Site icon Szallas.hu Blog

Őszi kirándulóhelyet keresel Budapest környékén? Irány a Börzsöny és a Dunakanyar!


Drégely várától egészen a Dunakanyarig a természeti és történelmi emlékek arra várnak, hogy felfedezzétek őket gyalogosan, autóval, kerékpárral, hajóval vagy vonattal. Két dolog kell ehhez a kalandhoz: fényképezőgép és egy kényelmes cipő. 

Drégely vára – Drégelypalánk

Őszi túránkat és a Börzsöny vidékének felfedezését indíthatjuk a történelmi emlékek megismerésével, hiszen a Börzsöny, mint egykori határvédő terület egykori várainak nyomai, és kövei ma is beszédesek. A hegység környékét ugyanis már az újkőkor óta lakják, de az első erődített településeket, földvárakat, a Pogányvárat, Magosfát vagy a Godóvárat csak a késő bronzkorban építhették. Ezen földvárak kevésbé látványosak, nem úgy, mint a híres Drégely vára, amelynek történelmi múltja egészen a török időkig nyúlik vissza.

Drégely vára

Drégelypalánkra megérkezve a jelzett úton másfél óra alatt juthattok fel a várba, ahol rögtön a bejáratánál Melocco Miklós hatalmas kőtömbbe vésett alkotása fogad titeket, amely a drégelyi csatának és a hős kapitánynak, Szondi Györgynek állít emléket.

Szállást keresel Drégelypalánk közelében? >>

Királyréti Erdei Vasút

A több mint 120 éves Királyréti Erdei Vasút és az ott közlekedő vonat bebizonyítja, hogy a Morgó-patak nem is annyira morcos 🙂 Völgyében haladva pedig Kismarostól Szokolya községen át Királyrétig igen is egy mosolygós túra várja a pihenni vágyókat. A vonat munka-, ünnep-, és hétköznapokon egyaránt közlekedik a Kismaros – Morgó – Szokolya – Paphegy – Királyrét útvonalon, de indulás előtt mindenképp informálódjatok, a 06-20/852-4512-s telefonszámon.

A királyréti végállomásra megérkezve látogassatok el a Királyréti Hajtánypályára, ahol emberi erővel, lábbal, pedálok segítéségével meghajtható, sínen közlekedő járművekkel lehet megtenni egy utat a 750 méter hosszú vasúti körpályán. Jó kis móka ez, főleg ha utána még benéztek a Királyréten található Hiúz Ház Erdei Iskola és Látogatóközpontba. (Cím: 2624 Szokolya, Királyrét, Tel.: +36 27 585 625; +36 30 238 0063). Itt megtekinthetitek a „Börzsöny lakói” című interaktív kiállítást, amely körképet ad az itt élő növényekről, állatokról és az ember tájat alakító tevékenységéről.

Stílusos szálláshelyek a Dunakanyarban

Verőce

A Börzsöny és a Dunakanyar területén barangolva Verőce lehet a következő úti cél, amelynek területe már az őskortól lakott, s itt hagyta nyomait a kelta és a római kultúra. Ennek bárki szemtaúja lehet, hiszen egy hídfőállás romjai láthatók a falu határában, a Duna-parton. Később a honfoglaló magyarok is felismerték a terület előnyeit, s egészen Vác „felemelkedésig” központi település volt, amolyan kapu – neve is ezt jelenti – a Börzsöny hegység várai és vadászterületei között. Ma a település főleg a kulturális élet szépségeit élvezi, tökéletes fekvésének és környezetének köszönhetően nem csak Ady, Móricz, Kodály, Kodolányi, Kosztolányi, Karinthy Frigyes, hanem ma élő hírességek és turisták választják pihenőhelyül.

Zebegény

A Börzsöny déli területihez érve kihagyhatatlan település Zebegény, amelynek gyönyörű fekvése mellett vonzerejének kialakulásában meghatározó szerepet játszott Szőnyi István festőművész (1894–1960) Zebegényhez kötődő munkássága is. A festő egykori háza és műterme ma emlékmúzeumként működik.

