Site icon Szallas.hu Blog

Tematikus és különleges szálláshelyek, amik egy egészen más világba repítenek


Szállás terén korábban az volt a mottónk, hogy „mindegy, csak legyen egy kényelmes ágy”. Ez egészen addig elég is volt, amíg a programjaink nagy részét a jövés-menés tette ki. Aztán egyszer, egy külföldi utazás során ár-érték arányban meglepő módon olcsóbban jött ki, ha egy külsejében cirkusznak kinéző hotelben foglalunk, mint egy sima szálloda, ezért bevállaltuk, hogy ezt is kipróbáljuk. Mondanom sem kell, nagyon megtetszett ez a tematikus elgondolás, és mostanság egyre nagyobb hangsúlyt kap a keresgéléskor, hogy a szálláshely is adjon hozzá valami pluszt a pihenéshez, és legyen valamiben egyedi, különleges, még akkor is, ha nem ennyire extrém a tematika.

Ürömi Hobbit ház

Annak pedig külön örülünk, hogy ilyen különleges tematikus szállásokért már nem kell feltétlenül külföldre utaznunk, Magyarországon is rengeteg színvonalas hely létezik a buborék szállástól a nomád és luxus jurtákon át a legelképesztőbb ötletekig.

Ha különleges szállásélményre vágytok, olyanra, ami valami teljesen más világba repít, az alábbi összeállításunkban biztosan találtok majd nektek tetszőt!

Romantikus erdei szállások és hangulatos lombházak, ahol karnyújtásnyira van a természet

Ahhoz, hogy valami különleges élményben legyen részünk, nem feltétlenül kell extrém dolgokra gondolni, hiszen egy hangulatos lombháznak, vagy egy romantikus erdei laknak is lehet olyan feelingje, ami még emlékezetesebbé teszi az együtt töltött időt. Ha biztosra akartok menni, az alábbi ajánlóból bármelyik tuti tipp:

Az Őrségi Patakparti Alpaka Panzió 2 fős faháza ideális választás egy kis erdei romantikázáshoz

A kisrákosi panzió egyébként is nagyon különleges szállás, mert a vendégek abban a kiváltságos helyzetben vannak, hogy meglátogathatják a szaknyéri Őrségi Patakparti Alpaka Farmot. Változatos szállásaik között egy igazi különlegesség is található, egy gyönyörű kis lombház, ami ide kattintva foglalható >>

Ahol a fa az uralkodó: kercaszomori Kerca BioFarm

Csodálatos környezetben mesebeli házikók és különleges szobák, apartmanok – röviden így jellemezhetnénk a Kerca BioFarmot. A kínálatuk egészen elképesztő, a hangulatos parasztház csak a kezdet, a mi kedvencünk a 6 fős Penthouse parasztház, ahol a berendezésben is a fa dominál, és minden részlet annyira tökéletes, hogy egyszerűen imádjuk! Itthon még kevés az olyan lombház, ahol családok is kényelmesen elférnek, de náluk ilyen is található. A Romantik 5 fős faházukat kisgyerekeseknek is ajánljuk.

Erdőszéli pihenés a noszvaji Cabin Vendégházban

Imádjuk az ehhez hasonló mesebeli erdei házikókat. Noszvaj annak ellenére, hogy kicsike település, szállások terén valami egészen fantasztikus felhozatallal büszkélkedhet. Az egyik legkülönlegesebb a buborék szállások mellett az erdőszéli Cabin Vendégház, ami 4 főnek is ideális, de tökéletes egy kettesben eltöltött romantikus pihenéshez is. A forró hangulatról a hűvös téli napokon a földszinti kandalló gondoskodik, ami elé egy üveg bor, vagy egy forró ital társaságában bekuckózhattok.

Összeolvadva a természettel: az ürömi Mohatetős Lombház

Az ürömi Mohatetős Lombház még a lombházak között is különlegesnek számít, hiszen szinte összeolvad a természettel. Nem csak külsejében nagyon hangulatos, a szolgáltatásai között is szerepel egy igazi kuriózum, van saját forró sós vizű dézsafürdője, mely felár ellenében használható.

Takaros porták, hamisítatlan falusi vendéglátás

Nagyon szeretjük azokat a helyeket, ahol szinte családtagként üdvözölnek minket, és kicsit mi is helyi lakosokká válhatunk, ha csak egy rövid időre is. Éppen ezért szívesen foglalunk szálláshelyet kisebb falukban, ahol a szívélyes fogadtatás mellett a szállás is ezt a hangulatot tükrözi. Most mutatunk néhányat, ahol valóban időutazáson vehetünk részt, hiszen visszarepítenek minket a régi falusi életbe.

Vidéki nyugalom és falusi ízek az erdőmecskei Racka Vendégházban

Gyönyörű, korhű sváb bútorok, sparhelt, kotyogós kávéfőző és tisztaszoba – igazi időutazás és jól eső nosztalgia vár azokra, akik eltöltenek néhány napot Erdőmecskén a Racka Vendégházban. Mintha csak vendégségbe érkeznénk a dédimama házába. Ha a vendégeknek kedvük tartja, még a ház körüli teendőkbe, az állatok ellátásába is besegíthetnek.

