Site icon Szallas.hu Blog

Romantikus pihenés a lillafüredi Hunguest Hotel Palotában


A Bükk-hegység szívében megbújó lillafüredi Hunguest Hotel Palota**** +superior az ország egyik legromantikusabb helye, amely minden évszakban izgalmas élményeket kínál.

Romantikus történelem

A Hunguest Hotel Palota egy remek természeti adottságokkal rendelkező helyen, a gyógyhatású klímájáról ismert Lillafüreden található. Gróf Bethlen András földművelésügyi miniszter volt az, aki egy vadászat során felfedezte ezt a fantasztikus környéket, amit Vay Lilla úrhölgy tiszteletére nevezett el Lillafürednek. Az 1927-30 között felépült szálló pedig azóta is pazar látvánnyal fogadja a vendégeket, hiszen a Szinva-patak völgyére és a Hámori-tóra nyíló kilátás egyedülálló vizuális élményt nyújt a látogatóknak.

A kastélyszálló Lux Kálmán építész tervei alapján készült el, aki a Mátyás-korabeli paloták hangulatát felidézve, az 1400-as évek stílusában álmodta meg a hotelt. Nagyszabású tervek voltak ezek, hisz nem egyszerűen csak a szálloda megépítéséről szólt, hanem egy teljes testet és lelket felüdítő hely megálmodása és kivitelezése volt a cél. Így a tervei tartalmazták az épület környékére vonatkozó elképzeléseket is, a függőkert, parkosítás, ródli- és bobpálya, felvonóval ellátott sípálya és síugró sánc kialakítását is.

A Palotaszálló jelene

A kastélyszálló szobái és közösségi tereinek eleganciája napjainkban is mindenben megfelel a kikapcsolódni, feltöltődni vágyók elvárásainak. A franciaágyas junior szobák ideálisak két fő számára, de kisebb alapterületük miatt az egyedül érkező vendégek is élvezni fogják. Néhány szoba pedig erkélyes, az északi fekvésűek között vannak tóra nézők, míg a déli fekvésűekből csodálatos kilátás nyílik a parkra és az erdőre.

A szálloda egyik különlegessége, hogy a két légteres lakosztályokban a háló és nappali ajtóval elválasztható. Ez főleg a gyermekkel érkezők számára kényelmes. Az romantikát kedvelők választhatják a VIP lakosztályt is, ahol a két körpanorámás, két légteres, jakuzzis lakosztályból gyönyörű kilátás nyílik a Hámori-tóra. A fényűző, pompás elnöki lakosztályban minden bútornak külön története van. Az egyik legeredetibb darab az íróasztal trónszékkel, melynek előlapjára a Palotaszálló képmását faragták. Fantasztikus, hogy ott pihenhetünk, ahol legutóbb Juliette Binoche vagy Claudia Cardinale vendégeskedett.

 

Gasztrokalandok a Hunyadiak nyomában

A reneszánsz Mátyás étteremben gasztro-ínyencekké válhatunk, miközben megcsodálhatjuk a kilenc várost ábrázoló színes ólomüvegablakokat.

A lobbyból nyíló Hunyadi étterem oldalfalain pedig régi magyar családok címerei tekinthetők meg, ahol a kazettás mennyezetet aranyozott gipsz stukkó borítja. Itt részünk lehet akár egy reneszánsz lakomában is, de emellett a konyha gondol a vegetáriánus és diétás ételek kedvelőire is. A megérdemelt pihenés és remek ételek után pedig a szálloda boros pincéjében kóstolhatjuk meg a Bükk kitűnő borait.

Wellness

A szálloda számos szolgáltatással igyekszik gondoskodni a vendégek kényelméről.

10 méteres feszített víztükrű medencével, száraz és nedves szaunával (gőzfürdő), beltéri merülő- és taposómedencével, kondicionáló teremmel, csendes wellnessrészleggel, finnszaunával, szabadtéri merülőmedencével, légúti megbetegedések kezelésére alkalmas sókamrával várja a vendégeket. A medence partján törökfürdős hangulatú, fűtött pihenőfelületek biztosítják a kényelmet, míg a szépülni vágyó vendégek gyakorlott fodrászokra és kozmetikusokra bízhatják magukat.

