Site icon Szallas.hu Blog

10 kihagyhatatlan program a Múzeumok Éjszakáján


2018. június 23. több szempontból is különleges dátumnak ígérkezik.

Egyrészt aznap lesz a nyári napforduló ünnepe, Szent Iván napjának előestéje, a Szentivánéj, valamint 23-án szombaon rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját, amelyen csaknem ezernél több program közül választhat az évről-évre népesebb, csaknem félmillió álmatlan érdeklődő és látogató.

Lehetetlen lenne felsorolni minden múzeumot, amely részt vesz az idén 16 éves eseményen, de kigyűjtöttünk néhány izgalmas programot az ország minden részéről. Lesz kultúra, történelem, kirándulás, filmek, sőt még a foci is feltűnik a színen. Lehet válogatni!

A Magyarországon épen maradt és látogatható 2 türbe közül az egyik Pécsett, a Rókus domb tetején található. Idrisz baba bektasi dervis, jóslataival, gyógyítással, és életmódjával kivívta a környezetében élők tiszteletét. 1592-ben bekövetkező halálakor közadakozásból türbét emeltek neki. A türbe látogatása ingyenes, megtekintéséhez időpontegyeztetés szükséges.

Program:

Este 21.00-kor és 23.00-kor Idrisz baba türbéjében gyertyafényes beszélgetés Idrisz babáról, Vámbéry Ármin magyar dervis kutatóról, a pécsi dervisek életéről, zenés bemutató a dervisek szertartásairól.

Cím: 7624 Pécs, Nyár utca 8. Mobil: +36 20 400 9301, Email: Ide kattintva küldhetsz e-mailt

Szállást keresel Pécsett? Mi ezeket ajánljuk >>

Program

20-23 óráig KastélyKoncert és rendhagyó tárlatvezetés a Halász-kastélyban. Amor, Tormento e Gelosia – Szerelem, gyötrelem és féltékenység, barokk gyöngyszemek a Savaria Barokk Zenekarral. Részletek G. F. Händel operáiból.
A koncertet követően rendhagyó tárlatvezetésre várják a látogatókat a kastély Művészetközelben című kiállításán.

Titkos kincsek Magyarországon, amiket látnod kell – Gyönyörűen felújították a Dabasi-Halász kastélyt >>

Cím: 2475 Kápolnásnyék, Deák Ferenc u. 10. Mobil: +36 21 292 0471, Email: Ide kattintva küldhetsz e-mailt

Szállást keresel a Velencei-tónál? >>

Programok

18:00 – 18:30 – Csak a kezünket figyeld! – Hogyan legyél híres bűvész? Így csinálta Rodolfo!

Fekete Anetta muzeológus előadása kicsiknek és nagyoknak, a Szórakaténusz Játékmúzeum gyűjteményében lévő Rodolfo anyag bemutatása

A kecskeméti Városháza éjszaka

18:30 – 19:00 Csak a kezünket figyeld! – Bemutatkozik a Rodolfo Bűvészkör

19:00 – 23:45 Csak a kezünket figyeld! – Kézművesség

Varázssüveg készítés, karton alapú, sztaniolpapírból kivágott formákkal díszített, hordható süveg Varázspálca készítés

20:00 – 20:45 Csak a kezünket figyeld! – Fellép Káró, a bűvész

Cím: 6000 Kecskemét, Gáspár András utca 11. Telefon:  +36 76 481 469, Email:  Ide kattintva küldhetsz e-mailt, Weboldal: www.szorakatenusz.hu

Szállások Kecskeméten >>

Szerzetesekkel a Pogány Madonna nyomában – Tihanyi Bencés Apátság

A Tihanyi Bencés Apátság régen és ma: a POGÁNY MADONNA című film helyszíneinek bejárása Bujtor Balázzsal / A bencések és Bujtor István

Tihanyi Bencés Apátság

Dátum: június 22. péntek: 20.30, június 23. szombat: 20.00, 21.30, 23.00

Jelentkezés, jegyvásárlás emailben (turizmus@tihanyiapatsag.hu) vagy az Apátság melletti Porta Pacis Látogatóközpontban.
Részvételi díj: 4900 Ft, amely az a különleges élményeken túl jellegzetes (filmbeli) ételek és italok fogyasztását is tartalmazza. Gyermekeknek 3500 Ft.

Megszállnál Tihanyban? >>

Impressziók. Monet-tól Van Goghig, Matisse-tól Warholig – MODEM, Debrecen

Monet, Degas, Cézanne, Van Gogh, Modigliani, Matisse, Picasso, Warhol, Lichtenstein és Francis Bacon művei június közepétől a MODEM-ben. A debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központ idei kiemelt tárlata több mint egy évszázad művészetén vezeti végig a látogatókat, bemutatva a korszak legkiemelkedőbb alkotóit a preraffaelitáktól a posztimpresszionistákig, Monet-tól Van Goghig, Matisse-tól Andy Warholig. A művészeti központba érkezik Alfred Sisley több mint 3 milliárd forint biztosítási értékű olajképe, Van Gogh portréja és Monet tavasza is.

A debreceni Nagytemplom éjszakai kivilágításban

A mintegy 10 milliárd forint biztosítási összértékű anyag a Johannesburgi Művészeti Galéria gyűjteményéből érkezik és szeptember 23-ig látható a MODEM-ben.

Cím: 4026 Debrecen, Baltazár Dezső tér 1. Telefon: +36 52 525 018, Email: Ide kattintva küldhetsz e-mailt, Weboldal: www.modemart.hu

Válogatás a programok közül:

09:30 – 20:00 – Eger város nevezetességei periszkópon keresztül

15:00 – 17:00 – Napkitörések megfigyelése

18:00 – 18:30 Csillagmesék (gyermekműsor)

19:00 – 19:45 előadás – Csillagászat és a görög mitológia

20:00 – 20:45 Szent Iván éji kísérletek

21:30 – 23:00 Távcsöves észlelés (felhőtlen égbolt esetén) – a távcsövek látómezejében a Hold, a Szaturnusz és a Jupiter holdjaival.

Cím: 3300 Eger, Eszterházy tér 1. Eszterházy Károly Egyetem „A” épület, Líceum, Mobil: +36 70 211 4473, Email: Ide kattintva küldhetsz e-mailt, Weboldal: www.varazstorony.hu

Szállások Egerben >>

Válogatás a programok közül:

09:00 – 02:00 Repülőgép szimulátor vezetés

16:00 – 02:00 Fotózkodás repülőgép-fedélzeten, MALÉV egyenruha-elemekben

16:00 – 00:00 Vitorlázó repülőgép bemutató

17:00 – 00:00 Éjszakai pilótafülke bemutató, híres régi MALÉV kapitányokkal

18:00 – 00:00 Reptérlátogatás sok csoporttal, éjszaka is, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kulisszái mögött (külön díjtétele van és előzetes regisztrációhoz kötött)

Forrás: muzej.hu


Exit mobile version