Különleges álomvilág Ruzsatanyán: Homoki Lodge Nature Quest Resort

A Homoki Lodge régi paraszti épületegyüttese egészen exkluzív módon újult meg, megtartva a régi parasztias jelleget egy egészen modern álomvilágot varázsol a dél-magyarországi pusztába. A boutique hotelben összesen 5 szoba található, köztük egy lakosztály terasszal, valamint egy luxus rezidencia saját kerttel. Emellett található itt 7 egyedileg kialakított, exkluzív berendezésű, luxus jurtaszállás is.

Tölts el néhány napot úgy, mint a nomád magyar törzsek – egyedi jurtaszállások

Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb tematikus szállásai közé tartoznak a jurták, amik között megtalálható a valóban nomád jurtától az egészen luxusjurtáig rengetegféle változat. Egy dolgot nem árt szem előtt tartani: a természetközeliség itt garantált, ezért előfordulhat, hogy a lakosztályon egy kis gyíkkal, vagy éppen pókkal kell osztozkodnunk. Most megmutatjuk a kedvenceinket, melyek a Szallas.hu oldalán foglalhatók is:

Jurta Szállás Dobogókőn

Az egész évben üzemelő 6 fűthető jurtában 8-8 fő fér el egyszerre, de idegenekkel nem kell osztozkodni, mert egyszerre csak egy társaság részére foglalható. Egyszerűbb, a nomád életmódhoz közelebb álló szállások, melyekhez egy külön faházban található a vizesblokk.

Balatongyöröki Jurta Hotel

A fürdőszobával felszerelt jurták 2 fő részére nyújtanak ideális szálláshelyet. Május 1-től október 30-ig fogadnak vendégeket, és csak felnőtteket.

Balatongyöröki Jurta Hotel

Alföldi Jurta Ruzsán

Az 5 fős jurtát azoknak ajánljuk, akik teljes elszigeteltségre vágynak egy csodás környezetben, mert a szállás a ruzsai tanyavilágban található távol a település zajától. A jurtához tartozik egy különálló kis fa épület, ahol a mosdó és a konyha található. Az itt eltöltött idő igazi kaland lesz!

Alföldi Jurta Ruzsán

Akhal Ménes Jurtaszállás Ópusztaszeren

Itt igazán nomád körülmények között pihenhetünk, és talán ezek a szálláshelyek hasonlítanak leginkább az őseink jurtáihoz. Itt nincs áram, mécsesek esti fényénél romantikázhatunk, fürödni pedig külső fürdőkabinokban lehet. A szállás április 1. és október 31. között foglalható.

Akhal Ménes Jurtaszállás Ópusztaszeren

Tőzike Jurta Zalalövőn

Az egyik legstílusosabb hazai jurtaszállás, ahol minden megvan, ami a kényelemhez szükséges, és mégis átélhetjük a jurtában alvás élményét.

Tőzike Jurta Zalalövőn

Bárókerti Jurtaporta Felsőörsön

A jurta berendezése egyszerű, de a légkondicionálónak köszönhetően még a legforróbb nyári napokon is komfortos. Tartozik hozzá egy különálló egység, ahol a konyha és a fürdő található. Május 1-től szeptember 30-ig foglalható.

Bárókerti Jurtaporta Felsőörsön

Különleges tematikus szálláshelyek, amik külföldre repítenek

Ha bármilyen okból nem utazhatunk külföldre, a hangulatról nem feltétlenül kell lemondanunk, hiszen Magyarországon számos nívós szálláshely létezik, ami tematikájának köszönhetően távoli tájakra képes repíteni. Készen álltok az utazásra?

Utazzunk a 20-as, 30-as évek Amerikájába: Cotton House Hotel Budapesten

Ez az a tematikus hotel, amit még budapestiként is megéri egyszer kipróbálni! A szobák névadói a 20-as, 30-as évek meghatározó művészei voltak, akik közül sokan kapcsolódtak a Cotton Club világához, úgy mint Louis Armstrong, Duke Ellington, Cab Calloway és Ella Fitzgerald. 

Egy szállás, több kontinens Pápán a Hotel Villa Classica különleges világában

Tartsatok velünk egy világ körüli útra, foglaljatok szállást a Hotel Villa Classicában, ahol a wellness részleg az orientális világot, az étterem az 50-es évek Amerikáját, a különtermük az afrikai szavannákat, szobáik pedig az európai kényelmet hozzák el nekünk.

Mexikó közelebb, mint hinnéd: Mexikói Romantikus Nyaraló a Szent György-hegyen

Elég egy pillantás, hogy az ember elhiggye, valóban Mexikóba csöppent, hiszen a romantikus kis ház tökéletesen hozza a karibi hangulatot. Egy valamiben azonban mégis különbözik a hely Mexikótól, itt nem akarnak semmit rásózni az emberre úgy, hogy másnak láttatják, mint amilyen valójában.

