Site icon Szallas.hu Blog

TOP vidéki programok augusztus 20-ra – szállás- és programtippek az ország minden tájáról


Szeged, Hévíz, Mosonmagyaróvár, Debrecen és Igal is különleges és sokszínű ünnepi programokkal vár idén, de többek között hoztunk még siófoki és székesfehérvári programokat is. Mutatjuk a legjobb vidéki eseményeket augusztus 20-án, ahol a család minden tagja megtalálhatja a magának való szórakozást. 

Lássuk, hova érdemes utazni idén augusztus 20-án! 

Szeged – 5 napon át tartó programok 

Szeged nemcsak az államalapítás ünnepén kedvelt célpont, hanem egész évben számtalan turista látogatja meg a várost. Idén már augusztus 16-án megkezdik az ünnepsorozatot a Széchenyi téren, ahol a megszokott gasztronómiai és kézműves piac mellett rengeteg programmal várják az ideérkezőket. 

Augusztus 16-án 19:00 órától késő estig DJ-k szórakoztatják a közönséget, augusztus 17-20. között pedig számtalan koncert, táncbemutató, gyerekműsor és utcabál várja egész nap az érdeklődőket. A programsorozat megkoronázása lesz a 21:00 órakor kezdődő tűzijáték a Huszár Mátyás rakparton, felhőtlen kikapcsolódás, vár tehát mindazokra, akik Szegeden töltik majd az államalapítás ünnepét.

Államalapítás ünnepe – Szeged

Szállástippek Szegeden augusztus 20-ra:

Szent János Hotel, Szeged

Novotel Hotel, Szeged

További szegedi szállások >>

Brazil hangulat – Debreceni Virágkarnevál 2024 

Ámulatba ejtő, színpompás forgatag vesz körül, ha augusztus 14-20. között Debrecen felé veszed az irányt. Ezekben a napokban rendezik meg ugyanis az évtizedes hagyományokra visszatekintő Debreceni Virágkarnevált, ahol 5 méter magas,12 méter széles virágkompozíciók haladnak végig a városon.

A kocsikat 2000 magyar és külföldi közreműködő, 7 zenekar, valamint 10 külföldi csapat kíséri, akik között idén a több, mint 250 dobossal érkező BRAZIL BATALA INTERNATIONAL lesz a legnagyobb durranás.

A karnevált természetesen számos egyéb program is kíséri, így például különböző gyerekprogramoknak, koncerteknek, színházi előadásoknak is örülhetnek az érdeklődők. 

Debreceni Virágkarnevál

A karneváli forgatagot pihend ki ezeken a debreceni szálláshelyeken: 

URBAN HOTEL Debrecen****

MC. Magánszállás Debrecen

Még több debreceni szállás >>

Középkori programok Székesfehérváron

Az országban az egyik leghosszabb programsorozattal Székesfehérvár várja a látogatókat. A Székesfehérvári Királyi Napok ugyanis már augusztus 11-én elkezdődik és 10 napon át néptánc előadásokon, kézműves programokon, kertmozis vetítéseken, múzeumi tárlatokon, retro koncerteken, és még számtalan más eseményen vehetünk részt.

Augusztus 17-20. között a belvárosban megelevenedik a középkor a Koronázási Ünnepi Játékokon és a Lovagok Napján. Audienciát tart a királyi óriásbáb-család, lovagok vívnak meg egymással, zenészek muzsikálnak, mesterek szorgoskodnak az utcán, a középkori piacon kofák és korhelyek hangoskodnak, sőt, még boszorkányok és jósok is felbukkannak. 

Aki még nem járt a székesfehérvári Bory-várban, annak kiváló alkalom lehet augusztus 20-a a romantikus lovagvár meglátogatására. A délelőtt 10-kor induló kisvonatos túra során számtalan érdekességet tudhatunk meg a vár titkairól, valamint a városról is megtudhatjuk mindazt, amit tudni érdemes. Az épületben helyet kapott hét torony, harminc kisebb-nagyobb helyiség, köztük három műterem, számtalan szobor, kép, régiség és különböző műtárgyak is, amelyek maguk is kiváló mesélői a kornak.