Zebegény

A település másik érdekessége a Farkas Vince magyar hajóskapitány emlékeit őrző Hajózástörténeti gyűjtemény is, amelyben nem csak technikai felszereléseket, eszközöket, hajózással kapcsolatos dokumentumokat őriznek, hanem a kapitány nagy útjai során begyűjtött emlékeket számos ország, számos vizéről.

Hajózástörténeti Gyűjtemény, Zebegény

TIPP: Érdemes felsétálni a Kálvária dombhoz, ahonnan csodás panoráma nyílik a Dunára!

Szállást keresel Zebegényben? >>

Csóványosi kilátó – Diósjenő

Természetesen nem mehetünk el a Börzsöny legmagasabb csúcsa mellett sem! Az Ipoly Erdő Zrt. jóvoltából 2014 óta biztonsággal látogatható a Csóványosi kilátótorony, a 938 méter magasan elhelyezkedő építmény 133 meredek lépcsőfokkal és 22,5 méter magasan egy fantasztikus panorámájú terasszal rendelkezik. Mondanom se kell, hogy a kilátás egyedi, s jó időben, kedvező látási viszonyok mellett a Magas-Tátra is látható.

Nagybörzsöny

A Börzsöny egyik gyöngyszeme a gyönyörű, csendes környezetben fekvő Nagybörzsöny.

A falu egy 13. századi templommal büszkélkedhet, s a Szent István templomtól a vízimalmon át a kis sajtos házig igazi felfedező túrát tehettek. A helyi mesterségek, mint a kosárfonó és szőnyegszövő népművészek munkáját is megnézhetitek, s egyben a településen eltöltött idő főleg a színes őszben valódi családi élmény lehet.

Szállások Nagybörzsönyben >>

Kemencei Erdei Múzeumvasút

Egy kis ugrással meg szeretném mutatni nektek, hogy léteznek még jó emberek. Ehhez Kemencére kell látogatni, ahol az ország egyetlen önkéntes munkával működtetett kisvasútja található. Igen, önkéntesek dolgoznak azért, hogy a mi kikapcsolódásunk tökéletes legyen!

Kemencei Erdei Kisvasút

A Kemencei Erdei Múzeumvasút vonalán, a Kemence – Godóvár – Feketevölgy – (Hajagos) útvonalon csodálhatjátok meg a Börzsöny egyedi szépségét. A kemencei végállomáson vasúttörténeti gyűjtemény található, ahol a gyerekek minden kérdésükre választ kaphatnak a Kisvasutak Baráti Köre Egyesület önkénteseitől. Információ: 06-20/586-5242

Nagymaros

Nagymaros egy kis ékszer a Duna partján, ahol idillikus sétát tehettek a Béla sétányon, közben gyönyörködhettek a visegrádi Fellegvárban vagy a Salamon tornyban. De itt található a Szent Kereszt templom is, amit érdemes felkeresni, hiszen a tornya a Dunakanyar egyetlen ma is álló középkori egyházi műemléke.

Nagymaros ősszel

Ezután érdemes a Kálváriakápolnához is felsétálni, ami a Kálváriadombon található. Majd egy kisebb kitérővel a Szent Mihály-hegyre ellátogatni. Az itt található Remete-barlangok a legenda szerint az I. András király idejében betelepült bazilita szerzetesek lakhelyeként funkcionáltak, míg mások a zebegényi bencés apátság maradványait keresték ezen a helyen.

Annyi bizonyos, hogy ha elindultok felfedezni a Börzsönyt és a Dunakanyart, a kirándulás egy külön fotósorozatot is megérdemel majd. Szóval töltsétek fel a gépeket, mert teljesen biztos, hogy bármerre is indultok, végig fotózni fogtok!

Még több kirándulóhely Budapesten és a környékén >>

/fotók: shutterstock, szallas.hu/


Exit mobile version