Site icon Szallas.hu Blog

Magyarország építészeti legjei – 11 elképesztő épület és különleges hely, amit látnotok kell


Tudjátok, melyik a legnagyobb, a legrégebbi, vagy éppen a legmagasabb építmény Magyarországon? Ha nem, akkor most megismerhettek 11 olyan helyet, ami igazi építészeti kuriózum. Keressétek fel őket, mert izgalmas látványban, rendhagyó történelemben vagy éppen páratlan panorámában lesz részetek! Következzenek Magyarország építészeti legjei: a lélegzetelállító műremekek, mesebeli helyek és a legérdekesebb épületek.

Bence-hegyi kilátó

Magyarország építészeti legjei – 11 elképesztő épület és különleges hely, amit látnotok kell

A legnagyobb alapterületű épület

Vajon hány lakóház férne el Magyarország legnagyobb épületében, csaknem 18 ezer négyzetméteren? A válasz: körülbelül 50. Talán nem nehéz kitalálni, miről van szó: Budapest jelképéről, az Országházról. 1885-ben kezdték meg az építését Steindl Imre terve alapján, és tizenhét évig tartott, amíg kész lett. Ezalatt csaknem 40 millió téglát használtak fel, és félmilliónál is több követ faragtak a falak díszítéséhez! Az eklektikus-neogótikus építmény 268 méter hosszú és 123 méter széles, a kupolánál pedig 96 méter magas. A 10 belső udvar, a 29 lépcsőház és a 27 kapu nyilván nem nagyon kedvez azoknak, akik könnyedén eltévednek. Az Országház ma már a Világörökség része, itt őrzik a Szent Koronát is, és vezetéssel látogatható. 

A Parlament épülete

A legmagasabb épület

A legmagasabb épület Magyarországon jelenleg a Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház, vagy ahogyan mindenki ismeri: az Esztergomi Bazilika. Az épület a kriptától kezdve a kupolán álló kereszt csúcsáig mintegy 100 méter magas, és ez még nem minden. A Bazilika még egy „leg”-et a magáénak tudhat: 5660 négyzetméteres alapterületével ez az ország legnagyobb keresztény egyházi épülete. Építése több fázisban zajlott, felszentelésére 1856-ban került sor. A Bazilika lenyűgöző látványt nyújt, ahogy a Várhegyen magasodik a Duna partján, és minden fala történelemről mesél. Önállóan is bebarangolhatjátok, de tárlatvezetést is nyújtanak. Ha jó erőben vagytok, másszátok meg a 413 lépcsőt is, hogy a kupolából szétnézhessetek!

Szuper szállások Esztergomban >>

Esztergomi Bazilika

A legkülönösebb vár

Hogy mit értünk különös alatt? Nem csak a kinézetet, hanem az építés körülményeit is. A nyertes egyértelműen a székesfehérvári Bory-vár, vagy más néven a magyar Tadzs Mahal. Ez a név sokat elárul róla, ugyanis a Bory-vár is a szerelem jelképe. Bory Jenő építészmérnök, szobrász, festő és egyetemi tanár életműve ez, aki felesége iránt érzett mély szerelmét szerette volna kifejezni a kuriózummal. A több tornyú vár 40 évig épült, és lépten-nyomon titkos helyek, izgalmas zugok, és művészeti kincsek tarkítják: több száz szobor, díszkút, mozaik, és festmény található benne. A százoszlopos udvaron körbefutó folyosón olyan történelmi alakok elevenednek meg, mint Álmos vezér vagy Tinódi Lantos Sebestyén, a képtárban pedig többek között Székely Bertalan műveit csodálhatjátok meg. Egy szó, mint száz: a vár a romantika és az építészet kedvelőinek kedvence. Ha létezik mesebeli épület a valóságban – ez az.