Székesfehérvári Királyi Napok

Megtetszettek a programok? Irány Székesfehérvár:

Best Western Plus Lakeside Hotel, Székesfehérvár

Hotel Platán, Székesfehérvár

További székesfehérvári szállások >>

Hévíz – Bor és gasztronómiai programok augusztus 20-án

Nem csak fürdésre lesz lehetőségünk augusztus 20-án Hévízen, ugyanis idén is Bor- és gasztrokorzó várja az idelátogatókat. Neves borászokkal, megújuló gasztronómiai fogásokkal és kínálattal találkozhatunk az államalapítás ünnepén, valamint kézműves vásárt és gyerekprogramokat is rendeznek. 

Aki pedig borozás közben kikapcsolódna, minden este különböző stílusú zenekarok és előadók várják Hévízen. Augusztus 16-án Szulák Andrea rajongói tapsolhatnak kedvenc énekesnőjüknek 21:00 órától, augusztus 17-én Dér Heni várja majd a popzene kedvelőit a Rákóczi úti színpadon 20:00 órától, augusztus 20-án este pedig a Happy Dixieland Band koncertjét hallgathatjuk meg.

Hévízi Bor- és Gasztrokorzó

Tündérrózsák földjén – Aktív nyaralás Hévízen és környékén >>

Hosszú hétvége Hévízen? Még nem késő lefoglalni:

Lotus Therme Hotel & Spa, Hévíz

Easy Suites Hévíz

További hévízi szállások >>

Kiskunfélegyháza – Rengeteg fellépővel szórakozhatunk

Félegyházi Napokat augusztus 19-én és 20-án rendezik meg, ahol idén is a zenéé lesz a főszerep. Augusztus 19-én érdemes az egész családnak lecövekelni a Nagyszínpad közelében, hiszen 17:00-tól a Pitypang gyerekzenekar, majd Opitz Barbi gondoskodik a jó hangulatról. Az est legnagyobb durranása CURTIS élő nagykoncertje, amely 21:00 órakor kezdődik majd.

Másnap, augusztus 20-án már délelőtt 11:00 órától színes zenei felhozatallal és további programokkal készül a város. Délelőtt a gyerekeket várja a Kiskalász Zenekar, majd 16:00 órától stand-up comedy műsorok követik egymást. Az eseményeket kalózbirodalom, borutca, vidámpark, valamint a gasztroprogramok kísérik.

Kép: Félegyházi napok 2024 esemény Facebook oldala

Töltsétek az augusztus 20-át Kiskunfélegyházán:

Belvárosi Apartmanszálló, Kiskunfélegyháza

Móra Apartman Kiskunfélegyháza

További szállások Kiskunfélegyházán >>

Koncertek sztárvendégekkel – Szent István Nap – Hatvan

Ha a Mátrában töltöd majd az augusztus 20-i hosszú hétvégét és szereted a retro zenéket, látogass el Hatvanba is az államalapítás ünnepén, ahol sztárvendégek és sok más program vár majd a Népkertben.

A fellépők között olyan neveket találsz, mint az Animal Cannibals, az Ámokfutók, késő este pedig DJ Dominique pörgeti majd a hangulatot. A nap során széles ital- és ételkínálatból válogathatsz, kirakodóvásáron csodálhatod meg a rengeteg portékát, a gyerekek pedig birtokba vehetnek egy vidámparkot is. 

Itt szállj meg augusztus 20-án Hatvan közelében:

Buzás Pince Vendégház Ecséd

Kerek Apartmanok Petőfibánya

További szálláskínálat Hatvan környékén >>

Szent István Napok 2024 – Mosonmagyaróvár

Mosonmagyaróváron augusztus 17-20. között számos ingyenes koncert és minden korosztály számára elérhető programok várják azokat, akik a városban szeretnék tölteni augusztus 20-át. 

A könnyűzene kedvelői igazi nagyágyúk koncertjein bulizhatnak, hiszen fellép a Margaret Island, Szikora Robi és az R-GO, a VALMAR, Fenyő Miklós, a Vad Fruttik, a Punnany Massif és a Dzsúdló. Retro filmvetítéseken újra megnézhetjük a Szaffit, a Vukot vagy a Csinibabát.

Augusztus 20-án, az államalapítás napján pedig ünnepi műsoron vehetnek részt az érdeklődők. Ennek keretében végigsétálhatnak a mesterségek utcáján, megkóstolhatják a Szigetköz legnagyobb halászlevét, és természetesen egy hatalmas tűzijátékot is megcsodálhatnak majd az idelátogatók.

