Site icon Szallas.hu Blog

Így jártuk végig Portugália meseszép városait


Nagy álmom volt egy portugáliai utazás, ami néhány éve végre valóra is vált. Ez az út más volt, mint amiket korábban szerveztünk, mert az volt a tervünk, hogy körbejárjuk az egész országot, és megnézünk mindent, ami csak belefér két hétbe. Titkokat rejtő kastélyokat, ámulatba ejtő hegyeket és meseszép városokat.

Előkészületek

Maga az út sok előkészületet igényelt, mert mindent magunk szerveztünk, hogy a lehető legjobban jöjjünk ki anyagilag. Elsőként a repülőjegyet foglaltuk le egy fapados légitársaságnál, majd következett az autóbérlés, mert enélkül nehezen tudtuk volna kivitelezni a terveinket.

Casa de Mateus

A program váza is viszonylag hamar összeállt, sőt, találtunk olyan eldugott helyeket is, amikről az útikönyvek ritkán, és nagyon keveset írnak, de mi mindenképpen meg akartuk nézni. Ezután kikalkuláltuk, hol mennyi időt fogunk eltölteni, és jöhetett a szállások kiválasztása. Egészen pontosan hét helyen szálltunk meg. Ahol több éjszakát töltöttünk, ott kényelmesebb apartmanokat és hoteleket választottunk, ahol csak egy egyet aludtunk, és már indultunk is tovább, ott beértük egy hostellel, vagy szerényebb szállodával is. Minden megvolt, indulhatott a nagy kaland!

Lisszabont látni kell!

Portugália fővárosa már önmagában olyan gyönyörű, és annyit látnivalót tartogat, hogy ha valaki csak ezért utazik ide, már akkor is rengeteg élménnyel fog hazatérni. Nekünk három napunk volt a városnézésre.

Sé katedrális, Lisszabon

A két legnépszerűbb kerülete az Alfama és a Baixa. Ez utóbbiban található a Kereskedők tere, a Rossio tér és a Santa Justa Felvonó. Az Alfama Lisszabon legrégebbi városrésze, itt áll a híres katedrálisa, és az én kedvencem, a São Jorge vár, ahonnét gyönyörű kilátás nyílik a városra és az Április 25. hídra. A külvárosi Belém akár egy külön napba is beilleszthető. Itt látható a híres Szent Jeromos kolostortemplom, a Felfedezők Emlékműve és a Belém-torony, de mi megnéztünk itt egy hangulatos kis botanikus kertet, és egy harcászati múzeumot (Museu do Combatente) is.

Felfedezők Emlékműve

Azt érdemes tudni, hogy a portugálok nem szeretnek korán kelni, így a legtöbb látnivaló 9-10 óra körül nyit. Lisszabon belvárosában fizetni kell a parkolásért, de ez alól a hétvége kivétel. A helyiek nagyon kedvesek és segítőkészek, ha eltévednénk bátran kérdezzünk.

A kincset rejtő Queluz

A fővárostól nem messze lévő Queluz nekünk nagy meglepetés volt, igazából nem is szerepelt a programunkban, de a szállásadónk ajánlására mégis felkerestük.

Queluz Nemzeti Palota

A Queluz Nemzeti Palota kívülről nem sokat sejtet abból a csodából, ami bent tárul az ember szeme elé, úgyhogy mindenképpen érdemes megnézni.

Sintra titkokat rejtő kastélyai

A város és környéke egy igazi mesevilág, ahol lépten-nyomon kastélyokba és várakba „botlik” az ember.

Pena palota

Amit szinte kötelező megnézni: az elegáns Sintra Nemzeti Palota, a titkos járatokkal és csodás kerttel rendelkező Quinta da Regaleira, a romantikus Monserrate Palota, a díszes Pena Palota és a hozzá tartozó festői szépségű kis faház, a Mór Vár, és a kakukktojás, az egykori kapucinus kolostor romjai.

Monserrate palota

TIPP: érdemes kombinált belépőt váltani, amivel jelentős összeget megspórolhatunk, és még Queluz palotája is benne van az árban. A Quinta da Regaleira viszont nem tartozik ebbe a körbe.

Óbidos, a nászajándékba kapott város

A festői kis városhoz egy romantikus történet kötődik: mikor Dénes király feleségül vette Aragóniai Izabelt, Óbidos volt a nászajándék.

Óbidos

A körbejárható városfal, a hófehérre meszelt házikók, a szűk, virággal borított sikátoros utcái és a mézédes meggylikőrje, a ginja mind-mind közrejátszottak abban, hogy mi teljesen beleszerettünk.

Alcobaça, ahol az ország egyik legszebb kolostora áll

A Mosteiro de Santa Maria de Alcobaça Portugália legnagyobb temploma, amit feltétlenül látni kell, ha erre jár az ember. Az itt nyugvó szerelmespár történetét pedig senki ne mulassza el megismerni!

Alcobaca

Batalha és Fátima nemcsak hívőknek!

Azt hinné az ember, ennyi templom már unalmas, de Batalha kolostora egyszerűen lenyűgöző.

Batalha

Fátima, a jelenések színhelye pedig nagyon közel van ide, és aki felkeresi ezt a csodatévő helyet, annak vallástól függetlenül nagy élményben lesz része.

Coimbra, az egyetemváros

Portugália egyik legnépszerűbb egyetemvárosáról van szó, ahol a legizgalmasabb látnivaló maga az egyetem épülete, és annak páratlan könyvtára. Út közben azért érdemes bepillantani a régi és az új katedrálisába is.

Coimbra egyeteme

Porto, a dolgos város

Így nevezik, utalva ezzel arra, hogy az a hír járja, az itt élők szorgalmasabbak, mint a déli népek. Természetesen egy borkóstolóval indítottunk, majd jöhettek a legismertebb látnivalók.

Porto

A Tőzsdepalotát (Palácio da Bolsa) imádtuk, de ugyanígy lenyűgözött a Sé, vagyis a katedrális is. A Torre dos Clérigos tornyából gyönyörű a kilátás a városra, érdemes ide is felmászni. Innentől pedig csak jöttünk-mentünk a városban, betértünk a São Bento pályaudvarra, végigsétáltunk a Ponte Luís I hídon, majd megnéztünk egy gyönyörű naplementét a Douro partján.

Braga, a portugál Róma

A templomok városának is nevezik, aminek oka rögtön nyilvánvalóvá is vált számunkra, ugyanis a katedrálison kívül több kisebb templom is található itt. A leglátványosabb pedig a város szélén álló Bom Jesus do Monte.

Bom Jesus do Monte

Marvão, a portugál-spanyol határ őre

A hangulatos település kicsit Óbidos hangulatát idézi, így akit az előbbi elvarázsolt, az itt is szerelembe fog esni. Tiszta időben csodálatos panoráma nyílik a várból a Serra da Estrela vonulataira is.

Marvao

Évora, az UNESCO Világörökség része

A város hihetetlenül hangulatos, ezért érdemes kicsit bolyongni a macskaköves kis utcáin. Amit feltétlenül látni kell, az a katedrálisa, Diana temploma és a Praça do Giraldo tér.

Évora

Ha még mindig nem elég a városnézésből, ezeket se hagyjátok ki:

Pera – FIESA Nemzetközi Homokszobor Fesztivál

Algarve térség – Portimao homokos tengerpartja

Bár általában a természeti látnivalókat részesítem előnyben, de Portugália ebből a szempontból kivételes, mert a városai is teljesen elvarázsoltak. Ti melyiket keresnétek fel szívesen?

/fotók: Bene Marianna/

 


Exit mobile version