Site icon Szallas.hu Blog

Sopron – a szabadság, a hűség és a kékfrankos városa az Alpok lábánál


Utazzatok velem egy hosszú hétvégére a nyugati országrész csücskébe, hogy megismerjétek Sopron városát és a várost ölelő hegyeket, a Lővéreket. Mivel hegyvidéki településről van szó, érdemes melegebb és rétegesebb ruházattal készülni a pakolásnál. Esőkabátot és túracipőt se felejtsetek el csomagolni!

Sopron belvárosa (fotó: shutterstock)

Sopron – Kőszeg után – a második helyet foglalja el a műemlékekben leggazdagabb városaink között. A környék mikroklímája kedvez a bortermelésnek; Sopron a „kékfrankos fővárosa”. Ha megnézzük a város térképét, egy patkó alakú alakzat tűnik a szemünk elé, ami nem egyéb, mint a város körül húzódó várfal, a Várkerület. A várfalnak nagy része épen maradt és vadregényessé teszi a belvárosi részt.

Szállást keresel Sopronban? Itt tudsz nézelődni >>

A Várkerületen belül

Sétánkat stílusosan a Fő tér szélén kezdjük el a város jelképénél, a Tűztoronynál. Érdemes a toronyba felmenni, a gyerekek garantáltan élvezik a kisebb várhoz hasonló lépcsőmászós túrát, a felnőttek pedig a körerkélyről a kilátást a környező házak tetejére. Tiszta időben látszik a Schneeberg és a Lővérek is!

Tűztorony

Maga a torony több részletben épült fel a XIII. századtól kezdődően, ez látszik az épület stílusjegyein is. A régi időkben a Tűztoronyban szolgálók figyelmeztették Sopron lakosait, ha tűz ütött ki valahol, vagy ellenség közeledett. Ők kezelték a toronyórát is. Itt lehetőség kínálkozik tematikus, 1,5 órás élménytúrán részt venni Liszt nyomában, Kelták és Sopron, az Égő hegy legendája, vagy a kisebbek számára Süt a pék elnevezéssel.

TIPP: Ha a szallas.hu oldalon foglalsz, 10 % kedvezményt kapsz a belépőjegy árából >>

A torony alatt átkelve a Hűség kapujához érkezünk, ami az 1921. december 14. és 16-i népszavazásnak állít emléket, amikor kiérdemelte a település “A leghűségesebb város”, azaz a Civitas Fidelissima nevet. Ezen a napon volt lehetősége az itt élőknek eldönteni, hogy Ausztriához akarnak-e a tartozni a jövőben, vagy Magyarországhoz.

Tudtad-e?

Sopron középkori helyszíneit számos filmrendező választotta forgatásának helyszínéül pl. A kőszívű ember fiai, A Névtelen vár, Hamis a baba, Kisváros, Berlini küldetés és a Borgiák tévésorozat.

Séta az Óvárosban

A Tűztoronytól továbbsétálva eljutunk a Fő térre, ahol egy kicsi, de annál ámulatba ejtőbb templom vár felfedezésre: ez a Kecske-templom. A templomot a ferences rendi szerzetesek építették 1280-ban gótikus stílusban. A mennyezet boltozata lélegzetelállító! Történetét modern, interaktív módon ismerhetjük meg idegenvezetés nélkül, gyerekeknek játékos foglalkozást kínálnak.

Színes házak sorakoznak Sopron utcáin

A Fő téren üzemel egy híres, régi étterem a Gambrinus Ház, valamint a Gyógygödör pinceborozó, ahol megkóstolhatjuk a borvidéket fémjelző vörösbort, a kékfrankost. Az óváros főbb  – a Templom, Ó és Új – utcácskáiban érdemes elidőzni, páratlan műemlékvédelem alatt álló középkori lakóházakat találhatunk. Érdemes egy kicsit eltévedni az óvárosban, használjuk ki a házak oldalában található átjárókat, nézzünk be a házak udvarába – meg fogtok lepődni! Van még tere ennek a városrésznek az Orsolya tér, ami régen Sópiac volt. A tér közepét a Mária kút díszíti, ami eredetileg a Kecske-templom udvarán állt. A kagyló alakú Orsolya téren feltétlenül nézzük meg az Orsolya-rendi apácák templomát.

A Várkerület utcájának házain régi cégéreket, festett díszeket, állatszobrokat (Fekete elefánt, Arany Oroszlán) találhatunk. A város legkisebb üzlete a Paprika Jancsi (3,61 nm), a leghíresebb gyógyszertára a festett csempés Oroszlán.

Várkerület, a bordó épület oldalában van a Paprika Jancsi miniüzlet

A Várkerületen kívül

A Várkerület Tűztoronyhoz eső részével szemben található Ikvahíd utcáján felsétálva érdemes megállni a Szentlélek templom sárga épületénél, mielőtt továbbhaladunk a Szent Mihály utcán keresztül a Szent-Mihály főangyal templomig. A román stílusú szentély a város legmagasabb pontján helyezkedik el, így a kilátás a kertjéből impozáns. A Budavári Mátyás-templom után Magyarország második legjelentősebb gótikus alkotása!

Szent Mihály-templom

Útközben feltétlenül álljunk meg a Két mór-ház előtt, ebben az utcában több középkori házat is találhatunk. Annak, aki megéhezett a séta közben, szívesen ajánlom a közelben elhelyezkedő Jégverem fogadót.

Szállástipp: Hotel Sopron ****

Soproni-hegység – Lővérek

Soprontól dél-nyugatra húzódnak a sűrű erdővel borított hegyek, az úgynevezett Lővérek. Az itt élők kedvenc hétvégi kirándulóhelye, üdülőrésze meseszép villákkal.

A Hotel Lövér Sopron***+superior mellől indul a 8600 kilométer hosszú Ciklámen tanösvény, ami Sopronbánfalván ér véget. Az út érinti a 2700 éves Halsatt kori temetőt halomsírokkal, földvárat, Várhely-kilátót és a Károly-magaslaton lévő Károly-kilátót. Júliustól szeptemberig rábukkanhatunk a fák között az erdei ciklámenre is. A növény védett! A tanösvény minden évszakban járható, de ajánlott a túrabakancs és a megfelelő öltözet.

Ciklámen


A hegyek közé épült egy középkori hangulatot idéző lovagvár, a Taródi-vár. Mivel a várat Taródi Istvánt egymaga épített az évek során Sopron védelmére, ezért a helyiek Bolondvárnak is csúfolják. A Hotel Szieszta recepcióján, vagy a www.soproniseta.hu weboldalon vezetett 3 órás vársétára lehet jelentkezni. 

Látnivalók a közelben

Aki hosszabban szeretne időzni az Alpok lábánál található városban, izgalmas programot talál gyermekének is a burgenlandi St. Margarethenben a FamilyParkban, a Fertő tónál, vagy Fraknó várában.

Szállások Sopron városában >>

/Fotók: Zsinóros Andrea/


Exit mobile version