Site icon Szallas.hu Blog

Mókaliget – Íme Budapest első mókus- és madárparkja


A tavasz beköszöntével Budapesten egy új, izgalmas helyszín is megnyitotta kapuit, ami nem más, mint a Mókaliget, Budapest első mókus- és madárparkja. Nemrég mi is meglátogattuk, hogy el tudjuk mesélni a tapasztalatainkat.

Itt találod a Mókaligetet

A főváros első mókus- és madárparkja Budapest IV. kerületében, a Farkas-erdőben található. Megközelíteni az Ugró Gyula sorról lehet.

A Farkas-erdő már régóta kedvelt kirándulóhely nem csak az újpestiek, hanem a fővárosban élők körében is. A főként akácból, tölgyből és fenyőből álló erdő minden évszakban nagyon hangulatos, amihez hozzájárul gazdag állatvilága is.

Farkas-erdő

Rengeteg madárfaj él itt, de kétségtelen, hogy mindenki kedvencei a fákon vidáman ugrándozó kis mókusok, akik március óta egy biztonságos ligetben csemegézhetnek, az erre kirándulók pedig így zavartalanul csodálhatják őket és színpompás tollas társaikat is.

Újpesti Mókaliget

Budapest első mókus- és madárparkjának története

A Farkas-erdő már régóta rengeteg mókusnak ad otthont, többször jártunk már itt korábban is, és szinte kivétel nélkül mindig felfedeztünk néhányat. Legkönnyebb akkor megtalálni őket, mikor még nem olyan nagy a lombozat, mert ilyenkor kevésbé tudnak elbújni. Nem mintha a Farkas-erdő mókusai annyira bújósak lennének, hiszen hozzászoktak már az emberek közelségéhez, és ha kellő óvatossággal figyeljük őket, nem fognak megijedni. 

Mókus a Mókaligetben

Az újpesti mókusokat legjobban talán Pásztor László, vagy ahogy a helyiek emlegetik, Laci bácsi ismeri, aki már évek óta kijár az erdőbe, hogy etesse őket. A helyi városvezetés és az újpesti Állatmentő Liga az ő segítségével alakította ki ezt a mókusok és madarak számára egyaránt biztonságos, körbekerített kis ligetet, ahol az odúk és etetők mellett még sünlakosztályok, madárfürdetők és rovarhotel is helyet kaptak.

Mókus- és madáretetők rovarhotel

A mókus- és madárpark ötlete már korábban is felmerült, de a megvalósítás apropója végül egy vadrongálás volt, egy vaddisznó ugyanis kárt tett az etetőkben.

A liget mellett információs táblákat is találunk, amiken az itt előforduló madárfajok szerepelnek. Ezekről QR-kód segítségével még sok hasznos információt megtudhatunk, mert a kód leolvasása után a Magyar Madártani és természetvédelmi Egyesület honlapjára navigálják az érdeklődőt.

A Mókaliget látogatása

A helynek rövid idő alatt híre ment, és egyre több a látogató, de azt fontos leszögezni, hogy a Mókaliget nem állatsimogató! Ez a mókusok természetes élőhelye, itt nem idomított állatok láthatók. Az emberek hangjától már nem félnek, de a hirtelen mozdulatoktól megijednek, és bár hozzászoktak már a kíváncsiskodó emberekhez, de ha túl közel próbálunk merészkedni, akkor inkább elfutnak. Emiatt célszerűbb távcsővel felszerelkezni, és türelmesen várni, hogy esetleg ők jöjjenek közelebb.

Mókus a Mókaligetben

Otthonról hozott eleséggel (háztartási maradékkal) nem szabad etetni őket, de erre nincs is szükség, hiszen el vannak látva, ezért szívesen járnak a számukra kialakított etetőkhöz. A betartandó szabályokra egy tábla is felhívja a figyelmet.

Mókus a Mókaligetben

Mi egy szép napsütéses délutánon látogattunk ki, és egy kellemes séta keretében jártuk be a környéket. Így is találkoztunk mókusokkal, de aki biztosra akar menni, annak azt javasoljuk, keljen korán, mert Laci bácsi reggelente 7-8 óra között eteti meg őket, és ilyenkor csak egy kicsit kell várni, hogy felbukkanjanak a reggelire érkező mókusok és madarak.

Az Ugró Gyula soron sok parkokolóhely van, de tömegközlekedéssel is megközelíthető. A Mókaliget az erdő szélén van, így bárki könnyen elérheti. Mikor odaértünk pont megérkezett egy éhes mókus, aki gyorsan magához vett pár finom falatot és távozott is.

Volt szerencsénk pár szót váltani Laci bácsival is, aki elmesélte, van azért olyan időszak, mikor hiába várják az érdeklődők, a mókusok nem mutatkoznak, de madarak ilyenkor is szép számmal vannak.

A galamboknak is nagy kedvence lett a hely

Mi cinkéket, egy szajkót és sok-sok galambot láttunk. Sétáltunk egyet a Farkaserdőben és a Szilas-patak mentén is, majd visszatértünk még a kis elkerített ligethez, de mókust már nem láttunk. Éppen elindultunk a kocsihoz, mikor a liget mellett egy kidőlt fára helyezett etetőnél felfedeztünk még egy mókust, aki éppen ott eszegetett, úgyhogy végül sikerült néhány klassz fotót is készíteni róla.

A Szilas-patak melletti ösvény

Amit még érdemes megnézni, ha erre jártok

Mókusos szálláshelyek az országban

Ezt az állatkertekről készült térképes gyűjteményt is ajánljuk, ha szívesen megfigyelnétek más állatokat is >>

Ha szeretnétek aktualitásokat olvasni a Mókaligetről, akkor kövessétek a Facebook-oldalukat is >>

Ha Újpesten jártok, ne hagyjátok ki a Mókaliget névre keresztelt egyedi állatparkot, ahol a mókusok mellett több madárfajt is a természetes élőhelyükön figyelhettek meg.

(Képek: Bene Marianna)


Exit mobile version