Szent István Napok, Mosonmagyaróvár

Egy jó buli Mosonmagyaróváron? Még nem késő lefoglalni a szállást:

Hotel Minerva, Mosonmagyaróvár

Nimród Hotel, Mosonmagyaróvár

További mosonmagyaróvári szállások >>

Hortobágyi Hídivásár 2024 – különleges kézműves termékekkel

Aki sohasem járt még Hortobágyon, augusztus 20-a kiváló alkalom arra, hogy megismerje a magyar táj egyik ékkövét. Ahogy minden évben, idén is országos hírű kirakodó – és népművészeti vásárral várják a látogatókat, akik a népi-, kézműves-, bio-, termékek mellett a régiségekkel és modern kori vívmányokkal is megismerkedhetnek. 

A vásár nevét természetesen a világszerte híres Kilenclyukú híd adja, amely méltó helyszínt biztosít a magyar és külföldi vendégeknek is. Természetesen a gasztronómia szerelmesei is megtalálják a számításaikat a városban, ugyanis különleges ételekkel és fogásokkal várják őket Hortobágyon. Megkóstolhatják például a nemzeti értéknek számító slambucot.

Hortobágyi Hídivásár

Hortobágy a világ legjobb 2021-es utazási célpontjai között >>

Hortobágyon töltenétek az augusztus 20-át? Foglaljatok még ma: 

Hajdu Lovasudvar, Hortobágy

Hotel Kamilla Balmazújváros****

Még több Hortobágyi szállás >>

Siófok – Bor és kenyér ünnepe a siófoki hajóállomáson

A város legnagyobb ünnepét rendezik meg augusztus 16-20. között, ahol színes zenei és gasztronómiai programokkal találkozhatunk, valamint számtalan gyerekprogram is helyet kap a repertoárban. Idén is a siófoki hajóállomáson rendezik meg a legtöbb programot, valamint itt kapnak helyet az árusok is, azonban az ikonikus balatoni sétány több pontján is lesznek rendezvények.

Délelőttönként a gyerekeket mesejátékok, koncertek és játszóház is várja, az előadások között pedig a Levendula Játszóház és Alkotóműhely kreatív foglalkozásán ügyeskedhetnek. 

Napközben táncbemutatók, komolyzenei koncertek gazdagítják a programkínálatot, de sámándobolás és íjászkodás is része lesz az eseménysorozatnak. Esténként DJ-k keverik a lemezeket, hogy hatalmasat bulizhassunk, augusztus 20-án pedig lézershow zárja a Bor és Kenyér Ünnepét Siófokon.  

Bor és Kenyér Ünnepe, Siófok

19+1 bakancslistás nyári program Siófokon >>

Látogassatok el ti is Siófokra augusztus 20-án:

Doris Hotel, Siófok

Hotel Korona, Siófok

További szállások Siófokon >>

Igal – Gyógyfürdőben bulizhatunk augusztus 20-án

Aki Igalra látogat, a jókedv mellé mindenképpen csomagolja be a fürdőruháját is, ugyanis augusztus 17-20. között az Igali gyógyfürdőben a Strand Fesztiválon élvezhetjük a színes fellépők és kézműves foglalkozások sokaságát. 

Augusztus 17-én hosszított nyitva tartással, 22:30-ig fürdőzhetünk, az élményt DJ-k kísérik. Napközben Szabó Ádám harmonikaművész előadását hallgathatjuk meg, majd 20:00 órától kubai élőzene és tánc show szórakoztatja a vendégeket. A következő napokon sem lesz hiány sztárvendégekből, hiszen fellép majd az Irigy Hónaljmirigy, illetve Jolly. 

A gyerekek sem fognak unatkozni, őket a fürdőzés mellett bábszínház, ugrálóvár, arcfestés és játszóház is várja.

Strand fesztivál, Igal

Igalra mennétek augusztus 20-án? Foglaljatok szállást, és indulhat a buli:

Napsugár Ház Panzió, Igal

Termálfürdő Apartman Igal

További szállások Igalon >>

Ünnepeljük meg méltóképpen augusztus 20-át! Válasszatok különleges vidéki programok közül, és élvezzétek a kikapcsolódást az augusztusi hosszú hétvégén! 

Ha mégis úgy döntenétek, hogy a fővárosban ünnepeltek, ott sem maradtok program és szállás nélkül >>

(Képek: Szallas.hu, facebook.com)


Exit mobile version