Székesfehérvári szállások >>

Bory-vár

A legszebb tér

Igazándiból itt nincs egyetlen jó válasz, a dolog némileg szubjektív, de ha mégis választani kell, mi az egri Dobó István térre voksolunk. Hogy miért? Menjetek el személyesen, és megértitek! A leírás ugyanis nem igazán adja vissza a hely hangulatát. A tér fölé az egri vár impozáns bástyája magasodik, a többi oldalról pedig százéves barokk házak, a Városháza és a minorita templom veszik körbe. A tér közepén Dobó István várkapitány szobra áll, mellette szökőkút csobog vígan, a közelben pedig fák sorakoznak. Nyáron ezek kellemes hűsölést nyújtanak, télen pedig csodás díszkivilágításba öltözik a tér. A hely festői kinézetéhez romantikus, barokk hangulat társul, körülötte pedig középkort idéző utcák kanyarognak a belvárosban. Aki még nem járt itt, az mindenképpen pótolja!   

Az összes egri szállás egy helyen >>

Az egri Dobó tér

Az egyik legrégebbi templom

Több Árpád-korabeli templom is verseng az első helyért, a legnépszerűbbek között van például a Bélapátfalván található templom is. Ez hazánk egyetlen épségben megmaradt romanikus stílusú ciszterci apátsági temploma, melynek építését 1232-ben kezdték meg. Gondoljatok bele: csaknem 800 éves falak állnak ott; mi mindennek lehettek azok tanúi! A nemzetközi szinten is híres műemléket a 14-15. században építették át gótikus stílusúra. Ha szeretnétek beszippantani az élő történelmet, látogassátok meg, már csak azért is, mert páratlan helyen található. Bélapátfalva egy apró, bükki falu vadregényes környezetben, ahol a Lak-völgyi tó és a környező hegyek csodaszép látványt nyújtanak. 

Hangulatos bükki szállások Bélapátfalván >>

Bélapátfalvai Ciszterci Apátság temploma

A legmodernebb kilátó

A Bence-hegyi kilátót nem csak a panoráma miatt érdemes felkeresni, habár az is valami fantasztikus, hiszen az egész Velencei-tó, a Budai-hegység és a Vértes is megcsodálható róla. De maga a kilátó is egy külön látványosság, a modern művészet megtestesülése. A sajátos formájú, színezett betonból készült építmény 20 méter magasan csavarodik a táj fölé, és érdekes módon minden irányból más alakúnak tűnik. A kilátó Kruppa Gábor és Merkel Tamás építészek terve nyomán épült fel és 2018 óta látogatható. Van, aki szerint meghajlott virágsziromra hasonlít, mások szerint kígyófejre vagy szélfútta fára. És szerintetek? 

Szállások a Velencei-tó körül >>

Bence-hegyi kilátó

A leghosszabb híd

A leghosszabb hídunk egyúttal az egyik legmagasabb is: a Zamárdi és Balatonszárszó között ívelő Kőröshegyi viadukt 1872 méter hosszú, legmagasabb szintje pedig 88 méter. 16 pillér alkotja, melyek közül a legmagasabb csaknem 80 méter. A 2007-ben átadott híd az M7-es autópálya részét képezi, és kész élmény végiggurulni rajta, mert lélegzetelállító kilátást kapunk egyik oldalról a Balatonra, másik oldalról a Somogyi-dombokra. Ha viszont nem a hídon szeretnétek lenni, hanem magára a hídra rálátni, mi sem egyszerűbb: a közelben lévő Kőröshegyi völgyhíd kilátópont a turisták és gyalogosok számára tartogat fantasztikus panorámát az építészeti műremekre. Mellesleg tudtátok, hogy innen az egyik legszebb a balatoni naplemente?

Foglaljatok a Balaton és a Kőröshegy közelében! >>

Kőröshegyi viadukt

Az egyik legmagasabb építmény/kilátó 

A legmagasabb építmények Magyarországon hivatalosan olyan adótornyok és erőmű kémények, amelyek akár 300 méter körüli magassággal is rendelkeznek, de lássuk be, ezek nem szolgálnak túl sok látnivalóval. Ellenben a Pécsi Tv-torony már izgalmasabb helyszín! 197 méteres magasságával ez az egyik legmagasabb építmény az országban, és mivel az 535 méter magas Misina csúcsán helyezkedik el, így a toronyban egy kicsit úgy érezheti az ember, mintha a világ tetejéről nézne szét. A 75 méteren lévő körkilátóból ugyanis tiszta időben egészen a horvátországi Papuk hegységig, és a Badacsonyig is ellátni! A torony Vízvárdy István, Söpkéz Gusztáv és Thoma József tervei alapján épült a ’70-es években, éspedig 18500 tonna vasbeton felhasználásával. Még elgondolni is sok.

