Site icon Szallas.hu Blog

TOP 10 őrülten jó téli program, amit kár lenne kihagynod


Nagy hiba lenne a négy fal között tölteni a téli hónapokat csak azért, mert ilyenkor hideg van. Ugyan már, ez nem kifogás! A hideg ellen vértezzétek fel magatokat egy jó meleg kabáttal, így már fejest ugorhattok abba a színes programkínálatba, amely ezekben a hónapokban vár rátok. Sőt! Néhol elég lesz csupán egy fürdőruha.

Nem csigázom tovább a kedélyeket, lássuk, mi az a 10 program, amit kár lenne kihagyni ezen a télen!

Korcsolyázás

A korcsolyázás nem olyan bonyolult mozgásforma, mint amilyennek elsőre látszik. Aki tud görkorcsolyázni, annak kiválóan megy majd a siklás a jégen is, aki pedig teljesen kezdő, annak is elég 20-25 perc a sikerhez.

Úgy is mondhatnám, hogy aki egyszer ráérez a korcsolyázás „ízére”, az bizony nehezen fog tőle elbúcsúzni tavasszal. Egy-két esés belefér, kéztörésre nem kell számítani, korcsolyát pedig a legtöbb jégpályánál lehet bérelni. Nincs több kifogás, irány a koripálya!

TIPP: A nagyobb és népszerűbb jégpályák mellett érdemes felfedezni a családiasabb helyeket is. Jó példa erre a táti Jégsátor, vagy éppen a Tatabányai Műjégpálya.

 

Termáltavak

A Hévízi Tófürdő télen-nyáron várja a pihenni vágyókat. Így ha szívesen kipróbálnátok, milyen egy sapkában üldögélni a forró vizű gyógyvízben, bátran tapasztaljátok meg az élményt.

Hévíz télen

Szállást minden évszakban találtok, hiszen a környéken remek vendégházak, és hotelek működnek. Irány Hévíz!

Szállást keresel Hévízen?

Síelés/snowboard

A síelés/snowboard szerelmesei már nyáron eltervezik, hogy hol síelnek majd télen. Lefoglalják a legjobb szállást, ahol a legkalandosabb pályával találkoznak, vagy egyszerűen csak sílécre/deszkára pattannak egy vasárnap délután, hogy kihasználják a magyar pályák előnyeit. Mindegy, csak hó közelében legyenek.

Ha még nem próbáltátok a síelést/snowboardot, akkor se tartsatok tőle, bele fogtok jönni egy ügyes oktató segítségével. A helyes technika elsajátítása után pedig jóleső érzés lesz megpihenni egy bögre forró tea társágában.

TIPP: Próbáltátok már a Nagyvillám Sípályát Visegrádon? Ha nem, itt az ideje megismerkedni vele, ráadásul a dunai panorámát is élvezhetitek a Fellegvár közelében!

Bobozás

A bob téli olimpiai versenyszám, így nem is kell azon csodálkozni, hogy miért került fel a TOP10-es téli listámra ez a sport. Ha kedvelitek a száguldást, és szeretnétek tudni, milyen érzés egy adrenalinbomba csúszás, nevezzetek be egy bobozásra télen. Balatonbogláron gyönyörű környezetben róhatjátok a köröket, friss levegőn, a Gömb-kilátótól néhány méter távolságra!

Balatonboglári szálláshelyek >>

Szánkózás

A szánkózás igazi időutazással ér fel, hiszen ki ne emlékezne arra, hogy milyen volt gyerekként lecsúszni egy ródlin a domboldalon?

Nem is adnék nektek tippeket, gyakorlatilag bárhol tudtok szánkózni, ahol eddig kirándultatok. Ha lehet, hagyjátok a mesterséges szánkópályákat, és fedezzétek fel a kisebb települések rejtett pályáit! Ez felér egy izgalmas felfedező körúttal is!

Téli kirándulás

Hol van az megírva, hogy kirándulni csak nyáron lehet? Amennyiben alkalmasak az időjárás és útviszonyok a kiránduláshoz, nyugodtan felmászhattok Balatonbogláron a Gömb-kilátóba, de a túloldalon, Tihanyból is csodaszép a téli balatoni panoráma.

Tihanyi Apátság télen (fotó: shutterstock)

A friss levegőn akár egy-két órát is sétálhattok a nagy hidegben, utána jól fog esni egy tál gulyásleves vagy forró húsleves a közeli éttermek egyikében.

TIPP: Tihanyban az egyik legjobb étterem a Fogas Csárda. Mi már teszteltük néhányszor a leghidegebb téli napokon is, és soha nem csalódtunk benne!

Wellness

Nincs is jobb annál, amikor kint dübörögnek a mínuszok, mi pedig egy meleg vizes élménymedence kényelmét élvezzük.

A pancsolás után jó érzés egy lazító masszázson részt venni, de a szaunák is jó szolgálatot tesznek ilyenkor. Aztán kezdődhet az egész előröl. Nem lehet megunni, főleg akkor nem, ha belegondolunk abba, hogy mások az utcán fagyoskodnak, míg mi az élmény kavalkádban sütkérezünk.

TOP 20+1 családbarát szálláshely Magyarországon >>

Társasjáték klubok

Szerencsére egyre több hely van az országban (pl. Veszprémben is), ahol közösségben társasjátékozhatunk. Ilyenkor nem számít, hogy kik az ellenfelek, vagy hogy ismerjük-e az adott játékot, a játékmesterek segítségével könnyedén megbirkózhatunk a nehezebb szabályokkal is.

TIPP: Ha pedig társasjátékozás közben szívesen veszitek magatokat körbe képregényekkel és mesteri módon elkészített koktélokkal, keressétek fel Esztergomban a Puzzle Bart! Még mézeskalács ízesítésű forrócsokit is kóstolhattok, miközben Monopolyztok. Ez pedig már önmagában is érv, nem igaz?

Élményvonatozás

Egy kellemesen fűtött vonaton ülve izgalmas élmények várnak rátok, akár Bécs, akár Nagyvárad, akár Semmering az úti cél.

Ezeken a vonatokon kiváló ételeket kóstolhattok, a végállomásokon pedig megismerkedhettek Ausztria legszebb tájaival! Legyetek szemfülesek, ezek a járatok a nagy érdeklődés miatt hamar megtelnek, ám felejthetetlen élményeket élhettek át a többórás út során.

Forrójóga

A forrójóga egy 40 fokra felfűtött teremben történik, és nemtől, kortól függetlenül bárki végezheti. A hideg téli munkanapok végén igazán jóleső érzés részt venni egy ilyen órán. Jótékony hatása felbecsülhetetlen. Erősíti az immunrendszert, növeli a kitartást és az akaraterőt, ezen kívül lazítja az izmokat. Miért ne próbálnátok ki? Nyáron a nagy hőségben úgysem ez az első számú célpont, nem igaz?

***

Akár az aktív, akár a passzív pihenést kedvelitek jobban, erről a tízes listáról bátran válogathattok magatoknak izgalmas programokat. Nekem a társasozás és a szánkózás a két kedvencem, mert mindkettő visszarepít a gyerekkorom téli napjaihoz. Azért a hógolyócsatáról se feledkezzetek meg, és egy hóember is biztosan szívesen pózolna mellettetek egy közös fotón!

Szállást keresel a téli programokhoz? Nézz körül ajánlataink között >>

 

/fotók: pixabay/


Exit mobile version