Site icon Szallas.hu Blog

Mini Magyarország makettparkok – nem csak gyerekeknek

Mini Hungary Park, Mórahalom


Gondoltátok volna, hogy megférhet egymás mellett, egy helyen a Duna, a Balaton, a gyulai vár, a Cifra palota, a jáki templom, az egri vár és az első balatoni gőzhajó? Ha a valóságban nem is, hazánk négy Mini Magyarország Makettparkjában ez is lehetséges! Csodás helyek, amelyek fantasztikus természeti környezetben mutatják be hazánk dicső történelmi múltját, népművészeti értékeit és romantikáját – Szarvastól Kisbérig.

Mini Hungary Park – Mórahalom

Mórahalmon Magyarország történelmének építészeti szimbólumait tekinthetjük meg 1:25-ös méretarányú makettek formájában. A Mini Hungary Parkban hazánk legszebb templomainak, várainak, palotáinak, kastélyainak és műemlékeinek kicsinyített mása várják az érdeklődőket.

Mini Hungary Park, Mórahalom (fotó: szallas.hu)

Itteni sétánk során különleges és szinte megfoghatatlan impressziókat kapunk, hatalmas élmény így egyben látni mindazt, ami magyar történelem, és átérezni, hogy ezek a műemlékeink a maguk dicső nagyságában is őrzik és védik hazánk hírnevét. Ami pedig még inkább segíti az élmény fokozását, hogy a környezet kulturált, infrastrukturálisan rendezett, a látnivalók akadálymentesek, valamint az integrált látogatómenedzsment rendszer elősegíti a komplexum területére érkező külföldi-belföldi látogatók irányítását, zökkenőmentes eligazodását.

 

TIPP: A Szallas.hu-n foglalóknak a felnőtt belépőjegy árából 25 % kedvezmény jár! ⇒

Nyitva: Hétfő-Vasárnap 10.00-18.00.

Cím: Mórahalom, Móradomb körút, 6782

Szállást keresel Mórahalmon? Mi ezeket ajánljuk ⇒

Mini Magyarország – Szarvasi Arborétum

A történelmi Magyarország és egyben a Kárpát-medence mértani közepén, a szarvasi arborétum mellett található hazánk egyetlen interaktív makettparkja, a Mini Magyarország.

Ez a lenyűgöző attrakció a Körösök szívében mutatja be a látogatók számára Magyarország történelmi jelentőségű épületeinek, hajóinak, vonatainak kicsinyített másait. A mini Balaton, a mini Duna vonulata segít elmélyíteni az élményt, amit a gombnyomással indítható, mini alagutakon, hidakon, viaduktokon átkelő vasút makettek, a ringatózó vitorlások, gőzhajók, gombnyomásra megszólaló, hangzó épületek és közlekedési járművek között láthatunk.

A családok, baráti társaságok, iskolai osztályok, nyugdíjasklubok kedvenc helyszíne lesz, hisz olyan építészeti mesterművek kicsinyített másaival találkozhatunk, mint a Gyulai vár, a Szegedi Dóm, vagy a Kaposvári Csíky Gergely Színház.

Nyitva tartás: mindennap 8.00-tól sötétedésig látogatható.

Cím: 5540 Szarvas, I. Külkerület 9.

Szállásajánlatok Szarvason ⇒

Mini Magyarország Makettpark – Kisbér

Európában egyedülálló módon Magyarország rendelkezik az egyik legkülönlegesebb turisztikai attrakcióval, hiszen nem csupán egy, hanem rögtön négy Mini Magyarország Makettparkot is a magunkénak tudhatunk.

Ezek közül a kisbéri igen különleges és érdekes látnivalót kínál az érdeklődőknek. Ha a kisbéri tó partján kialakított makettparkot szeretném egy szóval jellemezni, akkor azt mondanám, hogy végtelenül romantikus, hiszen hazánk legszebb és legkülönlegesebb épített örökségeinek kicsinyített mását mutatja be az utazóknak. Így szemügyre vehetjük a kecskeméti Cifra Palota, a jáki templom, a kisbéri lovarda, a pécsi dzsámi, a tatabányai Turul emlékmű, az aggteleki cseppkőbarlang, a gödöllői Grassalkovich kastély vagy akár a villányi pincesor  kicsinyített mását is.

Nyitva tartás: 2018. április 16. – 2017. október 15-ig, hétfő-vasárnap: 9.00 – 17.00.

Cím: 2870 Kisbér, Tópart u.

Kisbéri szállások ⇒

Mini-Magyarország Makettpark és Mini Skanzen – Ászár

A Bakonyalja egy fantasztikus turisztikai látványosságot rejteget magában. Ez nem más, mint az ászári Mini Skanzen. Utunk során érdemes összekötni a megtekintését a szomszédos Kisbéri Mini Magyarországgal, hiszen egyedülálló módon alkotnak egy makettparkot.

A skanzen a tájház melletti téren várja az utazókat, hogy bemutathassa a Dunántúl népi építészetét. A közel 1500 négyzetméteres zöld területen huszonkét épület – lakóházak, szélmalom, kovácsműhely, templom – kicsinyített mása sorakozik. Minden ház és udvara egy adott építészeti stílust örökít meg, egy adott korszakhoz kötve. Igazi időutazásban lehet részünk, hiszen nem csak nagyszüleink, hanem ükszüleink régmúltjába is betekintést kaphatunk.

Nyitva tartás: Mini Skanzen és Tájház május 1-jétől október 31-ig a következő időpontokban látogatható: Hétfő ZÁRVA. Kedd – Péntek: 14-18 óráig. Szombat 10-18 óráig. Vasárnap 10-18 óráig.

Cím: Ászár, Jászai Mari tér

Szívesen megszállnál Ászár közelében? ⇒

 


A miskolci állatkert egyik legfiatalabb lakója (fotó: Miskolci Állatkert és Kultúrpark facebook)

 

 

Még több gyerekprogram:

Állatkertek és állati helyek kicsiknek és nagyoknak

 


Exit mobile version