TIPP: Használd a SZÉP-kártyát!

A SZÉP-Kártyára 2016-ban feltöltött összegeket 2018. május 31-ig lehet elkölteni. A lillafüredi Palotaszállóban a SZÉP Kártya mind három típusa használható, és ha még nem sikerült eldönteni, mikor látogatsz el legközelebb a szállodába, akkor egy későbbi szobafoglalásra vonatkozóan előleg fizetésére is felhasználhatod a feltöltött összegeket. Ha kedveled a wellness szolgáltatásokat, akkor itt a remek lehetőség, hiszen a szallas.hu oldalán a SZÉP kártyával foglalt vendégek részére egy masszázs kedvezmény kupont biztosítanak a helyszínen.

További részletek és foglalás >>

Látnivalók a közelben

A Függőkert és a vízesés

A szálló építésekor az alapozáskor kitermelt kőzet és föld felhasználásával Függőkertet alakítottak ki, melyet ma felújított állapotában, teraszokkal, lépcsőkkel bővítve használhatunk. A szálló építésekor terelték el a Szinva patakot, és létrehozták Magyarország legmagasabb vízesését. Bár a 20 méter magasból „lezúduló” patak nem egy Niagara, hiszen száraz időben csak elképzelni lehet a morajlást, de a hóolvadáskor, nagyobb esőzések után különleges látványossággá válik.

Anna-barlang

A Függőkertből könnyed sétával elérhető az Anna-barlang. Magyarországon és külföldön is egyedülálló ez a hely, hiszen a Földön csupán négy másik helyen találunk hasonló típusú barlangot. Az 1833-ban felfedezett mésztufabarlang egyediségét az adja, hogy a víz nem kivájta a barlangot, hanem a patakból kioldódott mész fokozatosan rakódott le.

Nyitva tartás: Vezetett túrák indulnak minden nap, egész órakor.

Kedvezményes jegyvásárlás >>

Szent István-barlang

Szent István-barlang

A különleges cseppköveiről híres barlang a palotaszálló másik oldalától közelíthető meg. A barlangot véletlenül fedezték fel a XX. század elején, az egyik üregbe beesett kutya napokig tartó ugatására lettek figyelmesek a helybeliek. 1913-ban tárták fel a barlangot, és 1931-ben nyitották meg a nagyközönség számára.

Nyitva tartás: Vezetett túrák indulnak minden nap, egész órakor.

Kedvezményes jegyvásárlás>>

 

Lillafüredi Libegő

Lillafüredi Libegő

A Lillafüred és Jávorhegy között közlekedő kötélpályás felvonó egy kilométer hosszan szállítja az utasokat a Bükki Nemzeti Park területén. A kötélpályás felvonó környezetbarát, csendes és biztonságos. Az út alatt megcsodálhatjuk a régió számos védelem alatt álló természeti szépségét.

Kedvezményes jegyvásárlás >>

Lillafüredi Sport- és Kalandpark

Mesés környezetben, a Szinva patak völgyében élvezhetjük Észak-Magyarország legújabb családi szórakoztató komplexumának végtelen kínálatát. Itt minden látogató kortól függetlenül otthon érezheti magát, aktívan töltheti el szabadidejét és kedvére válogathat a széles programkínálatból. Végtelen lehetőség kínálkozik arra, hogy sportosan fedezzük fel a Bükk-hegység rejtett kincseit.

Kedvezményes jegyvásárlás >>

 

Lillafüredi Állami Erdei Vasút

S ha már múltidéző kiránduláson vagyunk, érdemes a szálloda közelében lévő, a múlt század elején, erdészeti céllal megépült kisvasutat is meglátogatni.

További információk és menetrend: www.kisvasut.hu

 


Exit mobile version