Site icon Szallas.hu Blog

Töltődj fel az idilli Rétszilasi-tavaknál és kirándulj egyet a Nyalóka-szigeten!


Szeretünk eldugott helyeket felfedezni, mostanság pedig még inkább azokat a lehetőségeket keressük, ahol tömeg nélkül pihenhetünk. A bakancslistánkra egy újabb pont került fel, mióta megpillantottuk a Rétszilasi-tavak Természetvédelmi Területről készült idilli fotókat.

Nem cseng ismerősen a név? Nem véletlen, ugyanis a Rétszilasi-tavak környéke még kevésbé él a köztudatban mint nyaralóhely, pedig a horgászparadicsom remek kikapcsolódási lehetőségeket ígér azoknak is, akik a horgászatot kihagynák. A központjának mondható Rétimajor Budapestről körülbelül másfél órás autókázással érhető el az M6-os vagy az M7-es autópályáról. Ha ez utóbbit választjuk, még a Velencei-tó is útba esik, úgyhogy érdemes ott is megállni kicsit.

A Rétszilasi-tavak Természetvédelmi Terület

A Sárvíz völgyében fekvő közel 1000 hektáros természetvédelmi terület mesterséges tavai leginkább a horgászok kedvenc búvóhelyei, de szép lassan a turisták is kezdik felfedezni a környéket. A Duna-Ipoly Nemzeti Park fennhatósága alá tartozó Rétszilasi-tavakat 1994-ben nyilvánították természetvédelmi területté. A tórendszer ma már rengeteg védett állatnak ad otthont, köztük vidráknak, gulipánoknak és fekete gólyáknak is. A Rétszilasi-tavak 800 hektáros vízfelületének nagy részén tervszerű halgazdálkodás folyik, de közülük 3 tó, ami nagyjából 60 hektár, kifejezetten a horgászok rendelkezésére áll, igazi horgászparadicsomnak mondható.

Rétszilasi-tavak (fotó: Martin Edit)

A Rétimajor látnivalói és a „Nyalóka-sziget”

Akik kifejezetten horgászni szeretnének, az északi tavaknál, Örspusztánál találják az Aranypont Horgászcentrumot.

Akik pihenni, és kikapcsolódni vágynak, azoknak érdemes elsősorban a rétimajori részt bebarangolni. Az egykori uradalmi major épületeit még a Zichy család építtette, melyek felújítva, új funkcióval várják a látogatókat.

A régi magtárból például ökoturisztikai központot alakítottak ki, melynek második emeletén az Aranyponty Panzió kapott helyet.

Érdekes látnivaló az Aranyponty Halászati Múzeum, ahol régi halászati eszközöket láthatunk, és rengeteg mindent megtudhatunk erről a mesterségről. A belépő jelképes, a teljes árú 350 Ft, a kedvezményes 250 Ft.

A Rétimajor egyik legkülönlegesebb része a Nyalóka-sziget, ami egy önálló félsziget a Rétimajor déli részén. A nevét onnan kapta, hogy a sziget kiszélesedő területéhez egy mindössze néhány méter széles szakaszon juthatunk el, így formájában egy nyalókára emlékeztet. A Nyalóka-szigetet a Rétimajor egyik büszkeségeként emlegetik, ami annak ellenére, hogy sok élményelemmel nem szolgál, mégis a gyerekek kedvence, mert a nagy füves placcán jókat lehet focizni, és játszani.

Rétszilasi-tavak (fotó: Martin Edit)

A kovácsműhelyből lett halászcsárda csodálatos lótuszvirágokkal

Akik a halakat szívesebben látják a tányérjukon, mint a horgászzsinóron, azoknak van egy jó hírünk! A környék legfinomabb halételeit ugyanis pont itt, az Aranyponty Halászcsárdában kóstolhatják meg friss, helyi halakból. Maga a csárda épülete szintén egy átalakított, új funkciót nyert épület, korábban itt bognár- és kovácsműhely, valamint víztorony működött. Ma már itt is minden a halászatról szól, amit a dekoráció is hűen tükröz. Az étlapjukról nem lesz könnyű választani, mert finomabbnál finomabb halételek szerepelnek a felsorolásban. Melléjük érdemes elkortyolni egy pohár simontornyai bort is.

Ha megebédeltünk, sétáljunk egy jót a csárda kertjében, és keressük fel a száz méterre lévő lótusz- és rózsakertet. A kis tó érdekessége, hogy az országban egyedülálló módon csak itt láthatók szabad ég alatt lótuszvirágok. Vizét termálvízzel táplálják, így télen sem fagy be, ezért megél itt a hidegre kényes lótusz is, sőt, nyáron csodálatos virágokkal is elkápráztatja a vendégeket. 

Szállást keresel a közelben? Próbáld ki az Aranyponty Panziót!

Rétimajor központjában az ökoturisztikai fogadóközpont második emeletén található egy 7 szobás panzió is, így ennél tökéletesebb szállást nem is találhatunk, ha a Rétszilasi-tavaknál szeretnénk pihenni. A foglalás tartalmazza a reggelit, ami jó minőségű, ízletes helyi termékeket is tartalmaz. A konyhájuk kitűnő, amit a Szallas.hu oldalán olvasható vendégértékelések is 100%-ban alátámasztanak.

Aranyponty Panzió

Látnivalók a környéken

Ha a csodás természet és a nyugalom mellett jól esne egy kicsit kimozdulni is, a Rétszilasi-tavak környékén látnivalókból sincs hiány. Ami miatt most kifejezetten jó választás a környék, az az, hogy a tömeget itt biztosan elkerülhetjük, mégis csodás helyekre bukkanhatunk.

Egy kis ízelítő:

Dégi Festetics-kastély

Ha tömegmentes, nyugalmas pihenésre vágytok, ahol karnyújtásnyira van a csodás természet, és minden reggel madárdalra ébredhettek, ne keresgéljetek tovább, töltsetek el néhány napot a Rétszilasi-tavak környékén.

Még több szálláshely a környéken >>

(fotók: szallas.hu, Martin Edit)


Exit mobile version