Site icon Szallas.hu Blog

TOP 7 szakrális hely Magyarországon


Magyarországon számos olyan különleges szakrális hely van, melyek vallási szempontból kiemelt jelentőséggel bírnak, kezdve az egészen kicsi templomoktól a nagy búcsújáróhelyeken át a titkokkal övezett szentélyekig. Most 7 olyan hazai szakrális helyet mutatunk nektek, amik vallásosságtól függetlenül is nagyon érdekesek, és érdemes őket felkeresni.

Ezeket a helyeket egytől egyig körüllengi valamiféle spiritualitás és misztikum, ami még azokat is hatalmába keríti, akik nem hisznek az ilyesmiben. Ha mással nem, hát a csodálatos látvánnyal.

A zalaszántói sztúpa

TOP 7 szakrális hely Magyarországon

Nemzeti Kegyhelyünk: Mátraverebély – Szentkút

Az egyik legnépszerűbb búcsújáróhely Magyarországon, ahová emberek ezrei zarándokolnak el minden évben. A Nemzeti Kegyhely besorolást 2006-ban kapta meg Erdő Péter bíborostól. Az itt álló Nagyboldogasszony Bazilikában 2011 óta egy különleges ereklyét is őriznek, egy II. János Pál pápa vérével átitatott textíliát. A helyhez fűződő legenda szerint Szent László királyt és katonáit az itt található völgyben bekerítették a kunok. A magyaroknak nem volt vizük, mire Szent László egy sziklába ütötte lándzsáját és annak helyéről egy forrás fakadt. Más történetek szerint még Szűz Mária is megjelent ezen a szent helyen, mikor egy néma kisfiú lemaradt az apjától, mert megszomjazott, és vizet keresett, majd Mária megjelent előtte, és egy patkó formájú mélyedésre mutatott, amiben víz csordogált. A kisfiú ivott belőle, majd megtörtént a csoda, apja után kiáltott.

A templom mellett található egy padokkal ellátott rész, ahol szabadtéri miséket tartanak. A kegyhely mellett magasodó hegyoldal felé egy kis turistaút vezet, amit szintén érdemes végigjárni, mert itt találhatók a 13. században itt élő szerzetesek remetebarlangjai. Mikor legutóbb Mátraverebély – Szentkúton jártunk, nagy szerencsénk volt, mert éppen egy ünnepség zajlott, így nem csak a hely hihetetlen nyugalmát tapasztalhattuk meg, hanem azt is, milyen különleges hangulata van itt egy misének.

Szállásajánlatunk Mátraverebélyen: Mátra Vendégház

Mátra Vendégház

Európa egyik legnagyobb sztúpája Zalaszántón

Ezt a különleges épületet 1993-ban maga a Dalai Láma avatta fel, aki már többször járt Magyarországon, hiszen egy másik látogatható sztúpa is található hazánkban, ahol szintén megfordult már néhányszor a világ egyik leghitelesebb spirituális vezetője. Ez egészen pontosan Taron, a Kőrösi Csoma Sándor Emlékparkban áll, ami mellé néhány éve még egy buddhista templomot is emeltek.

Buddhista templom Taron, a Kőrösi Csoma Sándor Emlékparkban

A zalaszántói sztúpa annyiban különbözik tőle, hogy ez belülről nem látogatható, de mégis jelentős spirituális kirándulóhely a buddhisták körében, mert a szentélyben a történelmi Buddha földi maradványának néhány darabját is elhelyezték. Méretei mellett ez is kiemelkedővé teszi, hiszen Európában másik ilyen hely nem létezik. Nem csak a sztúpa, hanem az egész Kovácsi-hegy egyfajta békességet sugároz, amit csak az élhet át, aki ellátogat ide függetlenül attól, miben hisz.

A zalaszántói sztúpa (fotó: Bene Anikó)

A Visegrádi-hegység és a Pilis gyógyító energiái

A környéket rengeteg hiedelem lengi körül, egyesek egyenesen azt állítják, itt található a Föld szívcsakrája (már ha valóban létezik ilyen). Sokan ezt a pontot egészen pontosan a vadregényes környezetben fekvő Ferenczy-sziklánál vélik felfedezni, mások szerint mivel az egész területet sűrűn behálózzák az energiavonalak, nem lehet ilyen egyértelműen meghatározni a pontos helyet. Van, aki a sziklát átölelve a Föld szívverését is hallani vélte, ezért a legjobb, ha mi magunk is a végére járunk a dolognak, és megnézzük személyesen. Bármi is legyen, az biztos, hogy nagyon klassz hely, és már maga az erdei séta is annyi energiával fog feltölteni, amivel egy ideig nem merülnek le az elemeink. Érdemes még ellátogatni Dobogókőre is, aminek hasonló erőt tulajdonítanak, mert egyes kutatások szerint a Földön itt a legvékonyabb a földkéreg, ezért itt érezhető leginkább a Föld gyógyító energiája.

Szálláskínálat Dobogókőn >>

Szent István terasza

Boldogasszony gyógyító köve Bükkszentkereszten

Bükkszentkereszt önmagában is egy csodálatos hely, ám található itt egy különleges kő, aminek egyenesen gyógyító erőt tulajdonítanak. Ezt nevezik a Boldogasszony kövének. A csodatévő hely története is igazán érdekes, ugyanis a legenda szerint Mária Jézus halála után bánatában világgá ment, és útja során ezen a kövön is megpihent. A kő megpuhult alatta, és így alakult ki a különleges formája.