Szállások Pécsett >>

A pécsi tv-torony

A legszebb kastély

Megint csak el kell néznetek nekünk egy bizonyos fokú szubjektivitást: nehéz a választás, de a tiszadobi Andrássy-kastély viszi a prímet. Kész mesebeli hely: mintha egy romantikus lovagregény lapjairól elevenedne meg. Nem véletlen, hiszen a soktornyos, neogótikus kastély a lovagi várkastélyok mintájára épült, és feltehetőleg romantikus indíttatásból készült. Állítólag gróf Andrássy Gyula Erzsébet királyné tiszteletére építtette. A kastélyt körülvevő park szintén hozzájárul az esztétikához, a Tisza-közelsége pedig további programokat és látnivalókat nyújt az idelátogatók számára. Bár 2020. november 1-től felújítás miatt zárva, amint ismét megnyitja a kapuit, meg kell néznetek élőben is!

A tiszadobi Andrássy-kastély

Melyek még a legszebb kastélyok Magyarországon? Összeszedtünk egy top 10-es listát >>

Vendégházak Tiszadob környékén >>

+ 2 különleges épület a fővárosban, amiket talán nem is ismertél

Budapest legrégebbi épülete: a sokat megélt Vörös Sün ház

Azt tudjuk, hogy a Budai Vár régóta magasodik a Duna partján, de azt nem sokan tudják, hogy itt található Budapest legrégebbi épülete is. A 700 éves Vörös Sün házban őrizték Remete Szent Pál testereklyéjét, ezért is hívták akkoriban Szent Pál utcának azt, amit ma a Fortuna utca néven ismerünk. Később fogadóként is működött, és táncestek, illetve színjátszások helyéül szolgált. Sőt, a két világháború között kabarénak és kuplerájnak is otthont adott. Mai klasszicista kinézetét a 19. század eleji átalakításnak köszönheti, könnyű felismerni az épületet a domborművön virító aranyos vörös süniről. Ami egyébként a nevet illeti, nem tudni pontosan, honnan kapta, de már a 17. századi feljegyzésekben Vörös Sünként bukkant fel. Ha a várnegyedben sétálgattok, keressétek meg!

A budai várnegyed

A külföldiek által egyik legismertebb hely: a fényűző New York-palota

Egy darabka New York a fővárosban: elegancia és luxus a Nagykörúton, amit a külföldi turisták előszeretettel keresnek fel. A New York Life Insurance Company bízta meg  Korb Flórist, Giergl Kálmánt és Hauszmann Alajost, hogy a cég budapesti székháza egy impozáns palotában kapjon helyet. Az eklektikus palota 1894-ben nyitotta meg kapuit, de a biztosítótársaság működésénél sokkal érdekesebb tény, hogy a földszinten létrejött a híres New York kávéház, ami a magyar irodalom egyik fellegvára lett. Alkotott itt Adytól kezdve Krúdyn át Molnár Ferencig sok nagy magyar író, költő. Ha hinni lehet az anekdotáknak, némelyikük egy-egy költeménnyel próbált fizetni a kávéért, sütiért. Csak képzelni tudjuk, mennyi sikerrel jártak. A palota belső tere igazán pazar; csillárokkal, szobrokkal, szökőkúttal, mennyezetfreskókkal. És még valami: a pár éve újranyitott New York Kávéház 2011-ben és 2013-ban is elnyerte a Világ legszebb kávéháza címet, ami azért nem kis teljesítmény! 

New York Palota

Ha szeretnél többet megtudni a palotáról, itt olvashatsz még érdekességeket >>

Foglaljatok szállást Budapesten! >>

Szerintetek melyik a legérdekesebb vagy a legszebb épület Magyarországon? Ha van még olyan a listán, amit nem láttatok élőben, akkor kalandra fel! Mindegyik közelében találtok szuper szálláshelyeket >>

(fotók: szallas.hu, shutterstock)


Exit mobile version