A tulaj őszintén elárulja a ház „gyengeségeit”: „Ez nem egy luxus ház, pici kis édes présház jó ízléssel berendezve. Előfordulhat, hogy vannak a házban pókok, mivel a természet kellős közepén van, sőt szúnyogok is vannak. A helyen mindig friss ágy van húzva és ki van takarítva, ennek ellenére lehetséges hogy poros és pókhálós lesz pár helyen, hiszen fákkal vagyunk körülvéve és naponta él a természet velünk!” Mindezek mellett azonban sokkal több, ami mellette szól, hiszen egy tökéletes hely arra, hogy a párunkkal elvonuljunk kicsit a világ szeme elől, és egy olyan világba képzeljük magunkat, ami sokszor elérhetetlennek tűnhet.

Óceánjárók hangulata a budapesti Aquamarina Boathotel & Rendezvényhajón

Ha nagy vágyad egy óceánjárón megszállni, de rettegsz a tengeribetegségtől, ezt a helyet ki kell próbálnod! Stílusában és berendezésében a Római-parton horgonyzó Aqumarina Boathotel felveszi a versenyt az óceánjárókkal, ám nem kell attól rettegni, hogy esetleg a Titanic sorsára jut. Komolyra fordítva a szót, örök élmény vár azokra, akik bevállalják, hogy az orosz cári dinasztia megrendelésére készült hajón töltenek néhány éjszakát, ami korábban orosz folyamokon teljesített szolgálatot.

Aquamarina Boathotel & Rendezvényhajó

Különleges tematikájú szállások, ahol még a világjáró utazók szája is tátva marad

Aki nem csak az országot, hanem a világot is igyekszik beutazni, annak nehéz olyat mutatni, amitől tényleg leesik az álla, de azért egy kísérletet teszünk. A végére hagytuk azokat a tematikus szálláshelyeket, amik igazán ötletes elgondolások alapján születtek meg.

Földtörténeti utazás a nyíregyházi Pangea Hotelben

Nyíregyháza a Sóstó Zoo miatt a családok kedvelt célpontja, ami már önmagában is fergeteges családi vakációval kecsegtet, ha pedig ezt még megkoronázzuk egy igazán egyedi szállással, a feledhetetlen élmény garantált.

A különleges hotelről itt olvashattok bővebben:

Reneszánsz időutazás Bikalon: Puchner Kastélyszálló és Reneszánsz Élménybirtok

A bikali élménybirtok a tematikus szállások sorában úttörőnek tekinthető, hiszen mikor megnyitott, még kevés hozzá fogható hely volt hazánkban. A kezdetektől nagyon népszerű szálláshely, amit feltétlenül ki kell próbálni, mert a foglalás mellé fantasztikus „körítést” is kapunk.

Élménybeszámolónkat itt olvashatjátok:

300 éves barlangok luxus kivitelben: Sirocave Barlang Apartmanok

Gyerekkori rémálmaink közé tartozott, hogy eltévedünk, és az éjszakát egy barlangban kell töltenünk, most viszont a barlangban alvás a vágyálmunkká vált, legalábbis akkor, ha a Sirocave Barlang Apartmanokról van szó, amik mindennel fel vannak szerelve, ami a kényelmes pihenéshez elengedhetetlen.

A legcukibb tematikus szállás, ami hazánkban fellelhető: az ürömi Hobbit Ház

Nem csak A Gyűrűk Ura rajongóknak ajánljuk ezt a Közép-Európában is egyedülálló tematikus szálláshelyet, hanem mindazoknak, akik szeretnének egy varázslatos mesevilág szereplőivé válni, hiszen a legapróbb részletekig minden segítségükre lesz ebben. Igazán fantasztikus hely, ahol szinte azt várja az ember, mikor bukkan fel egy hús-vér hobbit.

Hobbit Ház

Az Agymenők kedvence, a szegedi Science Hotel

Az extravagáns szegedi design szálloda világhírnévre tett szert, mikor 2016-ban elnyerte a vendéglátóipar design Oscar-díját, a Gold Key Award elismerését Best Lobby Budget/Focused Service kategóriában New Yorkban. Természetesen nem alaptalanul, hiszen egyedi berendezésű tematikus szobáinak és közös tereinek a berendezését is a tudomány ihlette. Ha igazán egyedülálló szállást kerestek, irány a szegedi Science Hotel!

Science Hotel

Bónusz tipp: tematikus szobák a gyulai Corvin Hotelben

Bár nem kifejezetten tematikus szállodáról van szó, ám a Corvin Hotel Gyula egyes szobáit már csak az egyedi kialakítás miatt is érdemes kipróbálni. Található náluk Madagaszkár, Verdák vagy Harry Potter tematikájú szoba, a pároknak pedig a Káma-Szútra szoba vagy a Gyulai Vár superior szobát ajánljuk. Ha érdekelnek a részletek, kattints ide:

Neked melyik tematika jön be legjobban? Válogass kedvedre további szálláshelyeink közül a szallas.hu oldalán >>

(fotók: szallas.hu)


Exit mobile version