Miért is nem jártunk eddig még a Tátrában?! Magam sem értem, hogy eddig miért nem látogattunk el a szomszédos ország legmagasabb hegységéhez. A Magas-Tátra közel van és számos csodás látnivalóval büszkélkedhet, az egyik új attrakció pedig különösképp felkeltette az érdeklődésünket. Az egyik október végi szabad hétvégénken döntöttünk úgy, hogy átugrunk Szlovákiába. Ha nem rajongsz a hegyekért és a túrákért, akkor is olvasd tovább, tetszeni fog, amit mutatok.
Egy aktív családi pihenésre vágytunk. Ötéves gyermekünkkel még nem vállalkoztunk volna nagyobb túrára, de most mi is inkább csak egy nem rohanós, laza, két napos kirándulásra vágytunk. Bepakoltam a meleg ruhákat és az overált is, hiszen a Tátrában már havazást ígértek.
Kevesebb, mint 4 óra utazás után megérkeztünk a vágyott úti célhoz:
a lombkorona-tanösvényhez.
Már a fotók is elvarázsoltak, és alig vártam, hogy élőben is megtapasztalhassam, milyen a fák fölött sétálni, innen megcsodálni a Bélai-Tátra legmagasabb csúcsait.
A 2017 szeptemberében épített látnivaló nagyon népszerű, igazi turisztikai attrakció lett Szlovákiában. Nyáron előfordult, hogy nehezen tudtak parkolót találni a látogatók a Zár község közelében lévő Blacheda-völgyben. Az innen induló felvonó jelenleg felújítás alatt áll, egy nagyobb befogadó képességgel bíró a cél, amit szeretnének még idén átadni. Gyalogosan a következőképpen lehet elérni a lombkorona-tanösvényt és a kilátót: A Blacheda-völgyből a kijelölt túristaúton, Zárból (Zdiar) vagy Tavas (Jezersko) községből illetve Kisfrankvágásáról (Mala Franková) a sípálya mentén.
Felvonó
Mi Mala Frankovát választottuk, a turistalátványosság honlapja azt írta, ez a leggyorsabb gyalogos útvonal. Nem volt egyszerű felkapaszkodni, az ötévesünkkel együtt ez egy kb. 45 perces út volt felfelé, de izgatottan vártuk a folytatást. Ezen az útvonalon rögtön a kilátóhoz érkeztünk, ami azonban csak a tanösvényen végighaladva látogatható, így még egy kis séta után értünk el a bejárathoz. Cseppet sem bántuk, hogy kóborolhatunk még kicsit a fenyők között, de még nagyobb volt a mosoly az arcunkon, amikor végre az átlagosan 24 méteres fák lombkoronája felett sétálhattunk.
Kilátó
Tényleg szenzációs élmény! Elképesztő a látvány, hihetetlen a fenyők csúcsait a lábaink alatt látni és fantasztikus a napfényben csillogó hófedte hegyek közelsége. A belépéstől a toronyig 600 métert kell megtenni, út közben pedig játékos feladatokra is vállalkozhatunk. Ki is lehet kerülni a kis akadálypályákat, de én úgy vettem észre, hogy gyerekek és felnőttek egyaránt élvezték ezeket. Memóriajáték és különböző táblák állítanak még meg minket, hogy interaktív módon ismerkedhessünk az erdő növény- és állatvilágával.
A kanyargó ösvényt végigjárva megérkezünk a 32 méteres kilátótorony aljához. Nem lépcső, hanem egy kényelmes, széles járda vezet fel a kilátó tetejére. Míg körbe-körbe haladunk felfelé, egyre szélesebb és mesésebb panoráma tárul elénk, páratlan a kilátás a Bélai-Tátrára és az imént bejárt útvonalunkra. A magasban aztán egy igazi adrenalinbomba vár minket. A kilátó tetején ugyanis egy erős műanyagból kifeszített háló található.
