!

25 Fontes

Egy biztos, aki egyszer felkeresi Madeirát, az menthetetlenül az örök tavasz szigetének rajongójává válik. Mi már alig várjuk, hogy újra láthassuk.

 

/Fotók: Bene Marianna/

 


Exit mobile version