A csodatévő hatását úgy fedezték fel, hogy a kácsi búcsúba igyekvő hívek a közel 20 kilométeres út közben ide ültek le megpihenni, és ekkor tűnt fel, hogy észrevehetően gyorsan új erőre kapnak. A Boldogasszony köve kifejezés arra is utal, hogy több meddő nő, aki itt megpihent, a kövek gyógyító erejének köszönhetően várandós lett. Más feltevések szerint nem csak ez az egy kő létezik, hanem kövek sokasága és a gyógyító kövek mellett még a fák is különleges erővel bírnak ezen a helyen, ezért ha erre kirándulunk, mindenképpen öleljük meg őket, hogy feltöltődjünk gyógyító energiával.

Fotó: Varga Csaba / Bükki fotós

Extra kirándulástipp: érdemes felkeresni Bükkszentkereszten Gyuri bácsi gyógynövénykertjét is, ahol lehetőség van jobban megismerni a bükki füvesember gyógyító teáit, amiknek alapanyagai szintén ezen a csodás vidéken teremnek.

Gyuri bácsi gyógynövénykertje (fotó: Bene Anikó)

Szállásajánlatunk Bükkszentkereszten: Gyógyító Vendégház

A legtitokzatosabb magyarországi szakrális helyek, a kaptárkövek

Országszerte több mint 50 lelőhelyen található ilyen különleges faragott szikla, amit kaptárkőnek nevezünk. Számos rejtély lengi körül őket, hogy vajon mi lehetett a funkciójuk, de a legvalószínűbb az, hogy valamilyen vallási jelentőséggel bírtak. Többek szerint ezek a különleges kövek a hun-avar-magyar népesség ősi hitvilágához kapcsolódnak, és szertartások színhelyéül szolgáltak. Ezt támasztja alá az is, hogy néhány fülkében áldozati tárgyakat is találtak. Rengeteg a találgatás, de talán ezért ilyen misztikusak, mert nem igazán lelhető fel róluk semmilyen írásos emlék. Ha élőben is szeretnétek megcsodálni a kaptárköveket, akkor a legjobb választás a Bükk, ahol több helyen is fellelhetők.

A legismertebbek:

A híres Ördögtorony kaptárkő Cserépfalunál

Szállásajánlataink a környéken:

Csipke Porta Vendégház Cserépfalu

Jótékony energiák a Káli Kőtengernél

A Káli-medencében, Szentbékkálla közelében található egy különleges energiákkal bíró hely, a Káli Kőtenger, mely amellett, hogy nagyon látványos, arról is híres, hogy éppen a Szent György-vonalak (vagy más néven sárkányvonalak) metszésében helyezkedik el. A Föld mágnesességéhez kapcsolódó vonalak behálózzák a Földet, és ahol többszörösen keresztezik egymás, azoknak a metszeteknek szakrális jelentőséget is tulajdonítanak, mert ezeken a helyeken koncentrálódik az energia. Biztosan mindenki érzett már olyat egy-egy hely kapcsán, hogy valami megmagyarázhatatlan nyugalmat áraszt magából, és az embert teljesen feltölti. Nos, lehet, hogy éppen egy ilyen metszet található ott is, mint ahogy hazánkban több helyen is. Bár mi most a Káli Kőtengert emeltük ki, de ugyanilyen erőt tulajdonítanak többek között a majki Kamalduli Remeteségnek is.

Hangulatos szállások Szentbékkállán >>

Káli kőtenger

Csodatévő hely: a tápiószentmártoni Attila-domb

A tápiószentmártoni Attila-domb elsőként egy különleges leletnek köszönhetően vált ismertté, régészeti ásatások során itt találtak rá a szinte minden történelemkönyvben illusztrációként megtalálható értékes leletre, a szkíta aranyszarvasra.

A domb a Kincsem Lovasparkhoz tartozik, így csak belépővel látogatható, de még így is rengetegen keresik fel bízva a hely gyógyító erejében. Egy legenda szerint a park egyik lovasának a lova egy gyógyíthatatlan betegségből épült fel, miután kivitték a dombra. Ennek gyorsan híre ment, és egyre többen jelentek meg csodás gyógyulást remélve. Egyesek arról meséltek, hogy a dombon pihenve érezni lehet valami fajta bizsergést, végtagokat elárasztó melegséget, sőt, néhányan szédülésről is beszámoltak. Több kutatás volt már a témában, legtöbben úgy vélik, a különleges jelenségek a dombot átszövő mágneses erőtereknek köszönhetőek. Akár hisz ebben az ember, akár nem, mindenkinek ajánljuk, hogy egyszer látogasson el ide, mert a Lovasparkkal együtt, ahol rengeteg a szórakozási lehetőség, nagyszerű családi program.

Szállások Tápiószentmártonban >>

Tápiószentmárton

Hasonló különleges szakrális helyekből rengeteg van hazánkban, és azt ajánljuk, keressétek fel őket személyesen is, hiszen igaz a mondás: Hiszem, ha látom! Egyébként pedig egyet garantálunk, bármelyikre essen a választásotok, szuper kirándulás lesz függetlenül attól, ki miben hisz.

Belföldi szálláshelyeket itt találtok >>


Ha még szívesen olvasnátok hasonló különleges helyekről, nézzétek meg a cikkünket, melyben összegyűjtöttük a Mátrában fellelhető nevezetesebb szakrális és zarándokhelyeket.

(fotók: Bene Anikó, Bene Marianna, szallas.hu, shutterstock, Varga Csaba)


Exit mobile version