Site icon Szallas.hu Blog

Szigetvár – gyógyfürdő, Zrínyi és végvári programok


Az ország délnyugati felében, Pécs közelében megbúvó Szigetvár bájos kisváros. Utcái és terei, környezete a szabadba csábít. De ha elromlik az idő és inkább bent keresnétek kalandot, látogassátok meg például a Szigetvári Várat, a gyógyfürdőt vagy válasszatok egyéb programokból!

Szigetvár, a leghősiesebb város

Szigetvár sokaknak jut eszébe a ’90-es években itt forgatott Kisváros című sorozatról, de többségünknek Zrínyi Miklós és maroknyi, megmaradt katonájának hőstette ugrik be a végvár 1566-os ostromából. Mintegy 200 fővel kirontva haltak hősi halált a derék védők, a várat pedig a török elfoglalta. A hőstettet a magyar állam nemrég Civitas Invicta, vagyis a Leghősiesebb Város címmel jutalmazta. A Szigetvári Vár 2016 óta nemzeti emlékhely.

Szigetvári vár

A vár állandó kiállítása bemutatja a vár és a város történelmét, valamint a török-magyar háborúk mikéntjét. A Kapitányok termében a vár középkori kapitányainak életével ismerkedhettek. Egy másik teremben megcsodálhatjátok a vitézek fegyvereit, viseleteit. A 122 évnyi török uralom egyik emléke a csonka minaretjéről ismert Szulejmán-dzsámi, a várudvar közepén. A Szigetvári Vár egész évben várja látogatóit. Gyerekek kedvezményesen léphetnek be, ami azért is előnyös, mert az aprók imádják a kalandos történelmi kulisszák közötti bolyongást. Biztosan imádni fogják a korabeli vitézek fegyvereit, ruháit, páncéljait bemutató termeket.

Szállást keresel Szigetváron? >>

Szigetvári programok egész évben

Szigetvári Ostromnapok

Szigetvári gyógyfürdő

„Szigetvár egyik legnagyobb vonzereje” – vallja magáról honlapján a Szigetvári Gyógyfürdő. A bő fél évszázaddal ezelőtt felszínre tört hévízre épült fürdő a város központjában várja látogatóit. A török múlttal bíró város fürdőjében nem csoda, ha fürdő külseje modern formában a kort idézi. A Szigetvári Gyógyfürdőben uszoda, termálvizes medencék, élménymedence, valamint nyári strandfürdő vár titeket. Gyógyászati részlegében egyebek mellett elektroterápia, hidroterápia, iszappakolás segít újjászületni. És természetesen a wellnessezni érkezők is megtalálják a számításaikat.

Természeti kincsek Magyarországon: a legszebb gyógyfürdők

Szállások Szigetváron

Hubertus Vendégház Bükkösd

A Szigetvárhoz közeli vendégház egyik fő ismertetőjegye különleges, modern megjelenése. 6 apartmanjában 24 vendéget tudnak elszállásolni. Bababarát szálláshely. Kínál wellness szolgáltatásokat is. Ha pedig vadászok vagytok, igénybe vehetitek a fegyverszekrényt.

Tovább a vendégház oldalára >>

Leven-dülő Vendégház Mozsgó

Szigetvártól 8 kilométerre található ez a hangulatos, romantikus vendégház. 1 szobájában ketten fértek el, de ha megy veletek a pici is, kiságyat kérhettek. Remek túraútvonalaival közel a Zselic is.

Tovább a vendégház oldalára >>

Berki Porta Vendégház Dinnyeberki

Két szobájában 7 férőhelyet kínál a rusztikus hangulatú vendégház. A Zselic és a Nyugati Mecsek metszetében fekvő Dinnyeberki csendes, apró zsákfalu. Szigetvár és Pécs szinte karnyújtásnyira fekszik ettől a nyugalmas szeglettől.

Tovább a szálláshely oldalára >>

Lovastanya Vendégház Gyűrűfű-ökofalu

Az ibafai papnak fapipája van… Ibafának pedig egy ökofaluja. A Dél-Zselicben megbújó Gyűrűfű a fentebb idézett Dinnyeberki felől érhető el. A családok számára is ideális, természetes anyagokból épült szálláshelyen, 4 szobában tizenketten fértek el.

Tovább a szálláshely oldalára >>

Természetesen ez csak néhány a szigetvári, vagy Szigetvár közeli szálláshelyek közül. De ha a környékre utaztok, a Szallas.hu oldalán több tucatnyi szálláshelyből választhattok! >>


Exit mobile version