Én azt hittem, sokkal bátrabb vagyok és majd nagyokat ugrálok ezen a trambulinon. Remegő lábakkal, hármasban, egymás kezét fogva, nagyon lassan és óvatosan áthaladtunk azért a 30 méteres mélység felett. Ugrálni nem ugráltam, sőt majdnem csúnyán néztem arra, aki igen, de háló közepéig aztán bemerészkedtem egyedül is egy fotó kedvéért. Azért a mai napig állítom, hogy a lefelé vezető 67 méteres csúszdát viszont kipróbáltam volna! Sajnos, nem működött az építkezés miatt. Így viszont lefelé is kattintgathattam jó párat, mert a hihetetlen látvánnyal nem bírtam betelni.
Jó tudni: A lombkorona-tanösvény bejárata és kijárata egyelőre még ugyanaz, de a tervek szerint, miután megnyílik az új felvonó, nem kell majd visszasétálni a bejárathoz, hanem a torony alatti résznél is ki lehet majd jutni. Különböző nehézségű downhill pályákat is terveznek a kilátó környékére illetve lesz a hófánk pálya is.
Szállás Poprádban
Nem volt más hátra ezen napon, mint a fantasztikus, kihagyhatatlan programot kipihenni. Hamarosan megérkeztünk a közeli Poprádba, itt foglaltam szobát egy nagyon hangulatos kis szálláshelyen, a Barborka Pensionban.
Baborka panzió, Poprád
Imádnivaló volt a négy szobával rendelkező épület fából készült bútorzata, a régi idők lenyomata és a modern kor keveredése, a gyertyaillat érkezéskor és a nagyon kedves fogadtatás a tulajdonosok által. Martin, a házigazda csak szlovákul beszélt, de a kolléganője nagyon jól beszélt angolul, mindent elmagyaráztak, megmutattak nekünk, miközben felkísértek minket a tágas, kényelmes háromfős szobánkhoz. Elbűvölő volt a faillat, a bájos piros-fehér kockás ágynemű, kedvenceim voltak a csészék, amiket a vízforraló mellé készítettek nekünk és így este meg tudtam inni egy finom forró csokit, valamint a könyvespolc és a pihe-puha törülközők is.
Kis felfrissülés után sétáltunk egyet még Poprád színes házai között a főutcán, a templom közelében, majd pizzáztunk egyet, végül Kisvakondos könyből “olvastam” kisfiunknak elalvás előtt.
Másnap míg vártunk picit a reggelire, kártyáztunk egyet a kandallóban ropogó tűz mellett. Házigazdáinktól kellemes és tartalmas reggelit kaptunk, felvágottakkal, sajttal, zöldséggel, tojásrántottával, plusz csipkelekvárral és kaláccsal. Ki kell emelnem a pöttyös teáskészletet, amiből élvezet volt kortyolgatni a borsmenta teát és amit szívesen hazahoztam volna. Egy finom kávéval fejeztük be a reggelit a cserépkályhával, hangulatfénnyel rendelkező étkezőhelyiségben/bárban, majd hamarosan el is köszöntünk és indultunk tovább a másik kiszemelt úti célunkhoz.
Még több információ a szálláshelyről >>
Csorba-tó
Poprádtól fél órát autóztunk és könnyen megtaláltuk a Tátra egyik legkeresettebb látnivalóját, ami valóban kihagyhatatlan programnak bizonyult. Itt már találkoztunk hóval – ha a kisfiunkon múlik, nem is hagyjuk el a parkolót, mert ő már ott nagyon jól elszórakozott.
Aztán csak rávettük, hogy sétáljuk körbe a tavat. A 2,5 km-es távolság nem megerőltető, gyerkőccel azért készüljünk rá, hogy ez legalább egy órát vesz igénybe. Ki kellett próbálni a tó körül az összes erdei tornapályás, egyensúlyozós, mászós elemet, a játszóteret, a körhintát, bebújni a faházikóba, megsimogatni a fából faragott állatszobrokat és leginkább kavicsot dobálni, pocsolyába ugrálni és minél nagyobb hódarababokat cipelni. Persze mi nem győztünk gyönyörködni hol a mesebeli tájban, hol gyermekünk felhőtlen örömében.
Örülök, hogy eljutottunk végre a Magas-Tátrába és biztosan visszatérünk még ide! Azt mondják, a nyári Tátránál csak a téli szebb, mi most ősszel néztük meg és így is elképesztő volt. Te mikor indulsz?
/fotók: Deák-Ember Ágnes/